Ahogy azt a hónap elején jelezte is, az elemzők és saját prognózisánál is gyengébb második negyedévet zárt az Advanced Micro Devices (AMD). Az Intel-rivális processzorgyártó 1,22 milliárd dollár árbevételt és 89 millió dollár, részvényenként 18 cent nettó profitot ért el. A Wall Street 1,3 milliárdos forgalom mellett 22 centes EPS-t várt.
A vártnál rosszabb számokat javarészt az Intelnek köszönheti a vállalat, mivel az az elmúlt hónapokban nagy kedvezményekkel próbálta meg kiszórni a régebbi processzorokból felhalmozódott készleteit, hogy előkészítse a terepet a teljesen új – Core-nak nevezett – architektúrára épülő csipjei számára, melyeket e hónapban vezetett be a piacra. Ez a stratégia – amint az a két napja közzétett jelentésből kiderült – az Intel pénzügyi teljesítményére is erősen kihatott: a piacvezető csipgyártó nettó eredménye 57, árbevétele pedig 13 százalékkal esett vissza.
Hector Ruiz, az AMD elnök-vezérigazgatója az asztali processzorok szegmensében látta legmarkánsabbnak a rivális drasztikus árcsökkentéseinek hatását. Azonban így is látványosan, 53 százalékkal emelkedett a vállalat árbevétele az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A szerverekbe szánt Opteron processzorok forgalma 26 százalékkal nőtt a negyedév során, ami néhány százalékpontos részesedésnövekedésben is megmutatkozott – közölték a cég vezetői, akik szerint az asztali és mobil szegmensben az Intel-offenzíva ellenére sem veszítettek piacrészükből.
Hirdetés
Az AMD sem brillírozott
- Írta: Erasmus
- Forrás: IT.news
Hirdetés
Mobiltelefon vásárlási útmutató: kijelző, chipset, üzemidő szakértői szemmel
PR Ha tudatos döntést szeretnél hozni, érdemes erre a három kulcsterületre fókuszálni.
- Kapcsolódó cégek:
- AMD
Azóta történt
-
Hihetetlen, de igaz lehet: az AMD megveszi az ATI-t
Igaznak bizonyulhat a pletyka, amelyet a szakma hónapokon át nem tudott elhinni. Felvásárlás 5,4 milliárd dollárért.
-
Immár hivatalos: az AMD felvásárolja az ATI-t!
Megtörtént a hihetetlen: 5,4 milliárd dollárt fizet a processzorgyártó a kanadai vállalatért. A szakma az ügylet értelmét kutatja.
-
Az Intel is felvásárolja az ATI-t?
Az a szóbeszéd terjed, hogy a vezető processzorgyártó megakadályozná az AMD-ATI-egyesülést. Hihetetlen, de igaz lehet.
-
Csúcson az AMD
Elemzők szerint mostantól csökkenni fog az AMD piaci részesedése, de addig is örülhet a történelmi rekordnak.
Előzmények
-
Vihar előtti csend az Intelnél
A második negyedévben nem brillírozott az Intel, sőt a harmadikban sem fog, de a piac tudja, miért.
-
Az AMD feljelenti az Intelt
Állítólag még fizetett is az Intel németországi kereskedőknek, hogy ne forgalmazzanak AMD processzorral szerelt PC-t.
-
Gyengébben muzsikál az AMD
Az Intel árcsökkentése lehet a ludas abban, hogy a vártnál alacsonyabb árbevételt ért el a kisebb processzorgyártó.
-
Gyárépítési lázban a processzorgyártók
Folyamatosan növeli gyártókapacitását az Intel és első számú riválisa, az AMD is. Milliárdos beruházások.
- Jövedelem
- Mazda topik
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- Honor Magic8 Pro - bevált recept kölcsönvett hozzávalókkal
- MasterDeeJay: RAM gondolatok: Mennyi a minimum? DDR3 is jó?
- Gyúrósok ide!
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Itt a Galaxy S26 széria: az Ultra fejlődött, a másik kettő alig
- Soundbar, soundplate, hangprojektor
- További aktív témák...