Hirdetés
A Gartner statisztikái szerint 2009-ben 2 milliárd 516 millió mobilalkalmazást töltöttek le felhasználók az internetről világszerte, ennek legalább 99,4 százaléka az Apple online felületéről, az App Store-ból származott. A kutatók úgy számolnak, a teljes piac 4,24 milliárd amerikai dollár bevételt könyvelhetett el a tavalyi évben, az előjelzések alapján pedig ez idénre 6,8, míg 2013-ra 29,5 milliárd dollárra kúszik fel.
„Nem látjuk jelét annak, hogy bárki is versenyre kelhet velünk a közeljövőben” – ezt Steve Jobs, az Apple vezére nyilatkozta az AFP hírügynökségnek a piackutató publikációjára reagálva. A rendkívüli népszerűségnek örvendő App Store hivatalosan 2008 júliusában indult el, egy évvel később már másfél milliárd letöltött alkalmazást regisztráltak a cégnél. Mintegy két és fél hónap alatt újabb 500 millió szoftver került a felhasználók birtokába, ekkora már 85 ezer engedélyezett program közül választhattak az érdeklődők. Januárra túl voltak a hárommilliárd letöltött alkalmazáson.
A Gartnernél óvatosan ugyan, de egyetértenek Jobs szavaival. Mint írják, az Apple a piac legalább kétharmadát uralma alatt tudja tartani, amennyiben az eladási trendek nem változnak számottevően 2010-ben. A játékok minden valószínűség szerint az elsőszámú célpontok maradnak.
