Set-top box

2013 a digitális átállás éve Magyarországon, azaz a tévéműsorok analóg földfelszíni sugárzását leváltja a digitális technológia. Ez a gyakorlatban többek közt azt is jelenti, hogy az eddigi három (M1, RTL Klub, TV2) mellett további négy televíziós csatorna (M2, Duna, Duna World, Euronews) és három rádióadás (MR1-Kossuth Rádió, MR2-Petőfi Rádió, MR3-Bartók Rádió) ingyenes vételét teszi lehetővé. Emellett jobb kép- és hangminőséget kapunk, valamint olyan kényelmi szolgáltatásokat tesz elérhetővé, mint a nyelvválasztás, az elektronikus programmagazin vagy a gyermekvédelmi zár használatának lehetősége. A digitális átállás Magyarországon két ütemben valósul meg. 2013 július 31-én a sárgával jelölt területeken, majd 2013 október 31-én a barnával jelzett térségekben.

Az átállás elsősorban azokat érinti, akik előfizetési díj nélkül, szoba- vagy tetőantennával televízióznak, és kizárólag az M1, az RTL Klub és a TV2 adásait nézik. Ezek a tévénézők a hagyományos földfelszíni (analóg) adást veszik, amelyet 2013 folyamán, a jelzett ütemezésben, fokozatosan felvált a korszerű digitális adás, ezért készülékeiket át kell állítani a digitális vételre. Ehhez szükségük lesz egy olyan eszközre, amely rendelkezik a digitális adások vételére alkalmas (DVB-T) tévétunerrel. Ez lehet akár gyárilag magában a tévékészülékben is (az újabbakban mindenképpen), de amelyekben nincs, ott egy kiegészítő eszközre, a set top boxra lesz szükség. Ezt kell csatlakoztatni az antennához, majd a televízióhoz, és ezután továbbra is élvezhetőek az ingyenes televíziós adások, de már kiegészülve a digitális technológia előnyeivel. Az üzembe helyezésük tehát nagyon egyszerű, a használatuk még egy, a mai elektronikai eszközök világában idegenül mozgó laikusnak sem okozhat problémát.

A set top boxoknak sokféle fajtája létezik. A legtöbb kialakításában a DVD lejátszókat idézi, de akad akad már olyan, amely akár zsebre is vágható. Ezek legtöbbje már rendelkezik egy egyszerűbbb integrált médialejátszóval, így bizonyos korlátok között ezek módot adnak a rajtuk elhelyezett USB porton keresztül csatlakoztatott adattároló eszközökön található filmek és képek, illetve zeneszámok lejátszására.

Wateq HD-90CX set top box
Wateq HD-90CX set top box [+]

Egy set top box már beszerezhető 7000 forintos áron is. Azonban azok számára, akik önerőből nem tudnák az átállást végrehajtani, szociális alapú támogatási rendszer keretében az NMHH beszerzi és beszereli a szükséges dekódert (set top boxot) és antennát, de a jogosultak választhatnak a szolgáltatók által nyújtott támogatott csomagok közül is. Annak eldöntésére, hogy ki jogosult az állami segítségre, a hatóság országos felmérést indít, aminek során személyesen keresik fel az érintetteket. A rászoruló csak abban az esetben kaphat állami támogatást, ha azt hivatalosan is igényli.

Hirdetés