E napon William Shockley a következőt írta jegyzetfüzetébe: „Ma az jutott eszembe, hogy elvileg lehetséges az, hogy egy erősítőben vákuum helyett félvezetőket használjunk.” Shockley többek között az 1947-ben megalkotott tranzisztorért John Bardeennel és Walter Brattainnel együtt 1956-ban kapott Nobel-díjat.
William Shockley
A New Jersey állambeli Murray Hillben lévő Bell Laboratóriumban William Shockley, Walter Brattain és John Bardeen bemutatják a tranzisztort. Brattain és Bardeen másfél évnyi, szilíciummal és germániummal folytatott kísérletezése után december 17-én készültek el az első működő tranzisztorral (ez egy műanyag kereten lógó a germániumlapka volt, amelyhez aranyból készített érintkezők kapcsolódtak).
Az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala elfogadja a John Bardeen, Walter Brattain és William Shockley által benyújtott kérelmet, melyben a tranzisztor szabadalmát kívánták levédetni. Az elektronikai ipart forradalmasító eszközt a kutatók már két évvel korábban sikerrel tesztelték.
Az angliai Leedsben megszületett Sir Nevill Francis Mott, angol fizikus, aki az amerikai P. W. Anderson és J. H. Van Vleck társaságában 1977-ben megosztott fizikai Nobel-díjat kapott a nem kristályos vagy amorf félvezetők mágneses és elektromos tulajdonságainak vizsgálatáért. Az amorf anyagok terén végzett vizsgálatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a sokkal drágább kristályos félvezetők helyére olcsóbbak kerüljenek.
Megszületett John Bardeen amerikai fizikus és villamosmérnök, aki a Bell Laboratórium munkatársaként Walter Brattainnel és William Shockley-val közösen 1947-ben megépíti a tranzisztort, a későbbi integrált áramkörök alapelemét, amely forradalmasította az elektronikát és a számítástechnikát. A felfedezésért a trió 1956-ban Nobel-díjat kapott. Az elismerésből Bardeen még egyet begyűjtött, 1972-ben a szupravezetés elméletének kidolgozásáért.
