Kisgömböc, nagygömböc
A Namco matekja szerint 14 év telt el a legutolsó „igazi” Katamari Damacy óta, így a One Upon a Katamari nem csak egy egyszerű folytatás, de akár egy új korszak kezdete is lehet a szériában. És ha már korszakok, hadd kössek át észrevehetetlen módon az új játékra, amelynek nagy narratív csavarja a kozmosz újabb véletlen baleseti megsemmisülését követően az időutazás. Felejtsük el egy pillanatra, hogy ugyanez a sztori vezérelte a Katamari Amore egyik DLC-jét is; nem kell minden történetnek abszolút eredetinek lennie ahhoz, hogy szórakoztasson, és a Once Upon a Katamari a szériától megszokott bohókásan tálalt félbolond sztorijával ezt maradéktalanul hozza is. Minden bizarr átvezető jelenet megmosolyogtatja a játékost, ahogy a saját nagyságától eltelt kozmoszkirály megnyilvánulásai is igen vidám perceket okoznak majd.
Legutóbb két éve érkezett életjel a sorozattól, és a második rész kiválóan sikerült felújításáért csak lelkesedni tudtam. A We Love Katamary parádés folytatás volt, ami nagyszerű ötletekkel és mesterien elborult pályatervezéssel dobta fel az alapokat – ami ugye egy ragadós, egyre nagyobbá váló gömböc tologatása. Minden Kozmoszok Királyának fiaként – mi A Herceget alakítjuk – mindenható, ámde igen szórakozott atyánk ritka hibácskáit kell minduntalan kijavítanunk, most például egy lomtalanítás során sikerült az öregnek darabokra robbantania a Naprendszert. Bár a feladatunk ezúttal is a bolygók és holdak összeragasztgatása lesz, ezt most változatos történelmi korszakokban való katamarizással fogjuk megoldani: utazunk majd vadnyugati aranylázba, gurigázunk majd karibi kalózhajókon, de a mamutoktól hemzsegő jégkorszaktól a japán Kofun-korszakon át a modern Taiwanig sokféle időszakot és helyszínt felkereshetünk. Ez önmagában már garantálja a vizuális változatosságot, a lényeget azonban sokkal inkább az jelenti, hogy a felragasztott tárgyaktól egyre nagyobbá hízó gombóc működését miféle ötletekkel tudják feldobni a designerek.
[+]
Míg a csodálatosan kreatív eredetiben még az az élmény is bőven elég volt, hogy ragadós gömböcünket a rendelkezésre álló idő alatt egyre nagyobbá hizlaltuk, a lenyűgöző második rész, és a szinte ugyanilyen varázslatos harmadik epizód bebizonyították, hogy ennél sokkal szórakoztatóbban is lehet tálalni ezt a játékmenetet. A régi küldetések során volt részünk teljesen őrült versenyfutásban, a katamari fehérizzásig hevítésében, szumósok felhízlalásában, hóember-készítésben és egy sor más elvadult feladatban. Felfoghatatlan, hogy ezen a téren a Once Upon a Katamari miként lehet ekkora visszalépés: a túlontúl sok „X perced van Y méretűre növelni a golyóbist” jellegű alapfeladatokon túl a pályatervezők szinte egyetlen extra ötlete az volt, hogy egyetlen specifikus tárgytípus felszipkázását írják elő – ami ugye a Beautiful Katamari egyik újítása volt közel 20 éve. Így aztán az őskorban dinoszauruszokat, az ókorban múmiákat, az Edo-korban pedig mondjuk értékes kincseket-pénzeket kell feltekerni – az utóbbiban legalább annyi extra taktika van, hogy 75 ilyen zsákmányból kell a lehető legnagyobb értéket kihozni, de a többi tényleg csak ennyiről, egy adott tárgy feltekeréséről szól. Szerencsére itt-ott azért megvillan valami eredetiség, egy másik egyiptomi pályán például a katamari golyó életadó, növényszőnyeget teremtő erővel van felruházva, és azzal kell befesteni a pálya minél nagyobb részét.
Hirdetés
[+]
Ez meglehetősen nagy gond, még akkor is, ha ezen kívül a játék hozza a kötelezőt. Az engine továbbra is üdítően kevés poligont használ, és ez azonnal felismerhető, és igencsak szerethető látványt biztosít a Once Upon a Katamarinak. Azon már lehetne vitatkozni, hogy az új zenei anyag hová esik a régiek rangsorában – szerintem nem ér fel a nagy klasszikusokhoz, de legalább van olyan kiadás, amiben a régi nagy slágerek is benne vannak. Engem ez sosem motivált ebben a sorozatban, de megint tonnányi gyűjtögetnivaló akad: 69 kuzint lehet begyűjteni, kismillió ajándékdobozra bukkanhatunk, és ezúttal minden pálya három aranykoronát is rejt. Ezek csak a karakter, illetve az űrhajó átalakításában játszanak szerepet, magára a játékmenetre nincsenek kihatással. Utóbbira a powerupok valók, amelyekből most több van, mint valaha, de hiába hasznos az órát leállító vagy a katamarit ikerrakétákkal gyorsító ikon, a legjobb érzés még mindig a mágnes használata.
[+]
Továbbra is akadnak multiplayer-módok, melyek közül a legkidolgozottabb talán a KatamariBall, amelyben a felszedett cuccokat az űrhajónál lehet pontokra váltani – ha viszont rosszkor kicsinyítjük le gömböcünket, könnyen a többiek áldozatává válhatunk. A KatamariBall a gép ellen is játszható, de megvallom őszintén, nekem ez a típusú stressz nem hiányzott ebből a sorozatból. A Katamari Damacy akkor a legélvezetesebb, amikor a világ legmókásabb zenéi által aláfestve magunkra ragaszthatjuk fura világok egyre nagyobb tereptárgyait, a gyufáktól elindulva, és végül akár a Fujit is felszedve. E téren viszont csak az alapokat nyújtja a Once Upon a Katamari: hiába telt el 14 év a legutóbbi teljes epizód óta, megdöbbentően kevés ötlet gyűlt fel azóta a fejlesztőkben.
A Once Upon a Katamari PC-re, PlayStation 5-re, Switch-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a magyar forgalmazó Cenega Hungary biztosította.
Bényi László
Összefoglalás
A hetedik nagy Katamari Damacy visszatérés az alapokhoz – de ennek ezúttal nem nagyon lehet tapsolni. A széria bebizonyította, hogy az a legélvezetesebb, amikor a gömböc gömbölyítése valami dinamikus, bizarr megoldásokkal élvezetessé és izgalmassá tett világban történik, és ehhez képest a Once Upon a Katamari pályái nem sok extra feladatot kínálnak.
A Once Upon a Katamari legfőbb pozitívumai:
- A korszakokra bontás változatosságot jelent;
- a katamari-hízlalás még ma is szórakoztat;
- minden eddiginél több pálya.
A Once Upon a Katamari legnagyobb hiányosságai:
- A pályatervezés sajnálatosan lapos;
- túl sok munka ment a multiplayerbe, gyűjtögetnivalókba és karakterszerkesztőbe.
