Windows To Go

Az üzleti szférában egyre elterjedtebb az úgynevezett BYOD (bring your own device – hozd a saját eszközödet) szemlélet, amely azt jelenti, hogy a dolgozók nem egy előre konfigurált irodai számítógépet, hanem saját mobil vagy otthoni konfigurációjukat használják munkavégzésre, azonban a vállalati levelezéshez, adatbázisokhoz és belső hálózatokhoz való hozzáférés ilyen bizonytalan forrásokból adatvédelmi szempontból több mint aggályos. Erre a problémára nyújthat egy megoldást a Windows 8 Enterprise verziójának Windows To Go opciója.

Ez a lehetőség azt takarja, hogy egy alkalmas pendrive-ra az adott munkahely rendszergazdája a Windows 8 Enterprise segítségével létrehoz egy olyan munkakörnyezetet, amelyben pontosan beállítható mindennemű hozzáférhetőség és jogosultság, majd ezt követően az ily módon konfigurált rendszer közvetlenül erről az adattárolóról futtatható. Ehhez egy olyan számítógép szükséges, amely képes USB portról bootolni, de ez ma már nem túl nagy elvárás, többek között minden Windows 7 és Windows 8 tanúsítvánnyal rendelkező masina megfelel a célnak. További megkötések viszont nincsenek, így nem csak saját hardverünkön, de akár egy internetkávézóban is pillanatok alatt életre kelthető megszokott munkakörnyezetünk. A Windows To Go sajátossága, hogy az adott számítógép háttértára és a pendrive között nincs átjárhatóság, a külső meghajtóról bootolva a gép merevlemeze láthatatlan és elérhetetlen, valamint a munka végeztével semmilyen nyomot nem hagy maga után.

Mivel ránézésre egy egyszerű pendrive-ról van szó, ezért könnyen előfordulhat ennek menet közbeni véletlenszerű eltávolítása, de a rendszert erre is felkészítették; ekkor 60 másodperc áll rendelkezésre az újracsatlakoztatásra, és ezután pontosan ott folytatható a munkamenet, ahol félbeszakadt. Ennek elmulasztása esetén a rendszer leáll, hogy az esetlegesen megjelenített vagy a memóriában lévő adatok semmiképpen ne kompromittálódhassanak. A feladat elvégzésére a gyártók olyan speciális pendrive-okat kínálnak, amelyek Windows To Go tanúsítvánnyal rendelkeznek, ez biztosítja, hogy a meghajtó elegendő kapacitással és sebességgel rendelkezik egy komplett operációs rendszer életképes futtatásához.

Hirdetés