Te mondd, hogy rablótámadás...
Több mint tíz éve már, hogy 2011-ben megjelent a PayDay: The Heist és bár viszonylag sokakat érdekelt, igazán nagy sikerré mégis csak a 2013-ban debütált PayDay 2 vált, amelyből az évek és akciók során mára már több mint 40 millió példányt adtak el. Az Overkill Software végül 2016-ban bejelentette, hogy készül a harmadik felvonás a népszerű bankrablós szériából. A projektről nagyon sokáig nem hallottunk érdemi információkat, mindössze a fejlesztőktől érkezett időnként egy-egy megerősítő bejegyzés, hogy még mindig dolgoznak az új epizódon. Idén év elején aztán megkaptuk az első teaser trailert amely leleplezte a logót, júniusban pedig bombaként robbant a hír, hogy az ősz folyamán már meg is jelenik a folytatás. A néhány hónapnyi várakozásnak hamar vége lett, az elmúlt héten pedig megkaptuk a végső kiadást a hazai forgalmazótól, és örömmel vetettük bele magunkat az újabb bankfiókok kifosztásába. Persze nem azonnal: a programot elindítva azonnal feltűnik, hogy szükség lesz egy Nebula accountra is - ennek megléte nélkül ugyanis még a menüig sem jutunk el.
A franchise alapvetően sosem az észbontóan fordulatos történetéről volt híres, azonban némi háttérsztorit azért itt is kapunk. Bandánk tagjai a második rész jövedelmező eseményeit követően azt tervezik, hogy csendesen élik a korai, majd késői nyugdíjas éveiket - mások viszont gonosz tervet szövögetnek. Mégpedig rablást, aljas, rosszindulatú, és végtelenül illegális rablást - a csapat vagyonát egyszerűen lenyúlják, így trópusi sziget helyett mehetünk bosszút állni. Innentől a mi feladatunk lesz, hogy kiderítsük, kik állnak a háttérben és közben visszaszerezzük a szajrénkat. Nem egy világmegváltó ez az alapfelállás, de a kellő hangulatot megadja. Kár, hogy a körítés már nem annyira remek, ugyanis rendes átvezető animációkat nem kapunk, mindössze olyan állóképek sorozataival kell beérnünk, amelyeken néhány tárgy vagy karakter lett csak animálva. Rendes befejező videóval sem találkoztunk, mindezeket pedig tetézi, hogy a konzolos verzióban nálunk a feliratok hibásan jelentek meg pár pillanatig, utána pedig egyáltalán nem láttuk őket. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a rajongókat ez annyira nem fogja érdekelni, ideje tehát hogy a lényegi dolgokról essen szó. Visszatérnek az előző részből megismert rablók, akikhez csatlakozik Joy és Pearl is, így hat karakter közül választhatunk.
Kezdetben nem sok mindent tudunk módosítani, így érdemes lehet egyből belevetni magunkat a küldetésekbe. Veteránok azonnal becsatlakozhatnak az első buliba, kezdőknek azért érdemes a tutorialt végigtolnia, hogy teljesen képben legyenek a dolgokkal. Amint rábökünk az első misszióra, megkapjuk az alapszintű információkat az előttünk álló helyszínről, mi pedig beállíthatjuk, hogy milyen nehézségi szinten szeretnénk belekezdeni a misszióba és hogy kik csatlakozhatnak hozzánk. A PayDay 3 elődeihez hasonlóan a kooperatív mókákra van kihegyezve, de ha valaki úgy dönt, hogy egyedül vágna neki, hát arra is van lehetőség (gépi társakkal, akik nem sok vizet zavarnak) Aki játszott az előző résszel, az emlékezhet arra, hogy a PayDay 2-ben is volt már lehetőségünk, hogy a rablásokat a riasztók megszólaltatása nélkül is végigvigyük, a harmadik részben azonban mindezt jobban előtérbe hozták a fejlesztők.
Ennek eredményeként időnként úgy érezhetjük magunkat, mintha a Hitman-sorozat egy új felvonásában lennénk, éppcsak valódi társaink kóválygása közepette. Természetesen, ha lebukunk marad a tömény akció, ilyenkor a lehető leghamarabb meg kell lovasítani a szajrét, a rendőrség ugyanis egyre komolyabb egységekkel támad, akiket a kezdeti fegyverekkel nem tudunk majd legyőzni túl gyorsan. Normál módban az AI nem túl meggyőző, azt tapasztaltuk, hogy a gép a mennyiséget tartja inkább szem előtt, így leginkább a muníció hiánya lesz a legnagyobb gond, ha sokat teketóriázunk.
...a te hangod mélyebb
Ahogy haladunk előre, úgy kapunk egyre több pénzt és tapasztalati pontot, amelyeknek köszönhetően folyamatosan jobb fegyvereket és kiegészítőket zsákolhatunk be. Nyilván a legjobb cuccokért sokat kell játszanunk, de a kezdeti felszerelésekkel is hosszú órákra elleszünk, főleg ha különböző kiegészítőket aggatunk rájuk (pl.: hangtompító, extra tár, stb.) A játék nyilván kapott egy loadout rendszert, ahol beállíthatjuk elsődleges és másodlagos mordályunkat, a spéci cuccainkat, a skilljeinket és az Overkill fegyverünket. Ez utóbbi egy komoly sebzésű extra (gránátvető vagy rombóló mesterlövész puska), limitált darabszámú tölténnyel, cserébe a komolyabb egységeket is viszonylag egyszerűen tudjuk likvidálni. A képességeink listája széles, nem kevesebb mint 17 kategóriát kapunk, ezekből lehet maximum 5 skillt kiválasztani, amikről úgy gondoljuk, hogy hasznunkra válnak. Természetesen nem férünk hozzá mindegyikhez azonnal, a legtöbbet ki kell fejlesztenünk, majd különböző kihívásokat is teljesítenünk kell hozzájuk. Érdemes a játék ezen részével foglalkozni, ugyanis megkönnyítik az életünket a későbbiek során.
Talán ezt mondani sem kell, de a PayDay 3 erőteljesen a kooperatív játékmenetre van kihegyezve, amelynek fontos kelléke a kommunikáció. Pont ezért érthetetlen, hogy a programben jelenleg nincs voice chat, szóval ha nem barátokkal játszunk (Pl: Discordot, Xbox Live party chatet, PS voice chatet használva), akkor maximum szöveges üzeneteket válthatunk társainkkal, amivel egy komolyabb akció közben senki nem fog foglalkozni. Ha sikerül egy rendes partit összehozni és tudunk is egymással beszélgetni, akkor viszont bitang jó missziókat játszhatunk és pont ez az egész PayDay-szériának a legerősebb pontja. A játék alapból épít arra hogy az információkat megosszuk egymással, főleg ha a lopakodós stílust preferáljuk. Egyelőre mindössze helyszín áll rendelkezésre az akciókhoz, azonban biztosak vagyunk benne, hogy ezek között is hamar meglesz mindenkinek a kedvence. Nekünk a Rock The Craddle volt a favoritunk, amelybenegy éjszakai klubot látogathatunk meg, a célunk pedig egy kriptovaluta-pénztárca lenyúlása. Nyilván ismerve a sorozat előéletét, az elkövetkező hónapokban számos frissítés érkezik majd; remélhetőleg minimum olyan támogatást kap a program, mint amilyenben a második rész részesült. Jelenlegi formájában valós pénzt használó mikrotranzakció nincs a játékban (a premier utáni időszakban várható ennek bevezetése), mindössze két in-game valutát kaptunk. Az egyik a készpénz, a másik a C-Stack. Mindegyiket arra használhatjuk, hogy fegyvereket, csilli-villi skineket, ruhákat, maszkokat, festéseket és egyéb hasonló kozmetikai extrákat vegyünk az árusoknál (a tárgyak egyébként szintekhez is vannak kötve). C-Stacket jelen pillanatban csak úgy kaphatunk, ha a játékbeli vagyonunk egy részét átkonvertáljuk, de erre is csak limitáltan van lehetőségünk egy nap.
A speciális pénzzel mi túl sokat nem foglalkoztunk, nyilván hosszú távon lesz jelentősége ennek majd, amikor már több tucat rablást véghezvittünk. Ideje némi szót ejteni a PayDay 3 technikai részleteiről is. Mi a konzolos változatot próbálgattuk egy Xbox Series X-en. A játékban kaptunk némi grafikai beállítási lehetőséget, amik között kiválaszthatjuk, hogy milyen élsimítást szeretnénk, valamint válthatunk teljesítmény és minőség módok között is, de túl sok különbséget nem vettünk észre, az FPS-mutató szinte mindig 60-at mutatott (konzolokon is van lehetőség ennek kiírására) Cserébe a játék nem túl szép, legalábbis a legtöbben biztosan nem a grafikát emlegetve fognak emlékezni a PayDay 3-ról. Persze tudjuk, hogy az online kooperatív alkotások lényege nem a látványról szól, de 2023-ban az NPC-knek nem szabadnak így kinéznie. A környezet, valamint a tárgyak még viszonylag elfogadható minőséget mutatnak, de manapság ennél azért többet várna el az ember. A játék jelenleg Unreal Engine 4 alatt fut, ezt a későbbiekben a Starbreeze Unreal Engine 5-re tervezi lecserélni, azonban egyelőre nem tudni, hogy ez mikor várható. A hangokkal szerencsére nincsenek gondok, a szinkron meglepően jó lett a főszereplők esetében, a fegyverhangok között azonban nagyobb különbségeket el tudtunk volna képzelni.
A zenék is hozzák a kötelezőt (minden heist esetében egyedi muzsikát kapunk), főleg ha a sikeresen elcsesszük a csendes osonástés beindul a banzáj - ezek fantasztikusan idomulnak a PayDay stílusához. Őszintén szólva nem is emlékszem arra, hogy mikor hallottamilyen jó dallamokat egy FPS-ben, ez mindenképp egy erős pontja a programnak. Ami kicsit jobban zavart, az az interakcióknál tapasztalható irányítási gondok. Nagyon sok olyan eset van (pl.: rendszerek/töltetek hatástalanítása, zsákok felemelése stb.), ami megköveteli, hogy adott ideig nyomjunk egy gombot, azonban a játék nem jelzi, hogy valaki mellettünk esetleg már ugyanezt a műveletet elkezdte-e. Ennek eredményeképpen sok a felesleges interakció, ezzel pedig az egyik játékos csak vesztegeti az idejét olyanra, amit már más elvégzett. Ezen túl a matchmaking sem működik mindig rendesen, ezt elvileg folyamatosan figyelik a készítők és javítják, de többször belefutottunk olyanba, hogy csak hosszú percek után indult el egy adott kör. Ezen felül bugokkal meglepő módon nem találkoztunk, illetve szerencsénkre mindössze egyszer omlott össze csak a játék, akkor is a kör elején így sok mindent nem vesztettünk.
Összegzés:
A PayDay 3 átgondoltabb és játékmenet szempontjából elődeinél jobban megtervezett, azonban akadnak apróbb problémák vele és tartalmilag is eléggé szegényes jelen formájában. Tény, hogy még így is rendkívül szórakoztató és ha sikerül olyan barátokkal együtt játszani akikkel közben kommunikálni is tudunk akkor hosszú időre le tudjuk majd kötni magunkat vele. Ehhez azonban szükséges lesz a folyamatos támogatásra a fejlesztők részéről valamint arra, hogy minél több frissítést és bővítményt kapjunk a későbbiekben. Ismerve az franchise múltját, ezzel szerintünk nem lesz gond, kíváncsian várjuk, hogy a készítők mirel készülnek az elkövetkező hónapokban/években. Mi mindenképp azt tanácsoljuk, hogy adjatok egy esélyt neki, főleg így, hogy első naptól elérhető lett a teljes kiadás a Game Pass rendszerében.
A PayDay 3 szeptember 21-én jelent meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re, mi utóbbi kiadással foglalkoztunk. A teszt lehetőségéért külön köszönet a játék hazai forgalmazójának a Cenegának, akik biztosították számunkra a hozzáférést.
A PayDay 3 legjobb vonásai:
- A kooperatív lövöldözés továbbra is remek időtöltés barátokkal;
- a testreszabhatóság tárháza óriási;
- a képességeknek hála érezhető a fejlődésünk;
- remek zenéket kaptunk a rablásokhoz;
- a teljes játék első naptól elérhető a Game Pass előfizetők számára.
A PayDay 3 leggyengébb pontjai:
- A látvány nem túl meggyőző;
- a gépi ellenfelek mesterséges intelligenciája csalódást keltő;
- egyelőre túl kevés a tartalom;
- nincs in-game voice chat;
- megjelenés óta folyamatosan gondok vannak a matchmakinggel;
- egyedül nem túl izgalmas egy idő után.
oriic