Apex Legends - Csak jövőre jön a cross-progression rendszer

Akik szeretnék az eddig elért eredményeiket más platformra is átvinni, azoknak még türelmesnek kell lenniük.

Hirdetés

Az Apex Legends továbbra is korunk egyik legnépszerűbb battle royale játéka, amellyel még mindig rengetegen játszanak és amely már hosszú ideje támogatja a cross-play-t, így a különböző platfomon tanyázó barátok akár közösen is csatába vonulhatnak. Már tavaly volt róla szó, de hivatalosan csak néhány hónapja beszéltek arról a fejlesztők, hogy a háttérben már dolgoznak a cross-progression rendszeren is, amelynek lényege, hogy az elért eredményeinket átvihetjük majd más platformokra is. Az elmúlt hétvégén tartott Reddit kérdezz felelek alkalmából egy felhasználó rákérdezett arra, hogy áll a dolog jelenleg.

Ryan K. Rigney válaszában elmondta, hogy jövőre várható csak ennek érkezése, ugyanis komoly kihívásokkal állnak szemben. Nem csak a meglévő fiókok összevonásának technikai akadályait kell megoldaniuk, hanem jogi és szerződéses kérdésekkel is szembe kell nézniük a különböző platformok miatt, arról nem is beszélve, hogy ahány régió, annyi törvény, ezeknek pedig meg kell felelniük. Dolgoznak rajta és teljesen elkötelezettek a témában.

Egy másik kérdező a nextgen update után érdeklődött, de erre csak annyi választ kapott, hogy jelenleg nem tudnak semmi véglegeset mondani a témában, de nagyon izgatottak emiatt.