Az Intel Z890-es chipsetet használó deszkák startjáról természetesen az ASUS sem feledkezett meg, és nem kevesebb, mint tizenhét új típust mutatott be, amelyek közül elsőként a ROG sorozatú megoldásokra vetünk egy röpke pillantást.
Hirdetés
Balról jobbra: ASUS ROG Maximus Z890 Extreme, Hero és Apex [+]
A csúcskategóriát a ROG Maximus Z890 Extreme, Hero, illetve Apex képviseli, amiknek 24+1+2+2, 22+1+2+2 és újfent 22+1+2+2 fázisos VRM-jén tekintélyes méretű, hővezető csővel kiegészített alumíniumbordázatok nyugszanak. A DDR5 RAM-ok effektív órajele túlhajtással legalább 8800 MHz-ig kúszhat fel, de az kicsit érdekes, hogy míg az E-ATX-es Extreme és az ATX-es Hero profitál a gyártó NitroPath DRAM technológiájából (kevesebb elektromos zajt eredményező, 39 százalékkal rövidebb aranyozott érintkezők a foglalatokban, ami a jel útjának optimalizálásával karöltve akár 400 MT/s-os sebességnövekedést is jelenthet), addig a memóriatuningban ász, négy helyett két DIMM slottal érkező Apex esetében nem éltek ezzel. Akárhogy is, mindegyik ROG-fióka támogatja az AEMP III (ASUS Enhanced Memory Profile III) funkciót, amely a frekvenciáját és feszültségét dinamikusan variáló CUDIMM RAM-okból próbálja meg a lehető legtöbbet kisajtolni.
A fixált I/O pajzs, az előlapi USB 3.2 Gen 2x2 Type-C tüskesor, a négy SATA port vagy a hat, bordával fedett M.2 csatoló – amikből minimum kettő PCI Express 5.0-s – sztenderdnek mondható, csakúgy, mint a Wi-Fi 7/Bluetooth 5.4 modul, netán a két hátlapi Thunderbolt 4 kapu megléte, noha az Apexhez hasonlóan két BIOS chippel rendelkező Extreme-en már Tunderbolt 5 aljzatok párosa figyel. Az 5 gigabites Realtek Ethernet a kiindulási alap, azonban a PS/2 kombókonnektorral egyedüliként ellátott Herón és az 5 hüvelykes, színes LCD kijelzővel felturbózott Extreme-en egy 2,5 gigabites Intel LAN-nak is szorítottak helyet, ráadásul az utóbbi jószág elsődleges hálózati csatlakozóját egy 10 gigabites Marvell AQtion lapka hajtja.
ASUS ROG Maximus | Z890 Extreme | Z890 Hero | Z890 Apex |
---|---|---|---|
Formátum | E-ATX | ATX | |
Chipset | Intel Z890 Dual BIOS |
Intel Z890 | Intel Z890 Dual BIOS |
VRM | 24+1+2+2 fázisos | 22+1+2+2 fázisos | |
Memória | 4 x DDR5-8800 (OC) max. 192 GB DIMM Flex DIMM Fit NitroPath DRAM CUDIMM AEMP III |
2 x DDR5-9000 (OC) max. 96 GB DIMM Flex CUDIMM AEMP III |
|
PCI Express sínek | 2 x PCIe 5.0 x16 1 x PCIe 4.0 x4 |
1 x PCIe 5.0 x16 1 x PCIe 4.0 x16 (x4) 1 x PCIe 4.0 x1 |
2 x PCIe 5.0 x16 2 x PCIe 4.0 x4 |
M.2 slotok | 2 x M.2 2242/2260/2280/22110 (PCIe 5.0) 2 x M.2 2242/2260/2280 (PCIe 4.0) 2 x ROG Q-DIMM.2 2230/2242/2260/2280/22110 (PCIe 4.0) |
1 x M.2 2242/2260/2280/22110 (PCIe 5.0) 2 x M.2 2242/2260/2280 (PCIe 5.0) 3 x M.2 2242/2260/2280 (PCIe 4.0) |
1 x M.2 2242/2260/2280/22110 (PCIe 5.0) 2 x M.2 2242/2260/2280 (PCIe 5.0) 1 x M.2 2242/2260/2280 (PCIe 4.0) 2 x ROG Q-DIMM.2 2230/2242/2260/2280/22110 (PCIe 4.0) |
SATA | 4 | ||
Hálózat | 10 GbE Marvell AQtion Ethernet 2,5 GbE Intel Ethernet Wi-Fi 7/Bluetooth 5.4 |
5 GbE Realtek Ethernet 2,5 GbE Intel Wi-Fi 7/Bluetooth 5.4 |
5 GbE Realtek Ethernet Wi-Fi 7/Bluetooth 5.4 |
Hangkodek | Realtek ALC4082 ESS ES9219 Quad DAC |
Realtek ALC4080 Savitech SV3H712 Amp |
|
Hátlap |
1 x HDMI 2.1 1 x 10 GbE LAN 2 x antenna csatoló |
1 x HDMI 2.1 2 x Thunderbolt 4 1 x USB 3.2 Gen 2 Type-C 4 x USB 3.2 Gen 2 Type-A 4 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 1 x 5 GbE LAN 2 x 2,5 GbE LAN 2 x antenna csatoló 2 x audio jack 1 x S/PDIF BIOS Flashback gomb Clear CMOS gomb |
2 x Thunderbolt 4 1 x USB 3.2 Gen 2x2 Type-C 4 x USB 3.2 Gen 2 Type-A 4 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 1 x PS/2 1 x 5 GbE LAN 2 x antenna csatoló 2 x audio jack 1 x S/PDIF BIOS Flashback gomb Clear CMOS gomb |
Előlap | 1 x USB 3.2 Gen 2x2 Type-C 1 x USB 3.2 Gen 2 Type-C 4 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 4 x USB 2.0 |
||
Termékoldal | [link] | [link] | [link] |
Az órajelmágiára kihegyezett, minden földi jóval megpakolt trió persze meglovagolja a manapság trendi MI hullámot, mivel több, mesterséges intelligencia algoritmusokkal dolgozó alkalmazást kínál a vásárlóknak a mindennapok megkönnyítésére (tuning, hűtés és Wi-Fi finomhangolása, vagy a technikai jellegű kérdések megválaszolásában segítő AI Advisor), noha ez az alant következő konstrukciókról ugyancsak elmondható.
Balról jobbra: ASUS ROG Strix Z890-A, Z890-E, Z890-F és Z890-I Gaming WiFi [+]
A ROG Strix família az ATX-es Z890-A, Z890-E, Z890-F, továbbá a Mini-ITX-es Z890-I Gaming WiFi-vel bővült, és ezek sem szűkölködnek az M.2 aljzatokban, hiszen az öt tekinthető alapnak. Ez alól csak a négy helyett két SATA portot (plusz három USB 2.0 csatolót) ROG FPS Card I/O kártyán keresztül hadrendbe állító Z890-I a kivétel, de többek között ezzel – és a x4-es sávszélességre vezetékezett, x16-os PCI Express 4.0 sín elhagyásával – fizetünk a kompaktságért.
A 2,5 gigabites Intel Ethernet egy 5 gigabites Realtek kontrollernek adja át a stafétabotot a kvartett legkomolyabb, Z890-E azonosítójú lapján, amelyen egyébként – a ROG Maximus Extreme és Hero mintájára – NitroPath DRAM-os memóriafoglalatok várják a 8800 MHz-ig húzott RAM-okat. A Savitech SV3H712 erősítővel megtoldott Realtek ALC4080 hangkodeket az ITX-es bestián Realtek ALC4050 váltja, és ennek hátlapján hiába keresünk 3,5 mm-es jacket, azt a hozzá mellékelt, ESS Sabre 9620Q DAC-ot magába foglaló, asztali ROG Strix Hive II USB hub/hangmodulon fogjuk megtalálni.
ASUS ROG Strix | Z890-A Gaming WiFi | Z890-E Gaming WiFi | Z890-F Gaming WiFi | Z890-I Gaming WiFi |
---|---|---|---|---|
Formátum | ATX | Mini-ITX | ||
Chipset | Intel Z890 | |||
VRM | 16+1+2+2 fázisos | 18+1+2+2 fázisos | 16+1+2+2 fázisos | 10+1+2+1 fázisos |
Memória | 4 x DDR5-8600 (OC) max. 192 GB DIMM Flex DIMM Fit CUDIMM AEMP III |
4 x DDR5-8800 (OC) max. 192 GB DIMM Flex DIMM Fit NitroPath DRAM CUDIMM AEMP III |
4 x DDR5-8600 (OC) max. 192 GB DIMM Flex DIMM Fit CUDIMM AEMP III |
2 x DDR5-8800 (OC) max. 96 GB DIMM Flex DIMM Fit CUDIMM AEMP III |
PCI Express sínek | 1 x PCIe 5.0 x16 1 x PCIe 4.0 x16 (x4) |
1 x PCIe 5.0 x16 | ||
M.2 slotok | 1 x M.2 2242/2260/2280/22110 (PCIe 5.0) 1 x M.2 2280/22110 (PCIe 4.0) 2 x M.2 2280 (PCIe 4.0) 1 x M.2 2240/2260/2280 (PCIe 4.0/SATA) |
1 x M.2 2242/2260/2280/22110 (PCIe 5.0) 2 x M.2 2242/2260/2280 (PCIe 5.0) 3 x M.2 2280 (PCIe 4.0) 1 x M.2 2242/2260/2280 (PCIe 4.0/SATA) |
1 x M.2 2242/2260/2280/22110 (PCIe 5.0) 1 x M.2 2280/22110 (PCIe 4.0) 2 x M.2 2280 (PCIe 4.0) 1 x M.2 2242/2260/2280 (PCIe 4.0/SATA) |
2 x M.2 2230/2242/2260/2280 (PCIe 5.0) |
SATA | 4 | 2 (ROG FPS Carddal) | ||
Hálózat | 2,5 GbE Intel Ethernet Wi-Fi 7/Bluetooth 5.4 |
5 GbE Realtek Ethernet Wi-Fi 7/Bluetooth 5.4 |
2,5 GbE Intel Ethernet Wi-Fi 7/Bluetooth 5.4 |
|
Hangkodek | Realtek ALC4080 Savitech SV3H712 Amp |
ROG Strix Hive II Realtek ALC4050 ESS Sabre 9260Q DAC |
||
Hátlap | 1 x DisplayPort 1.4 1 x HDMI 2.1 2 x Thunderbolt 4 1 x USB 3.2 Gen 2 Type-C 5 x USB 3.2 Gen 2 Type-A 2 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 1 x 2,5 GbE LAN 2 x antenna csatoló 2 x audio jack 1 x S/PDIF BIOS Flashback gomb Clear CMOS gomb |
1 x DisplayPort 1.4 1 x HDMI 2.1 2 x Thunderbolt 4 2 x USB 3.2 Gen 2 Type-C 7 x USB 3.2 Gen 2 Type-A 3 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 1 x 5 GbE LAN 2 x antenna csatoló 2 x audio jack 1 x S/PDIF BIOS Flashback gomb Clear CMOS gomb |
1 x DisplayPort 1.4 1 x HDMI 2.1 2 x Thunderbolt 4 2 x USB 3.2 Gen 2 Type-C 4 x USB 3.2 Gen 2 Type-A 4 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 2 x USB 2.0 1 x 2,5 GbE LAN 2 x antenna csatoló 2 x audio jack 1 x S/PDIF BIOS Flashback gomb Clear CMOS gomb |
1 x HDMI 2.1 2 x Thunderbolt 4 1 x USB 3.2 Gen 2x2 Type-C 3 x USB 3.2 Gen 2 Type-A 1 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 2 x USB 2.0 1 x 2,5 GbE LAN 2 x antenna csatoló BIOS Flashback gomb ROG Strix Hive II: 1 x USB 3.2 Gen 1 Type-C 1 x USB 3.2 Gen 1 Type-A ROG FPS Card: 3 x USB 2.0 |
Előlap | 1 x USB 3.2 Gen 2x2 Type-C 2 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 4 x USB 2.0 |
1 x USB 3.2 Gen 2x2 Type-C 4 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 6 x USB 2.0 |
1 x USB 3.2 Gen 2x2 Type-C 4 x USB 3.2 Gen 1 Type-A 4 x USB 2.0 |
1 x USB 3.2 Gen 2x2 Type-C 2 x USB 3.2 Gen 1 Type-A |
Termékoldal | [link] | [link] | [link] | [link] |