A Canon még 2014-ben érte el a bűvös 100 milliós határt, majd tavaly ilyenkor már 110 milliónál tartott. Kicsit tovább tartott ugyan, de a nagy riválisa után 2 évvel a Nikonnak is összejött az álomhatár. A NIKKOR története 1932-ben kezdődött, amikor a gyártó bejegyeztette a márkanevet, majd az első tényleges objektív, egy légifelvételekhez készített Aero-Nikkor optika, 1933-ban mutatkozott be. Az SLR korszak beköszöntére egészen 1959-ig kellett várni, akkor érkezett ugyanis a Nikon F SLR váz, mely mellé a NIKKOR-S 5 cm F2 lencsét társították. Jelenleg több mint 90 objektív érhető el, melyek között gyakorlatilag mindent megtalálunk, legyen az nagylátó, halszem, szupertelefotó, makró, zoom vagy fix, esetleg tilt-shift. A legújabb darab, az AF-S 105 mm F1.4E ED, épp a mérföldkő elérésekor került hivatalosan bejelentésre, mely méltó megkoronázása az elért eredménynek.
100 millió NIKKOR objektív
Nagy riválisától ugyan lemaradt, de a Nikonnak is meglett ez a hihetetlen mérföldkő.
Azóta történt
-
Víz- és ütésálló fényképezőgép a Nikontól
A Nikon W100 könnyű, kompakt és jól bírja a strapát.
Előzmények
-
Új kategóriát teremt a portréobjektívek területén a Nikon AF-S 105 mm F1.4E ED
Hivatalosan is bemutatták a hamarosan megvásárolható objektívet.
-
Ilyen a legnagyobb Nikon gyűjtemény
125 000 dollár értékű a főként filmes korszakból származó kollekció.
-
Fényerős teleobjektív a Nikontól
A most érkező Nikon objektív adott gyújtótávolságon a legnagyobb fényerejű lesz.
-
Nagyszenzoros Nikon MILC érkezhet
Az lehetséges új MILC mellett tovább csúszik a csúcskompaktok startja.
Aktív témák
- Suzuki topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Melyik tápegységet vegyem?
- BestBuy topik
- TCL LCD és LED TV-k
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Házimozi belépő szinten
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Android szakmai topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- További aktív témák...