Gyorskeresés
Mit tud a kétmagos Core i5 mint processzor?
A GPU-t is tartalmazó CPU grafikus képességei után ezúttal magát a processzort teszteltük le.
Hirdetés
Értékelés
Az általunk tesztelt Core i5-661 a második legdrágább kétmagos Core i5. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk a kérdést, ez a processzor így, ebben a formájában, ilyen áron nem versenyképes. Ezen az áron megkapjuk a leggyorsabb Phenom II X4-et, ami – bármilyen alkalmazási területet veszünk alapul – gyorsabb. A kétmagos Core i5 a Hyper-Threadingnek köszönhetően az esetek többségében beéri az olcsóbb négymagosokat teljesítményben, de azok a processzorok már sokkal olcsóbbak a 661-esnél (már ahol kapni még őket). Igen, mondhatnánk, hogy a Core i5 egyben egy VGA is, de ez nem túl komoly érv, tekintve hogy a Phenom II mellé nagyszerű integrált VGA-s alaplapokat lehet kapni alacsony áron. Ráadásul ott még van választási lehetőségünk, míg a Core i5 esetében mindenképpen ki kell fizetnünk a VGA-t is, még akkor is, ha az életben egy percig sem szeretnénk majd használni. Pozitívum az alacsony fogyasztás, a jó tuningpotenciál, lényegében az egész processzor igen meggyőző, de a magas ára miatt egyszerűen nem éri meg.

Ugyanakkor, ha az i3-at vesszük alapul, már egy kicsit másként alakul a helyzet. Az i3-asokkal majdnem mindazt megkapjuk, amit az i5 kínál: le kell mondanunk a Turbo Boostról, az AES-NI támogatásáról, és be kell érnünk egy alacsonyabb órajelű integrált VGA-val. Átgondolva mindezt, nem ér minket nagy veszteség, hiszen kétmagos CPU-król lévén szó, a Turbo Boost hiánya nem fog feltűnni, elvégre az eleve alacsony TDP miatt csak 133-266 MHz-nyi „órajelemeléstől” esünk el. Az integrált GPU-t nem nevezhetjük egy játékmasina alapkövének, tehát az, hogy 900 vagy 733 MHz-en jár a chip, nem oszt, nem szoroz, emellett az AES-NI sem egy nélkülözhetetlen utasításkészlet, eddig is megvoltunk nélküle (nyilván akinek szüksége van rá, az majd i5-öt vesz)... Ugyanakkor az i3-530 kb. 32 000 forint (partnerünknél), így egy árkategóriába sorolható az Athlon II X4 600e-vel, a Phenom II X3 705e-vel, a Core 2 Duo E7500-zal, és a Core 2 Quad Q8200-zal. Az i3 ezeket a processzorokat kétmagos létére is képes megszorongatni, pláne, ha nem zárkózunk el a túlhajtás gondolatától sem, mindemellett alacsony a fogyasztása, és még integrált VGA-val is rendelkezik... Minden csak nézőpont kérdése.
Összességében azt kell, hogy mondjuk, a Core i5 nagyon jó lett minden szempontból, csak éppen túlságosan drága. A Core i3 nélkülözi a Core i5 néhány tulajdonságát, de még így is vonzó lehet, mert jóval olcsóbb annál. HTPC-ben gondolkodva az új processzorok mindenképpen jó vételnek tűnnek, hiszen alacsony fogyasztással, és a Dolby TrueHD, illetve DTS-HD MA hangsávok HDMI-n keresztüli lejátszásának támogatásával nincs túl sok konkurensük. Fejlesztési opcióként is megállják a helyüket, hiszen láthattuk, hogy mire képesek a Core 2 Duo vagy éppen az Athlon 64 X2 ellenében. Sajnos a platform, egészen pontosan az LGA1156-os foglalat jövője igencsak kérdéses, ezért a hosszú távon kalkulálók számára nem biztos, hogy ez az ideális választás; ugyanakkor az sem túl valószínű, hogy sokat vesztenénk a jövőben, ha most kétmagos LGA1156-ra állunk át, hiszen a kétmagos rendszert később tovább lehet fejleszteni, és vehetünk az alaplapba majd négymagos processzort (a már most is kapható Core i5/i7-esekre célzunk).
A Core i5 és a Core i3 kétmagos változatainak piacra dobásával az Intel elsősorban minden bizonnyal a notebookok piacán szeretne tarolni, ugyanis ezen processzorok mobil verziói egyszerűen tökéletesek arra a célra, amire egy notebookot vesz az ember. Alacsony a fogyasztásuk, magas a teljesítményük, egy elfogadható integrált grafikus magot kínálnak, és egyes modellek a Turbo Boost révén akár eredeti órajelük duplájára is gyorsulhatnak, amikor arra van szükség.
![]() |
| Core i5/i3 |
fLeSs
Az új Core processzort az Intel bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Intel Core i3-2100: az új népprocesszor
Tesztünkben megpróbálunk fényt deríteni a jelenleg legolcsóbb, Sandy Bridge alapú asztali CPU tudására.
-
Samsung RC510: vörös és fekete
Kipróbáltuk a gyártó egyedi megjelenésű, középkategóriás hordozható számítógépét.
-
CPU vs. VGA a csúcskategóriában
Sorozatunk legújabb részében négy processzort és négy videokártyát teszteltünk le nyolc játék alatt.
-
CPU vs. VGA: a középkategória
Egy régóta várt cikk: négy processzor, három videokártya, nyolc játék, válasszuk ki az ideális párosítást!
-
Processzorok 20 000 Ft-ért és magfeloldás
Kínálat az van, de kétmagossal, esetleg három-, netalán négymagossal járunk jobban? Kétféle Pentium és háromféle Athlon/Phenom volt terítéken.
-
Processzorok 40 000 forintért
Nem olcsó, de nem is túl drága, mégis gyors. Vagy mégsem? Öt darab processzort teszteltünk le.
-
Core i3-530 vs. Phenom II X4 925
Két hasonló árú platform, na de kétmagos a négymagos ellen? Ez egy lefutott meccs... Vagy mégsem?
-
Látványos, hullámos Samsung notebook
Nagyon szép ruhába öltöztetett, univerzális modellel támadja be a Samsung a hazai notebookpiacot. Nálunk járt a Core i5-ös R580.
Előzmények
Befutott az Intel „népprocesszora”
-
Az Intel-féle „Fusion” első verziója
A Core i5 kétmagos változata már majdhogynem egy komplett platform. Itt az idő kicsit jobban szemügyre venni...
-
Terítéken a Lynnfield lapkás processzorcsalád
Az Intel új, Core i5 és i7 modelljei a középkategóriát célozzák, megvizsgáltuk, milyen sikerre számíthatnak.
Lencsevégen az Intel Core i5-750 doboza és tartalma
Intel: gyors processzorcsere az alsóházban
Három Lynnfield magos processzor érkezik ősszel
-
A 2009 eleji processzorhelyzet
A két rivális ontja az újabbnál újabb, drágábbnál drágább processzorokat, de mi a helyzet a középkategóriában?
-
Phenom II: az AMD mentőövet dob önmagának
Cikkünkből megismerhetjük az újításokat, és az új processzor teljesítményére is fény derül.
-
Intel Nehalem - egy újabb mérföldkő
Az Intel nem szándékozik lassítani: az új architektúrát jártuk körbe alaposan tesztünkben.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.






