A számok játéka

Valószínűleg nagyon sok olyan hozzászólás érkezik majd ehhez a teszthez, amelyek középpontjában a hozzá nem értésünk és a szűk látókörünk áll majd. Nem fogunk nekiállni vitatkozni, mert csak az ízlés kapcsán tudnék szócsatába keveredni a mélyen tisztelt olvasókkal, arra pedig pár elvesztegetni a karaktereket. Amit az alábbiakban lehet majd olvasni, az konkrétan az én véleményem a játékról; nem lesz pozitív, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyet kell értenie velem, simán el tudom képzelni, hogy vannak olyan játékosok, akik számára a No Man's Sky a végtelen játékélményt jelentheti.

[+]

Azt már a szoftver megjelenése előtt is tudni lehetett, hogy ez a számok játéka lesz. Nincs is sok körítés, adott egy belső nézetes sci-fi, ahol a játékosok feladata nem tisztázott, de alapvetően a felfedezésre, a csatára, a kereskedelemre, a gyűjtögetésre, és úgy általánosságban a túlélésre épít. Belső nézetből játszunk, utazásunk során különféle űrhajókat is használhatunk, amelyeknél szintén belülről, azaz a pilótafülkéből láthatjuk az eseményeket. Ami nagyon érdekes, az az előre generált, emberi aggyal gyakorlatilag végtelennek mondható világ, amit amúgy nagyon izgalmas dolog párhuzamba állítani a valódi űr végtelenségével. Pesze a No Man's Sky-nak vannak korlátai, de ettől függetlenül tényleg felfoghatatlanul nagy számokról beszélünk, bolygókból például 18 trillió (azaz milliárdszor milliárd, tíz a tizennyolcadikon) került a játékba, és ez abból a szempontból nem csak szám, hogy tényleg mindegyik bejárható. Mindegyik. Ha az űrhajónk virtuális ablakán át látunk valahol a távolban egy pixelt, az simán lehet, hogy egy bolygó, amelyet teljesen felfedezhetünk, a tavaival, tengereivel, óceánjaival együtt. Ez az egész rendszer olyan varázslatosan hangzik, hogy még belegondolni is nagyszerű. Végtelen lehetőség egy játékban, ha tényleg csak ezt a magot nézzük, akkor ez a legszuperebb dolgok egyike, amit valaha kitaláltak a játékiparban.

[+]

A rendszer ráadásul logikus, persze ezek az emberiség jelenlegi, a materiális világgal kapcsolatos ismereteire építkeznek. A felfoghatatlan számosságú naprendszer hasonlóan épül fel, mint a miénk, víz például csak azokon a bolygókon van, amelyek elég közel keringenek az adott rendszer napjához, a közelebbieken meleg van, a távolabbiakon hideg, a növényzet és az állatvilág pedig szintén ennek megfelelő. Ezeket amúgy a játék gyönyörű módon flórának és faunának hívja, az előbbi egy terület (jelen esetben egy bolygó) őshonos növényzetét, utóbbi pedig az állatvilágát jelenti. A flóra elnevezés amúgy a virágok római istennőjének nevéből eredeztethető: Flora.

[+]

Gázbolygók viszont nincsenek a játékban, alapvetően mindegyik bejárható, felfedezhető. Persze az sem kizárt, hogy léteznek teljes mértékben vízzel borított égitestek is, én ilyennel még nem találkoztam, de egy napnyi játék során csak pár tucat bolygót jártam be, szóval minden lehetséges, gyakorlatilag erről szól a játék és ez kéne, hogy az izgalmat adja. Hiszen mindegyik bolygó más, eltérő állatok vannak rajtuk, különféle ásványi anyagok kibányászását teszik lehetővé, illetve szerény számban, de vannak épületek is, amelyeknek akár lakóik is lehetnek, de többségük inkább relikvia, ami valamilyen tudást ad át a játékosnak.

Hirdetés

Lubickolás a lehetőségekben

A játékos az első indítás után a 18 trillió bolygó egyikén találja magát, jó messze a világegyetem középpontjától, ahova a játék során elvileg el kellene jutnia. Adott egy űrhajó, ami kezdetben repülésre alkalmatlan, ezt kell megjavítani különféle nyersanyagok gyűjtögetésével, tárgyak előállításával, ez idáig még egy Minecraft. A felület amúgy elég csínján bánik az információkkal, tényleg minden arról szól, hogy a játékos felfedezi ezt a felfedezhetetlenül nagy világot, bár azt azért nyilván lehet tudni, hogy mely alkatrészek rosszak és milyen erőforrások szükségek a megjavításukhoz.

[+]

Az első fél óra rendkívül izgalmasan telt számomra, mindenféle konkrét cél nélkül mászkáltam fel és alá, nézegettem az amúgy viszonylag látványos, élénk színvilágú bolygót, gyűjtögettem a nyersanyagokat, és végül meg is javítottam az űrhajóm. Ellenfelem egyedül a távolság volt, azt a pár barátságtalan bogarat, amely az utamba került, simán szét tudtam lőni a gyárilag meglévő pisztolyommal, illetve néha előbukkant egy-egy Őrszem is, amelyek szintén nem jelentettek nagy kihívást. Az Őrszemek akkor jönnek a nyakunkra, ha valamelyik bolygóhoz hozzányúlunk, sokat bányászunk, lelövünk pár állatot, de amúgy komolyabb funkcionalitásuk van, gyakorlatilag bétateszter alkalmazások, amelyek a játékosokkal együtt kutatják ezt a virtuális világegyetemet, lévén a fejlesztők nem tudták és soha nem is fogják tudni bejárni azt. Programhibákat keresnek, és ha tudják, javítják is azokat. Még belegondolni is elképesztő abba, hogy talán lesz olyan virtuális planéta, amelyen soha nem fog játékos járni. De talán még Őrszem sem.

[+]

A kezelés nem túl összetett, a belső nézetes irányítás nyilván senkinek nem jelent újdonságot, de az inventory felépítése sem egy talány. A nyersanyagokból és tárgyakból csak korlátozott mennyiség vihető lábon, de szerencsére bárhonnan át lehet rakni a különféle cuccokat az űrhajóra, amelynek szintén korlátozott a kapacitása. A slotok gyorsan megtelnek különféle fejlesztésekkel, alapvető kiegészítőkkel (pl. hiperhajtómű), tárgyakkal és nyersanyagokkal, amelyek nem típus szerint osztódnak, legalábbis abban az értelemben, hogy egy típusú nyersanyag több helyet is elfoglalhat, az egész mennyiség kérdése (minden nyersanyagnál más az a mennyiség, ami még egy slotban elfér). Gyalogos üzemmódban az űrhajó pozíciója mindig látszik, a kezelőfelület azt is kijelzi, hogy mennyi idő odasétálni. A játék elején még csak néztem, ahogy telnek a másodpercek, mentem előre és kicsit unatkoztam, nem volt már több helyem gyűjtögetni, vissza akartam érni a hajóhoz, hogy megszereljem, de láttam, hogy ez akkor is három perc lesz az életemből, ha a lehető legtöbbet sprintelem és használom a szintén alapvető tárgyként megjelenő jetpacket is. Aztán visszaértem, megszereltem, felszálltam és azt hittem, hogy az időrablásnak innentől vége. De nem, mert az űrben már azt láttam, hogy hány másodpercre, percre van a következő égitest, amit felderíthetek. Talán mindenki rájött, hogy a No Man's Sky-ban sok idő fog sétálással és bolygók közötti repkedéssel telni.

Végtelen unalom

Bár a játéknak nincs sem története, sem valódi célja, a játékos számára azért ki van jelölve egy irány, valamilyen tárgyat mindig össze kell rakni ahhoz, hogy gyorsabban és távolabb, vagyis igazából csak tovább tudjunk utazni. Ezen tárgyakhoz pedig meg kell szereznünk a tervrajzokat, amelyek szinte mindig tartalmaznak egy olyan tárgyat, amink szintén nincs, tehát ahhoz is kell tervrajz, és így tovább, és így tovább. A játékmenet a véleményem szerint egy eszeveszett rohanás a különféle tárgyak iránt, amit a fejlesztők azzal próbáltak változatosabbá tenni, hogy folyamatosan szervizelni/tankolni kell saját magunkat és az űrhajónkat is. Igazából baromira mindegy, hogy egy bolygón -173,8 vagy 93,2 Celsius-fok a hőmérséklet, nem számít, hogy esik az eső vagy csak simán mérgező a levegő, a ruhánk bírja, de amortizálódik, folyamatosan javítgatnunk kell, amihez nyilván még több nyersanyagot kell gyűjtenünk. Ugyanez igaz a bolygóközi utazásokra is, ha a térugrást nem számítjuk, a hajóknak három sebességük van, de az üzemanyag mindig kifogy. Például nálam az űr közepén fogyott ki, miközben azért repültem át az egyik bolygóról a másikra, hogy egy tárgyhoz pont azt a Thaumium9-et szerezzem be, ami a gyorsabb utazást lehetővé tevő hajtóművet is üzemelteti. Itt kaptam meg a programtól azt a tippet, hogy ugyan már bányásszak egyet az aszteroidákból, amik jelentős része Thaumium9-ből áll. Így is történt, de előtte elment egy órám, hogy a kereskedőházakban Thaumium9-et vegyek, de nem tudtam annyit, amennyi a tárgyhoz kellett volna.

[+]

A kereskedelmi rendszer is veszélyesen primitív. Alapvetően a különféle űrállomásokon tehetjük ezt meg, amelyek kísértetiesen hasonlítanak egymásra, magyarán az automatikus dokkolással járó látványvilág nagyon hamar unalmassá válik. A belterek amúgy nagyon rondák és sterilek, legyen szó űrállomásról vagy a bolygókon csak elvétve megtalálható épületekről, amelyekben amúgy szintén lehet kereskedni. Lényeg a lényeg, a tárgyakat, nyersanyagokat el tudjuk adni és vehetünk is újakat, az egyes állomásokon látszik, hogy az ár a világegyetem átlagárához képest milyen, szóval lehet kereskedni is, ami egy idő után valószínűleg szintén rohadt unalmas. Meg lehet beszélgetni a Gek nevű, békaszerű faj képviselőivel, akiknek a kezdetekben egy szavát sem értjük, de ettől még simán interakcióba lehet velük kerülni. Illetve tanulhatunk különféle nyelvet is, szavanként (!), mert különféle interakcióba hozható tárgyak és beszélgetések útján egy-egy új szóval gazdagodhat a szókincsünk. Lehet, hogy ez az egész vezet valahova, lehet, hogy nem, ezt ezen a ponton még nem lehet tudni.

[+]

Nagyjából ez volt az én élményem a No Man's Sky-jal. Repültem bolygóról bolygóra, gyűjtöttem a nyersanyagokat és a tárgyakat, hogy előállítsam a következő tárgyat és átrepülhessek egy távolabbi bolygóra, ami lehet, hogy lila színben pompázik, holott az előző narancssárga volt, de amúgy pont ugyanolyan steril, mint az előző vagy a százzal azelőtti. Nincsenek városok, nincsenek küldetések, nincs történet, nincs cél. Persze van mit csinálni, bányászhatunk egész nap, küzdhetünk az élővilággal, kereskedhetünk, vehetünk új űrhajót, amit fejleszthetünk, amihez magunk rakhatjuk össze a tárgyakat, meg a fegyverhez is hozzá lehet nyúlni, meg mindenhez, csak minek. Azért, hogy ha erősebbek leszünk, erősebb Őrszemek jöjjenek ránk, akiket majd gondolom, pont olyan könnyedén lövünk szét az erősebb fegyverrel, mint a gyengébbeket a gyengékkel. Illetve elvileg összefuthatunk más játékosokkal is, ez egy nap alatt még elvileg senkinek nem jött össze, pedig akkor kiderülhetne, hogy hogyan nézünk ki, azt ugyanis sehol nem láthatjuk a játékban. Talán mindenkinek átjött, hogy végtelen lehetőség ide vagy oda, én pár óra után nagyon untam, ahogy céltalanul felfedezek a No Man's Sky-ban, ami ötlet szintjén kiváló, csodálatos és egyben felfoghatatlan, de játékként talán kevésbé állja meg a helyét. Küldetések, városok, élet, ha ezek is benne lennének, egyszerűen imádnám. Így csak csodálom, de többet nem nagyon akarok vele játszani. Pedig elvileg egy idő után lennének majd nagy űrhajóim, meg komolyabban lehet kereskedni, meg űrcsaták különféle frakciók között, meg hát a világegyetem közepe, de én valószínűleg ezek után is ugyanúgy unnám, mint ahogy eddig is untam.

Pro:

• Ez az ötlet valami egészen fantasztikus, egy végtelen világ;
• amelyben mindenhova el lehet menni, minden felfedezhető;
• és ahol nincs töltési idő, miközben röpködünk;
• és ahol halálunkig gyűjtögethetünk.

Kontra:

• Csak éppen buta a harcrendszer;
• a végtelen világban nincs igazán élet;
• és valahol minden bolygó ugyanolyan;
• szóval az egész nagyon unalmas.

55

Bocha