Hirdetés

Állítólag jön az új Switch konzolverzió

A Nintendo vezetője nemrég ugyan tagadta, de a Bloomberg szerint készül a fejlesztés.

A Nintendo elnök-vezérigazgatója egy hónapja hűtötte le a kedélyeket, hogy egyhamar nem érkezik majd új Switch konzol, de a Bloomberg ezt másképp tudja, ugyanis a friss riportjuk szerint a japán cég igenis készül egy új Switch verzióval.

A frissített Nintendo konzol állítólag a Samsung 7 hüvelykes OLED kijelzőjét fogja használni, amely leghamarabb az év közepén kerül tömeggyártásba, tehát ha érkezik is a modernizált Switch, akkor is leghamarabb az esztendő vége felé érdemes rá számítani.

Mindezeken túl a riport arról is ír, hogy a friss hardver dokkolt állapotban a 4K-s felbontást is képes biztosítani, ami a 4K-s tévék terjedését figyelembe véve egy logikus előrelépésnek számít. Persze a Nintendo nem fogja még csak megközelíteni sem a Microsoft és a Sony új generációs gépeit, de ez sosem volt célja a japánoknak, jelenleg pont abból élnek meg, hogy másképp gondolkodnak, és nem rendelnek alá mindent a nagy teljesítményű hardvernek. Kellő tartalommal ez is eladható a konzolpiacon.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés