Hirdetés

Sugárkövetésre tervezett GPU-családot mutatott be az ARM

A Mali mellé az Immortalis márkanév érkezik, utóbbit kell keresni a sugárkövetés gyorsítása kapcsán.

Az ARM a CPU IP-k mellett a GPU IP-it is frissítette, és az új dizájnok között bemutatták az első, sugárkövetés gyorsítását biztosító fejlesztésüket is, amely az Immortalis márkanév égisze alatt fog futni. Ezt azonban érdemes a végére hagyni, mert előbb hasznos lehet megérteni, hogy miben változtak a friss Mali dizájnok.

A Mali-G715 a múlt év májusában bemutatott Mali-G710-et váltja, és az alaparchitektúra ugyan megmarad, de kapott némi átrendezést. Ez rögtön látszik abban, hogy amíg a Mali-G710-ben minimum 7 és maximum 16 multiprocesszor lehetett, addig a Mali-G715 esetében legalább 7, legfeljebb 9-cel lehet számolni. Viszont maga a multiprocesszor már nem ugyanolyan, ugyanis az újabb kialakításában egy helyett két ütemezőt, és kettő helyett négy feldolgozómotort kapott, ráadásul utóbbiakban továbbra is két feldolgozóegység található, amelyek közös regiszterterületet érnek el. Ezzel kvázi megduplázódott az elérhető számítási teljesítmény egy multiprocesszorra levetítve.

Az L2 gyorsítótár továbbra is 512 kB vagy 2 MB közé eshet, emellett új funkciónak számít a PC-s szinten lassan általánossá váló VRS (Variable Rate Shading) támogatása, valamint extra képesség az AFRC (Arm Fixed Rate Compression), amely a cég veszteséges színtömörítési technológiája az egyes textúratípusokra és render targetekre. Utóbbi kettő kihasználásához direkt alkalmazásoldali támogatás kell.

[+]

A Mali-G715 mellé érkezik a Mali-G615 is, amely a funkcionális képességeket megörökli a nagyobb testvérétől, de 6-nál kevesebb multiprocesszorral.

Az igazi csemege az első bekezdésben már felvezetett Immortalis-G715 lesz, amely alapjaiban sokban hasonlít a Mali-G715-re, viszont a multiprocesszorok száma 10 és 16 között lehet, továbbá ezek kapnak dedikált, sugárkövetés gyorsítására használható részegységet.Ezek a dobozok és a háromszögek metszésvizsgálatát hajtják végre, míg a bejárás kapcsán az ARM a programozhatóságban hisz, így nem alkalmaznak fixfunkciós blokkot rá. A vállalat mérései szerint a konstrukciójukkal 300%-kal sikerült növelni a sugárkövetés teljesítményét, miközben a lapkaterület tekintetében csak 4%-kal lett nagyobb a multiprocesszor.

Az ARM sugárkövetésre vonatkozó implementációja egyébként feltűnően másolja az új konzolok működését, ami egyébként nem rossz stratégia, mert ha valahonnan is érkezik az ultramobil szintre sugárkövetést alkalmazó tartalom, akkor az valószínűleg a konzolokból fog származni, tehát hasznos, ha az Immortalis-G715 dizájnja azokon a pontokon combos, ahol az új Xbox és PlayStation integrált grafikus vezérlője. Persze az erőt itt viszonylagosan kell értelmezni, ettől még nem lesz ugyanolyan gyors egy mobiltelefonokba szánt megvalósítás.

A fenti fejlesztések már licencelhetők az ARM-tól, és leghamarabb a következő évben érkező ultramobil eszközökben tűnhetnek fel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Előzmények

Hirdetés