Nemzetközi porondon Pandorával

PH: Az még érthető, hogy az ikonikus Alien és Predator figurák megihlettek, de honnan jött az ötlet, hogy dzsungelt építéts?

BaluC: Nagyon tetszett, megihletett az Avatar film a maga különös élővilágával. Több ötlettel is eljátszottam, de végül a dzsungel mellett döntöttem, annak nagyon egyedi a hangulata. Egy kicsit része akartam lenni az Avatar világának. Rengeteg utánajárás kellett ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessem a munkát, sokszor szinte kockákra bontva néztem újra a film jeleneteit.

A gép alapját egy plexiből készített váz adta, ebbe került a számítógép, amit fiókként ki lehet húzni a szerelhetőség végett. Felül a vegetációt jobbára műnövények alkotják, de került bele egy élő bonszai, illetve egy kisebb, sziklás műfa a szobai szökőkútból. Előbb kialakítottam a fácska helyét, ahova cserépedényével együtt illeszkedik, aztán következett a nagy munka, a „kertrendezés”. Igyekeztem mindent úgy megcsinálni, úgy festeni, ahogyan a filmben volt. Például nem az aljnövényzet „fű” világít, hanem a talajon a moha. Mindent, ami világít, kézzel, levelenként festettem, úgyhogy el lehet képzelni, mennyi munka volt vele!

A festékek válogatása közben tűnt fel, hogy nem minden UV fényforrásra reagálnak egyformán, ami minden bizonnyal a fények eltérő frekvenciája miatt van. Ez újabb szintet adott a munkának, mert el tudtam játszani külön az UV LED-ek és külön a fénycsövek hatásával. Trükkösen elrejtettem a lámpákat, hogy szinte látni se lehessen őket.

A film néhány jelenetében látható, hogy hatalmas, lebegő sziklákról a semmibe zúdul egy vízesés, majd elpárolog. Egy ultrahangos vízporlasztó segítségével sikerült nagyon hasonló hatást elérnem, ami a monitor mögül lógott ki a ház és a növények felé. Természetesen ezt is a filmhez hasonló kinézetűre alakítottam.

PH: Azt már tudjuk, hogy a Pandora nagyszerűen szerepelt a DCMM-en, második lettél a közönségdíjnak nevezhető kategóriában. Milyen érzés volt nemzetközi porondra lépni, mennyiben volt más a német verseny, mint a hazai?

BaluC: Egyszerűen mondva, fantasztikus volt a DCMM! Már akkor nagyon sokan megbámulták a gépet, amikor péntek este bevittem és letettem egy csendes sarokban. Szombat reggel kerestem egy szimpatikus kiállítási helyet, és onnantól folyamatosan kisebb-nagyobb tömeg volt a gépem körül. A többi versenyző közül is szinte mindenki odajött, néhányan a rendezők közül is, hogy kérdezzenek a gépről vagy gratuláljanak.

Amikor a díjkiosztónál kimondták a nevemet, elsőre nem is hittem a fülemnek, hogy engem szólítanak, csak akkor reagáltam, amikor másodszorra is bemondták. Abban a pillanatban nagyon boldog voltam, hogy sikerült! Fantasztikus érzés volt, hogy felhívtak a színpadra, és a kezembe nyomták a serleget; ekkor már az a pár száz munkaóra, amit a gépre áldoztam, nem is tűnt olyan soknak. Az igazi büszkeség akkor tört elő belőlem, mikor a kezdeti izgalom elmúlt, és belegondoltam, hogy mennyivel több pénzből, mennyivel profibb eszközökkel dolgoznak a nyugati versenyzők. Volt helyszíni mod verseny a DCMM-en, ott olyan szerszámokat láttam, amelyekről én csak álmodhatok. Az ottaniaknak minden szempontból több lehetőségük van alkotni, és akár (csak) ebből a hobbiból megélni, amíg egy hazai moddernek ez csak álom marad.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!