Az idén is lassul a globális PC-eladások növekedése, amiért ezúttal elsősorban a gépcserehullám lecsengése lesz a felelős – jósolja a Gartner. A piackutató szerint a személyi számítógépek forgalma 2006-ban 10,7 százalékkal, 234,5 millió darabra hízik, míg tavaly 15,5 százalékkal bővült. Az összesített növekedési ütemet a hordozható gépek várható látványos erősödését ellensúlyozó asztali szegmens veti vissza.
Az asztali PC-k eladásai a prognózis szerint összességében mindössze 1,9 százalékkal nőnek, mégpedig úgy, hogy a fejlett piacok – az Egyesült Államok és a Nyugat-Európa – 8,6 százalékos visszaesését a fejlődő piacok 19,5 százalékos bővülése ellenpontozza. A hordozható számítógépek globális forgalmának bővülése 31,4 százalékos lesz.
A Gartner ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a 10,7 százalékos növekedésnél is gyengébb fejlődésre kell számítani akkor, ha a Microsoft záros határidőn belül nem jelöli ki a Windows Vista operációs rendszer premierjének pontos dátumát, illetve ha a felhasználók nem izgulnak rá az Intel által bevezetni tervezett új chipekre.
Hasonlóan látja a piac idei kilátásait az IDC is, amely szerint a PC-eladások 10,5 százalékkal nőnek 2006-ban. E szerint a prognózis szerint az ázsiai–csendes-óceáni térség 13,2 százalékos, valamint a fejlődő piacok – Kelet-Európa, Közel-Kelet, Afrika és Latin-Amerika – 18,5 százalékos bővülése lesz számítógéppiac motorja. A fejlett piacokon jóval szerényebb lesz a bővülés, Nyugat-Európában 9,7, az USA-ban 6,8 százalék, Japánban pedig gyakorlatilag stagnálni fog a piac.
A notebookokból él a PC-piac
Azóta történt
-
Visszaveti a PC-eladásokat a Vista késése
Az IDC piacelemzésében 2 százalékkal csökkentette az idei évre becsült PC-eladásokat az Egyesült Államokban.
-
Tavaly belehúzott az Acer
Tart még a kelet-közép-európai PC-piac lendülete. A régóta vezető HP mögé felzárkózott a tajvani vállalat.
Előzmények
-
Figyelmeztetett az Intel
Az AMD és az árak csökkenése a felelős a vártnál alacsonyabb forgalomért.
-
A Fujitsu Siemens vezeti a hazai notebookpiacot
Minden szegmensben jól teljesített a PC-gyártó, de a notesz- és asztali gépek voltak a növekedés motorjai.
-
Lassul a PC-piac növekedése
De a bővülés még jövőre is két számjegyű lesz.

Aktív témák
- Azonnali notebookos kérdések órája
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Milyen videókártyát?
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- sziku69: Szólánc.
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Mikrotik routerek
- Gaming notebook topik
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Motoros topic
- További aktív témák...