Hirdetés

10 wattos Ivy Bridge processzorokat tervez az Intel

Hirdetés

Szeptemberben, az IDF-en (Intel Developer Forum) minden szem az Intel új, Haswell APU-jára figyelt, mely a jövő év második felében debütál majd. Még az újdonság piacra lépése előtt várható egy érdekes termékvonal az Inteltől: az aktuális Ivy Bridge processzorok még alacsonyabb, 10 wattos TDP értékkel rendelkező változata. A The Verge kérdésére az Intel a napokban megerősítette, hogy 2013 első félévében tényleg piacra dobja a 10 watt körüli fogyasztással bíró, harmadik generációs Core i processzorokat, amelyek továbbra is 22 nm-es gyártástechnológiával készülnek majd, de nem várható belőlük túl nagy mennyiség.

Ebből arra következtetünk, hogy a tízwattosok minden bizonnyal az aktuális, 17 wattos TDP osztályba tartozó modellek leválogatásával készülnek majd, azaz a gyártási folyamat végén megvizsgálják, melyik példányok képesek alacsonyabb feszültségen – ezáltal kisebb fogyasztáson – hozni a megkívánt paramétereket. A 10 wattos Ivy Bridge processzor új lehetőséget kínál az Ultrabookok és a Windows 8-cal előtérbe került, úgynevezett Convertible, vagyis átalakítható számítógépeknek. Utóbbiak olyan eszközök, melyek egy mozdulattal notebookból tabletté alakíthatóak, például a Lenovo Yoga vagy az Asus Taichi.

Érdekes fényben világítja meg a szóban forgó alacsonyabb fogyasztású Ivy Bridge processzort egy tegnapi hír, miszerint a jövőben az Intel gyáraiban készülhetnek (egyelőre szigorúan feltételes módban) az Apple saját fejlesztésű ARM processzorai, cserébe az Apple a jövőben több eszközben használ Intel x86-os lapkákat. Tovább színesíti a helyzetet az a felvetés, hogy az Apple Mac számítógépeibe is saját fejlesztésű ARM processzort tehet. Elképzelhetőnek tartjuk (de továbbra is maradnánk a feltételes módnál), hogy az Intel 10 wattos Ivy Bridge processzorai az Apple-nél landolnak, és az új MacBook Air alapját képezik majd, az ARM-ra váltás terveit pedig jegelik.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények