Hangok a fejemben

Közel hét éve már, mégis tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor kezembe vettem a kontrollert és nekivágtam az első Hellblade különleges hangulatú rémtörténetének - a Ninja Theorynál készült alkotás 2017-ben számomra az év játéka lett. Még akkor is, ha az előjelek inkább riasztóak voltak: a fejlesztés során mind a főszereplőt, mind a technológiát le kellett cserélni, az érzelmek bemutatásában oly fontos mocap-technológiát pedig kész rendszer használata helyett a fejlesztőknek kellett összeeszkábálnia. Ahogy teltek az évek, több platformra is megkaptuk az eredetileg kizárólag PlayStation 4-re megjelent programot, majd végül a Microsoft felvásárolta a bandát és a 2019-es Game Awardson bejelentették, hogy jön a folytatás, immár nyilván csak PC-re és az újgenerációs Xboxokra. A fejlesztés ezúttal sem ment álomszerű gördülékenységgel, olyannyira, hogy még videók is csak ritkán érkeztek - de oly sok várakozás után végre fejest ugorhattam Senua különleges elméjébe, hogy a csak rá jellemző ingerek közepette éljem át történetének egy újabb fejezetét.

[+]

A játékot elindítva érdemes nem egyből rányomni az Új Történet gombra, hanem előbb ellátogatni az extrákhoz és a beállításokhoz. Előbbinél egy, az első rész eseményeit összefoglaló videó mellett egy kifejezetten érdekes fejlesztési videónaplót is megtekinthetünk. A beállításoknál a megszokott dolgok mellett a feliratozásra szeretném felhívni a figyelmet, itt ugyanis a magyar nyelv is elérhető, így azok is élvezhetik a történetet, akik esetleg kevésbé értik meg az idegen nyelveket. A fordítás minőségére meglepő módon semmilyen panaszom nem volt, a játék legvégén egy elütéses hibát vettem csak észre és talán egy helyen csúszott a szöveg, szóval nem kell attól tartani hogy egy igénytelen AI-fordítást olvashatunk. Ezek után végre nekivághattunk a tényleges történetnek, amely időben az első rész után nem sokkal játszódik. Senua nem kisebb feladatot tűzött ki magának, mint azok felkutatását, akik az első részben elpusztították a faluját, elhurcolták a népét és oly emlékezetes módon megölték kedvesét.

[+]

Senua módszere másutt a “fejjel a falnak” metódusként ismeretes: hősnőnk direkt elraboltatja magát, terve pedig az, hogy amint megérkezik a banditák bázisára, ott majd mindenkivel végez, és így az utolsó életben maradottból könnyű lesz kiszedni az útmutatást ellenfeleink otthonát illetően. Egy ilyen terv nyilván nem működhet tökéletesen, de igazából már sokkal hamarabb kisiklik minden: a hajóút nem úgy alakul, ahogy azt Senua remélte, mert egy nagy viharnak köszönhetően elsüllyed az őt és elrablóit szállító ladik, hősünk pedig csak szerencséjének köszönhetően ér partra. Innentől indul el az tényleges kaland: bár a cél továbbra is a támadásokat elkövető népség megbüntetése, lassan rájövünk, hogy nem egy szimpla rabszolga-vadász hadjáratnak voltunk elszenvedői, hanem sokkal nagyobb dolgok állnak a háttérben; szó szerint is, hiszen a fontos szereplők közt a kietlen északi hegyek óriásai is ott vannak. Magáról a történetről nem szeretnék a minimálisnál többet elárulni, hiszen narratív játékról van szó, amelynek központi eleme az, hogy Senua miként találkozik a számára is ismeretlen vidék eltérő elemeivel, és persze, hogy miként éli túl azokat. Természetesen az nem titok, hogy az első részhez hasonlóan a Hellblade II legfontosabb érzelmei között ott van az elmebaj és a gyász, a bűntudat és a bosszúvágy.

[+]

Mindezeket az érzelmeket még érdekesebbé teszi az első játékból megismert tény, hogy Senua nem egy egyszeri harcos, hősünk ugyanis pszichózisban szenved, aminek következtében téveszmék és hallucinációk gyötrik, és sokszor nehezen tudja csak megkülönböztetni, hogy mi a valóság és mi az, ami csak a fejében létezik. Ezt az amúgy is igen érdekes (és a játékmenetben is érdekesen felhasznált) állapotot jelentősen kiegészítik a fejünkben “lakó” hangok is; eltérő személyiségek ezek, melyek közt vannak mindentől rettegő, végtelenül ellenséges, illetve segíteni vágyó “alakok” is. A teljes végigjátszás alatt hallani fogjuk ezeket a gondolatokat, amelyek néha hasznosak, mert mondjuk a fejtörők megoldásában adnak tippeket, máskor meg a lehető leghorrorisztikusabb módon nyilatkoznak meg a látottakról.

[+]

Ahogy az várható volt, visszatértek a már az első részben is látott jelkép/szimbólum kihívások, amelyeket meg kell fejteni ahhoz, hogy egyed akadályokat eltüntessünk a világból. Ezek egyike se lett túl bonyolult (valószínűleg tehát hatottak az első részre érkezett visszajelzések), viszont az audiovizuális tálalásnak köszönhetően élmény volt őket megfejteni. Persze akadnak azért újdonságok is: a tükör-puzzle elemek nekem kifejezetten tetszettek még akkor is, ha hasonlót láthattunk már máshol is. Ezeknél a részeknél egyébként érdemes külön figyelni a hangokra a fejünkben, sokszor kapunk tőlük utalást, hogy mit merre és hol kell keresni. A hangok annyira nem akarnak mindent elárulni, mint a God of War Ragnarok-béli társak, de kikapcsolni itt sem lehet ezeket.

Óriások gyásza

A megoldásra váró logikai feladatok mellett természetesen szót kell ejteni a harcokról is. Ahogy a Senua’s Sacrifice esetében, úgy itt sem kapunk semmilyen - ma már megszokott - extrát. Nincsen tehát tárgylistánk, nincsenek eltérő fegyverek, megtanulható képességek, és nem fogunk craftolni vagy lopakodni sem. Sőt, még kijelzők sincsenek, amelyek mondjuk életerőnket mutatnák! Lehetőségeink így szükségszerűen egyszerűek: van egy erősebb és egy gyengébb támadásunk, kapunk egy védekezést és egy kitérést, valamint egy tükröt használva visszatér a fókuszált támadás is, amivel rövid ideig komoly sebzéseket tudunk kiosztani (néha pedig a Senuát gyötrő látomásokat és hangokat lehet vele visszafojtani). Ez a rész nagyjából ugyanolyan, mint az első részben: kis odafigyeléssel minden ellenfelünkkel fel tudjuk venni a harcot, de aki igazi akciójátékot vár, az csalódni fog - ahhoz egyszerűen nem elég mély a rendszer; még akkor sem, ha viszonylag kevés összecsapásban lesz részünk.

[+]

Itt minden csata egyetlen ellenféllel szemben zajlik, a tempó lassú és filmszerűen megkomponált, a harcrendszer működése pedig közelebb van talán a ritmusjátékokhoz, mint bármelyik modern akciójáték-stílushoz. A Hellblade II technikai része mindenképpen külön bekezdést érdemel a téma. Xboxon a játék fix 30 fps-sel fut, mégpedig 2.39:1 képaránnyal, így a megjelenítők alsó és felső részén fekete sáv látható. PC-n hasonló a helyzet, egyedül az fps-limitre nem kell számítani, hisz annak csak a hardvereink erőssége szab határt. Bár a magam részéről úgy vélem, hogy manapság nem szabadna piacra dobni olyan játékokat - és főleg nem akciójátékokat -, amik fix 30 fps-sel futnak, a Hellblade II esetében ez egyáltalán nem zavart. Ennek oka talán az, hogy a hangsúly nem a harcokon van, és azok sem igénylik az extrém precizitást- így sokkal megengedőbb voltam ilyen téren. Cserébe a látványról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Sokáig a trailerekről azt hittem, hogy azok mind a kiválóan megrendezett átvezetőkből származnak, de a végleges játékból aztán kiderült, hogy ez nem mindig van így: a Ninja Theory grafikusai és programozói képesek voltak olyan szintű látványt elénk tenni, hogy konkrétan alig veszi észre az ember, hogy vége a videónak és már mi irányítjuk a karaktert.

[+]

Külön dicséretes az a munka, amit a helyszínekkel kapcsolatban a játékba öltek: az izlandi tájképek szinte lemásznak a monitorról, arról nem is beszélve, hogy az időjárás és napszakváltás (ó, az az északi fény!) is fantasztikusan festenek, a belső terek pedig sokszor félelmetes tudnak lenni. Sokszor megtörtént, hogy percekig nézelődtem; valahol ilyennek kellene lennie minden Unreal Engine 5 által hajtott alkotásnak. Nyilván szűkebb az itteni táj, mint mondjuk a helyenként hasonló hangulatú Death Stranding világa, és persze teljesen statikus minden, de az összkép majdnem mindig áll-leejtősen csodálatos. A zenék illeszkednek minden egyes történéshez, a törzsi énekek és dallamok kiválasztásával tökéletes munkát végzett a zenei szakosztály. Egyedül talán azt sajnáltam, hogy a játék bemutatkozásakor hallott Maidjan című Heilung-számot teljes formájában nem kaptam meg, csak apróbb részletek hallhatók abból a játékban. Aki játszott az első résszel, az már tudja, a többieket pedig a legelső képernyő figyelmezteti: a Hellblade-eket kifejezetten ajánlott fej- vagy fülhallgatóval játszani, ha minden hangot onnan szeretnénk hallani, ahonnan az valóban szól.

[+]

A hangok binaurális rögzítéssel lettek felvéve, a teljes élmény sima hangszórókkal nem lesz átélhető. A használt rendszernek köszönhetően érezhetjük, hogy milyen lehet az amikor valaki eltérő intenzitású vagy irányú hangokat hall a fejében, ehhez pedig sokban hozzájárul a szinkronszínészek pompás alakítása is. A játékban természetesen több karakterrel is találkozni fogunk, az őket megszólaltató profik pedig a lehető legtöbbet hozták ki magukból. Sőt, még az elvárható maximum fölé is mentek: a végigjátszás után megnyílik egy új narrációs menü, amelyben az új szereplők szemszögéből is megismerhetjük a történeteket.

Összegzés:

A Hellblade második felvonásától én azt vártam, hogy megismétli majd azt a felejthetetlen élményt, amit az első rész adott nekem. Szerencsére nem kellett csalódnom a fejlesztőkben: a csodálatos látvány magáért beszél, a 6-8 órás történet teljes mértékben hozza az elvárt minőséget. A magam részéről alig várom hogy lássam, milyen lesz a csapat következő, Project Mara kódnéven futó játéka. A Hellblade II varázslatos élmény, ha tudjuk azt, hogy mély akciójátékként nem szabad kezelni. Ha valakit nem zavar a konzolos fix 30 fps és az extra szélesvásznat teremtő fekete sávok, mindenképpen adjon egy esélyt a Hellblade II-nek, amelyet még megvenni sem kell, hiszen Game Pass előfizetéssel is elérhető lett.

A Senua’s Saga: Hellblade II PC-re valamint Xbox Series konzolokra jelent meg. A játék része a Game Pass előfizetésnek. A tesztkódot a kiadó Microsoft biztosította.

A Senua’s Saga: Hellblade II legjobb pontjai:

• Audiovizuális remekmű;
• Fantasztikus hangulat;
• Melina Jeurgens ismét óriásit alakít;
• magyar felirattal is játszhatunk;
• csökkentett áron és Game Pass előfizetéssel is elérhető a játék.

A Senua’s Saga: Hellblade II legrosszabb pontjai:

• Konzolon fix 30 fps van, mozis képaránnyal.

oriic