Hirdetés

Tavasszal jön az iPad 3

A iPad divatot teremtett, a techvilág celebjévé vált, aminek velejárója, hogy a szaksajtóban és az elemzők jegyzeteiben folyamatosan előkerül, napirenden van, akár a hús-vér sztárok a bulvársajtóban. Mivel az Apple az első és a második modellt is tavasszal mutatta be, az év végének közeledtével megélénkül a találgatás az új generációs készülékkel kapcsolatban. Így volt ez tavaly, és így van most is.

Hirdetés

A DigiTimes most alkatrész-beszállítóktól származó információkra hivatkozva azt írta, hogy 3-4 hónap múlva jelenik meg a piacon az iPad 3. A helyi gyártókkal jó kapcsolatot ápoló tajvani lap szerint a jelenlegi, negyedik naptári negyedévben még nagy mennyiségben gyártja a kurrens generációs modellt a Foxconn, 14-15 millió darab készül az iPad 2-ből, de a következőben már 4-5 millióra csökken a volumen. A termelés csökkentése előkészület a generációváltásra: az iPad 3-ból ugyanebben az időszakban várhatóan közel 10 millió darabot gyártanak, ennyi készülék lesz elérhető a március-áprilisra várható premier idejére.

Nagy kockázatot a piaci premier időpontjának megbecslésével nem vállalt a DigiTimes, hiszen a tapasztalatok alapján a tavaszi modellfrissítés borítékolható. Az első iPadet 2010 januárjában jelentette be az Apple, és áprilisban dobta piacra, míg a másodikat idén márciusban leplezte le, és még ugyanabban a hónapban meg is kezdte a forgalmazását.

A pletykák szerint az iPad 3 egyik legnagyobb újítása a nagyobb, négyszeres felbontású kijelző lesz. A 2048 × 1536 pixeles LCD-panelek egyik beszállítója a Sharp lehet, az új, IGZO-technológiájú kijelzők gyártásának felfuttatására az Apple állítólag anyagi segítséget is nyújtott a japán vállalatnak. Egy évvel ezelőtt az akkor még készülőben lévő iPad 2-ről is az a pletyka járta, hogy Retina Displayt kap, ám a hírek szerint akkor a technológia még nem volt érett a gazdaságos bevezetésre. Újabban az is felmerült, hogy az iPad 3 vastagabb lesz, mint a jelenlegi modell.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények