Az ASUS is androidos konzolt készít?

Hirdetés

Manapság világosan látszik, hogy a legtöbb cég megpróbál egy kis szeletet kitépni a konzolpiacról. Ezt különböző formában teszik, de nem lehet nem észrevenni az androidos konzolok egyre népesebb táborát. Ezeket a koncepciókat még nem igazán koronázta igazán komoly siker, de egyelőre azt sem lehet mondani, hogy az aktuálisan elérhető megoldások minden szempontból kielégítenék az igényeket, hiszen alapvetően vannak jók nagyon drágán és gyenge minőségűek nagyon olcsón. Az arany középutat kellene megcélozni, de ezt persze mindig könnyebb mondani, mint megvalósítani.


[+]

Az AnTuTu tesztprogramban adatbázisában feltűnt azonban egy ASUS Gamebox nevű, egyelőre be nem jelentett termék, aminek a neve igen árulkodó arra vonatkozóan, hogy valamiféle konzolról van szó. Azt nem tudni, hogy kézi vagy asztali megoldás lesz, de a kiszivárgott képről leolvasható, hogy az Android 4.3-at futtató rendszer az NVIDIA Tegra 4-es rendszerchipre épül 2 GB memória és 8 GB-os adattároló mellett, illetve a csatlakoztatott kijelző felbontása 1280x720 pixel volt. Utóbbi lehet beépített és külsőleg hozzákötött opció is, tehát ebből egyelőre nem érdemes komoly következtetést levonni a termék kategóriájára vonatkozóan.

Elképzelhető egyébként, hogy az ASUS direkten nem száll be a konzolpiacra, így van esély rá, hogy a Gamebox csupán a pletykált Google Nexus TV kódneve.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés