Specializált mikroszerverekre gyúr az Altera és az Applied Micro

A mikroszerverek piaca egyre forróbb téma, főleg az ARM-os versenyzőknek. Az Applied Micro néven ismert cégről régóta tudható, hogy tervezik a saját ARMv8-as, X-Gene jelzésű megoldásukat, mely az adatcenterek és a felhős kiszolgálók szegmenségben lenne bevetve. Manapság viszont előtérbe kerülnek a specializált igények, így a mikroszerverek esetében arra is nagy igény mutatkozik, hogy az adott rendszer egy bizonyos feladatban legyen extrém hatékony, míg a többi nem olyan fontos. Ennek megfelelően a jól párhuzamosítható számításoknál kiemelten hatékonyan dolgozó grafikus vezérlő sok szerephez juthat, de az Applied Micro egy másik irányba nézelődik.

Hirdetés

A vállalat az Altera partnere lesz. Utóbbi céget az FPGA-iról (field programmable gate array) lehet ismerni, és ezek a lapkák keltették fel az Applied Micro érdeklődését is. Az FPGA ugyanis egy olyan megoldás, mely rengeteg apró digitális áramkört tartalmaz. Ezek a lapkák tehát sok (jellemzően több ezer) logikai blokkból épülnek fel, és közöttük az összeköttetés egyénileg konfigurálható. Ezzel gyors és hihetetlenül jó energiahatékonysággal rendelkező rendszerek születhetnek, ami a szerverekben alkalmazott offloading eljárások megvalósítására megfelelő lehet.

Az FPGA esetében azonban gondot jelent a programozás, mivel ez jellemzően hardveres szinten történik, ugyanis a logikai blokkok konfigurálását az adott feladathoz kell alakítani. A piacot tehát egyrészt érdekli a hatékonyabb munkavégzés lehetősége, de a másik irányból megközelítve a VHDL vagy a Verilog használata túl komplex ahhoz, hogy az FPGA valós alternatíva lehessen. Egyszerűen túl sok erőforrást emészt fel az FPGA megfelelő dizájnjának kialakítása és a skálázódó teljesítmény biztosítása az adott feladatban.

Az OpenCL használata mellett azonban valós alternatíva lehet az Altera és az Applied Micro elképzelése. Ez a felület egy olyan programozási modellt kínál, melyben a programozók úgy gondolhatnak az FPGA-kra, mint egy konfigurálható többmagos eszközre. Ennek hála a rendszer programozhatósága nagymértékben egyszerűsödik, így a felkínált előnyök mellett már bizonyos feladatokra valós alternatíva lesz. Az kétségtelen, hogy az efféle megoldások nem lesznek átfogó alternatívák, de ahol egy bizonyos célfeladat gyorsítása fontos, és az FPGA-val esetleg valós előnyre lehet szert tenni a többi opcióhoz képest, akkor az Altera és az Applied Micro koncepciójának nyert ügye lesz.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények