MozCamp EU: merre tart a Mozilla?

Arccal a mobilitás felé

A Mozilla európai seregszemléjének, a MozCamp EU közösségi találkozónak idén Varsó adott otthont: a szeptember 7-e és 9-e között megrendezett esemény az alapítvány legnagyobb éves találkozója az öreg kontinensen. A méretét jól jelzi, hogy közel 300 résztvevő érkezett több mint 30 országból, ők mind elkötelezett és lelkes hozzájárulói a Mozilla-projektnek. A résztvevő Mozillians-oknak – ahogy a hozzájárulók nevezik egymást – lehetőségük volt előadásokon bővíteni ismereteiket, személyes képességeiket fejleszteni, együtt vagy külön-külön programozni. Az ilyen események remek lehetőségek az interneten zajló kommunikáció személyes, baráti kapcsolattá történő alakítására. Két és fél nap tanulás, közös munka, szórakozás – ilyen volt a MozCamp Europe idén is.

Kevés ennyire jól szervezett konferencián voltam eddig. Igazából csak egy feladatom volt – elérni a Varsóba tartó repülőgépet. A péntek este a közös szórakozásról és a szocializálódásról szólt. Miután mindenki elhelyezkedett a szállodában, az összes résztvevő a hotel alsó szintjén lévő szórakozóhelyre ment, ahol közös étkezés keretében lehetett megismerni az új arcokat, és beszélgetni a rég nem látott közösségi tagokkal. Volt egy MozCampre specializálódott feladat is: Buddy program, ahol párban kell majd megoldani a vállalt feladatokat.

Másnap korai kelés, reggeli a szállodában, minden fenséges, de sajnos maradt egy kis kudarcélményem is: nem sikerült magamra öltenem a Firefox hivatalos rókajelmezét. Úgy tűnik, ezt maximum 185 centis emberre szabták... Ezek után irány a konferencia helyszíne – a Fabryka –, amely egy ipari komplexum és egy pince hangulatát idézte. Nálunk az effélét romkocsmának hívják, és valószínűleg csak az előadótermei miatt nem lett ott is ilyen besorolású.

„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!” (Gandhi)

Az előadások sorát Tristan Nitot, a Mozilla vezető evangelistája nyitotta. Beszédében örvendetes fejleményekről tett említést: többek között új kreatív műhelyek megnyitásával kívánja a Mozilla támogatni az innovációt és a közösségi kezdeményezéseket. Ilyen „open space”-ek nyíltak vagy nyílnak hamarosan Londonban, Berlinben és Párizsban (az eddigi iroda mellett). Az európai fizetett alkalmazottak száma 49 százalékkal nőtt az elmúlt 10 hónapban. Titot arra buzdította a jelenlevőket, hogy igyekezzenek a változások élére állni, előhozni a jó ötleteket, és mindent megtenni a megvalósításuk érdekében. A web most már olyan lehetőség, ami mindenki számára megadatik, s a mobilkorszak az új irány a Mozilla számára, hogy a mobileszközökön is megadja a felhasználóknak a szabadságot és a választás lehetőségét, összhangban a Mozilla kiáltványával. A Firefox for Android újraírásával egy erős termék született, és a Mozilla ezt a lendületet és technológiát szeretné átültetni a saját mobilplatformra is – erről, a Firefox OS-ről már az IT café hasábjain is beszámoltunk. Ez a fajta termék teljesen új kapcsolatokat és feladatokat ró a Mozilla közösségére, ez az új irány; amint azt a konferencia mottója is hangoztatta: „Mobilize Mozilla”.

Ezek után Mitchell Baker, a Mozilla Alapítvány elnöke lépett a színpadra. Meglátása szerint a Mozilla-projekt hatalmas változások előtt áll, és ezek a változások mindannyiunk és az internet számára is hasznosak. A változások végigkísérték a Mozilla egész útját. Születésekor a web fejlődése éppen állt, de a szervezet képes volt új színt adni az internet világának, ami így nyitottá, mindenki számára elérhetővé vált. Kezdetben ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt, mert nem volt nyílt forráskódú marketing, nyelvi változatok, minőségbiztosítás és dokumentálás, de végül sikerült felépíteni ezeket a fontos alkotóelemeket. A következő nagy feladat most az emberek felszabadítása a mobileszközökön is.

Hirdetés

Firefox OS

Ezt a gondolatot követték a további előadók is. Az asztali böngészők piacán megvalósult a Mozilla-kiáltványnak megfelelő ökoszisztéma, de a mobilplatformok a tulajdonosi szoftverek bástyái közé falazzák be a felhasználókat. Ezt a gyártói kiszolgáltatottságot erősítik a különféle, platformfüggő alkalmazáspiacterek is. A Mozilla víziója szerint fontos, hogy a mobilplatformok is szabadok legyenek, és a szabad web építőkockáiból épüljenek fel.

Ez a felismerés vezette a Firefox OS megalkotását, amely versenyre kíván kelni a jól ismert rendszerekkel: az Androiddal, az iOS-szel és a Windows Phone-nal. Saját operációs rendszer, saját piactér, saját hardverek – ezek azok az eszközök, amellyel a versenytársak operálnak. A Firefox OS feladata a fejlődő piacok élénkítése, ösztönözni ezeket az okostelefonra történő váltásra. Ezért az első készülékek Brazíliában jelennek majd meg a következő év első felében: a dél-amerikai országban ugyanis az okostelefonok tulajdonosainak fele az elmúlt fél évben szerezte be új mobilját, ami 165 százalékos bővülést hozott e készülékszegmensben. A telefonok főbb jellemezői: kedvező ár, jó felhasználói élmény, széles körű szolgáltatások, nyílt alkalmazás-piactér. A mobil Firefox és a Firefox OS legnagyobb kihívása a készülékekben lévő eszközök széles körű támogatása. Ennek megvalósítása a fejlesztés alatt álló WebAPI-ban történik.

A hétvége folyamán volt alkalmam kipróbálni a legújabb fejlesztői verziót. A Firefox OS nagy ütemben fejlődik, egyre több szolgáltatást nyújt. Hamarosan az egy telefontól elvárható valamennyi szolgáltatás működni fog rajta: a hívásindítás és -fogadás, az SMS-üzenetek kezelése, a fényképezés, a galéria, a kapcsolatok kezelése például már elérhető, de a szoftver még számos ponton nem készült el. Szükség van optimalizációra a telefon megjelenítő motorjában és az alkalmazások megjelenésében is. Néha nehéz húzással előcsalni a rendszerüzeneteket és az alapbeállításokat is, és a demókészüléken nem működött a „vissza” gomb sem. Szóval a Mozilla és a Telefónica szakembereinek, valamint a közösségnek még sok-sok teendője és fejleszteni valója van a következő fél-háromnegyed évben, mire az első készülékek megjelenhetnek a brazil piacon.

Firefox Androidon és desktopon, Thunderbird

Androidra szoktatni

A jövő platformja a web, ezt kell a felhasználókhoz eljuttatni: az asztali gépekre, a laptopokra és a mobiltelefonokra is, ezért fontos a Firefox OS és a Firefox for Android. Nagy kihívás, hogy hogyan lehet az asztali Firefox-felhasználókat – már ha rendelkeznek megfelelő készülékkel – a mobil Firefox használatára is rábírni. Nagy kihívás, hogy a Mozilla piactere versenyképes legyen. A késői piacra lépés ellenére erre van esély, mert 8 millió potenciális fejlesztő van ezen a területen, akik részt vehetnek új alkalmazások elkészítésében. Ez nagyjából 40-szer több, mint a többi mobilplatform összes alkalmazásfejlesztője.

A Firefox for Android jó teljesítményét és kedvező sajtóvisszhangját az előadók is említették. Ide kapcsolódik az a jó hír, hogy az október közepén megjelenő, jelenleg béta-fázisban lévő mobilos böngésző ARMv6 processzortámogatást is kínál majd, amivel megnyílik az út az androidos készülékek derékhadát adó készülékek felé. Ezzel a lépéssel több mint duplájára nő a Firefox-képes mobilok száma – és a remények szerint a felhasználói bázis is dinamikus növekedésnek indul.

A nemrég megjelent mobil Firefox frissítése már androidos tabletekre is optimalizálva lett, és a HTML5 mellett elboldogul a Flash-tartalommal is (melyet viszont a legújabb Android-verzió már nem támogat), használható benne a „Ne kövessenek a webhelyek” funkció, a személyre szabott indítóképernyő, az intelligens címsor, a lokációfüggő böngészés és a webes alkalmazások támogatása is fejlődik.

Asztali fejlesztések

Természetesen fontos az asztali Firefox böngésző is, a rendezvényen kiderült, hogy ebben milyen új szolgáltatások várhatók:

  • beépített (és végre engedélyezett) PDF-megjelenítő: PDF.js;
  • SocialAPI – böngészőtámogatás a közösségi oldalak értesítési és csevegési funkcióihoz;
  • Új megjelenés: Austrails téma;
  • WebRTC – amely Skype-szerű csevegési szolgáltatást biztosít a böngészőből (hang- és videóhívás HTML5-alapokon, a hanghoz az Opus kodek használatával;
  • Lapként megjelenő beállító és letöltéskezelő ablakok;
  • Új JavaScript-fordító: IonMonkey;
  • Fejlesztőeszközök: parancssor és fejlesztői eszköztár.

Ezek azok az főbb újdonságok amire a következő 4 hónapban számíthatunk mi, a Firefoxot használó hozzávetőlegesen 450 millió tagot számláló felhasználói közösség. A Firefox jelenlegi grafikai képességeit egy látványos HTML5-, Web Workers-, JavaScript- és WebGL-demó példázta.

A fenti keynote-ok végén a Mozilla helyi közösségei mutatkoztak be egy-egy rövid bemutató keretében; a 32 villámelőadás után hat teremben indultak az előadások. Volt szó a Boot2Gecko honosításáról és hackeléséről, melynek során kiderült, hogy a Firefox OS felületét és a webes alkalmazásokat igen könnyen lehet fejleszteni, mert van nagyon jó dokumentáció, illetve vannak egyszerűbb és összetettebb sablonok is. A fejlesztés ellenőrzéséhez Firefoxot használhatunk, míg a Boot2Geckoval kapcsolatos munkához emulátort, asztali környezetre fordított hibakereső buildet és természetesen Firefox OS képes telefont is. Weboldal, webapp és Firefox OS fordításához akár a vadonatúj Poonton eszköz is használható: ennek segítségével a fordításokat azonnal, a weboldalon végezhetjük el.

Thunderbird: hátrább lépnek

A rendezvényen szó esett arról is, hogy a Thunderbird jövője biztosított, azaz a Mozilla adja a továbbra is a fejlesztéshez szükséges infrastruktúrát, de újdonságok – az ESR frissítési modellel összhangban – csak 42 hetente kerülnek be a programba. A biztonsági frissítéseket természetesen a Thunderbird is megkapja, de a Mozilla kicsit hátrább lép a fejlesztéstől, és az új funkciók kialakítását a közösségre bízza.

Szalai Kálmán (KAMI)

Azóta történt

Előzmények