XIV. Leó pápa szerint a politikusoknak kezdeniük kell valamit az AI-veszélyekkel

A pápa sürgette a politikusokat, hogy most már kezdjenek valamit azon kihívásokkal és veszélyekkel, amelyeket az AI térhódítása eredményez.

XIV. Leó pápa szombaton arra figyelmeztette a politikusokat, hogy az AI térhódítása jelentette veszélyekkel most már kezdjenek valamit – például azzal, ahogyan az egész hat a fiatalabb emberekre.

Hirdetés

A pápa egy olyan eseményen beszélt, amelyen az olasz miniszterelnök és 68 ország parlamenti képviselői is jelen voltak.

A pápa már többször kitért rá, hogy nem szabad elfelejteni, hogy az AI eszközként működik, és az emberi lények javát szolgálja, nem pedig őket akarja eltiporni vagy leváltani.

Az AI-t támogatók szerint az újítások felgyorsítják a tudományos és technológia haladást, és mentesítik az embereket a rutinfeladatok alól, így értékesebb és kreatívabb munkát végezhetnek.

A pápa egyébként megvetette a gazdagok és szegények közötti szakadékot is, tanításait pedig becsüli az olasz miniszterelnök, jelezte állásfoglalásában. Hozzátette, hogy Olaszország nemzetileg és nemzetközileg is igyekszik gondoskodni róla, hogy az AI-fejlesztést emberek irányítsák, a cél pedig az emberek jóléte legyen.

XIV. Leó pápa elmondta egyébként, főleg a fiatalabb generációk érdekében kell megvédeni egy egészséges és tisztességes életstílust, majd beszélt arról is, hogy az AI statikus memóriája nem mérhető az emberi memória kreativitásához és dinamizmusához. Kijelentette: a személyes életünknek nagyobb értéke van, mint bármilyen algoritmusnak, a közösségi kapcsolatokhoz pedig terek kellenek a fejlődés érdekében, mindez pedig messze meghaladja a lélektelen gépek előrecsomagolt, korlátozott mintázatait.

Azóta történt

Előzmények