Retró hősök
Az IT történetéből leginkább az emlékezetes sikereket szokás felemlegetni, pedig igen szép számmal találkozhatunk tanulságos bukásokkal is. Korukat technikailag megelőző, de kényelmetlen kütyük, félresiklott szemléletű szoftverek között vezetett az út napjaink számítástechnikájáig. Mi nem csak a szépre emlékezünk, most három kategóriában húztuk elő a legemlékezetesebb termékeket.
Lehet imádni vagy épp utálni az Apple szemléletét és termékeit, de tény, hogy nem csak a mai, már fogyasztói jellegű termékek piacán meghatározó a cég, hanem az volt a hetvenes-nyolcvanas években (mikroszámítógép forradalmának idején) is. A cég első sorozatban gyártott gépe, az Apple II igen sikeres volt, 1977-től tizenhét éven át gyártották, összesen 5-6 millió kelt el belőle. 1980-ban indult hódítónak szánt útjára az utódmodell, az Apple III, mely biztos befutónak tűnt a gyártó szemében, de négy év alatt talán 65-75 000 darabot sikerült belőle eladni világszerte.
Apple III [+]
Az Apple III ugyan gyorsabb volt, beépített floppy meghajtót, több (129-256 KB) memóriát és 80 oszlopos megjelenítőt tartalmazott, de a képességeit kihasználni hivatott üzleti szoftverek megjelenése csúszott. Gyenge Apple II kompatibilitás és néhány tervezési hiba is sújtotta a felhasználókat (a hűtőventillátor hiánya és chip-gyártási problémák miatti túlmelegedés volt a legsúlyosabb), összesen 14 ezer darab gépet kényszerült visszahívni a cég. A PC felbukkanása volt az utolsó szög a 4340 dolláros induló árú készülék koporsójában, az IBM üdvöskéje olcsóbb és megbízhatóbb eszköznek bizonyult.
Hirdetés
Persze nem csak almás logóval lehet nagyot nyerni vagy bukni, hanem kék text-arttal is. 1981-ben megjelent IBM PC váratlan siker volt a vállalati piacot célzó IBM-nek, amit a készülék leginkább bővíthetőségének, megbízhatóságának és a nyílt architektúrájának köszönhetett, utóbbi révén ugyanis rengeteg IBM PC periféria és klón készült és készül ma is. A mutatványt szerették volna megismételni a gyártó számára új területen, az otthoni számítógépek világában is, így 1984-ben megszületett az IBM PCjr (azaz PC junior), mely grafikában és hangban jobb volt a PC-nél, kiépítésben viszont szerényebb, csak egy floppymeghajtót tartalmazott. A csúfosan csipogó PC speaker helyett háromcsatornás hangkártyát építettek bele, főként a játékok kedvéért.
Az ifjú trónkövetelő a szerény CGA videokártya egy továbbfejlesztett, állítható színpalettájú változatával dicsekedhetett, amit akkoriban nemigen használtak ki a szoftverek (csak alig néhány játék készítője élt a lehetőséggel), de a rajongók azóta szép demókat írtak rá. Sajnos programozni másként kellett az új grafikus adaptert, ezért a PCjr nem volt teljesen kompatibilis a PC-vel. Infrás billentyűzetet mellékeltek hozzá – ez némi ifjonti trollkodásra adott lehetőséget, ha egy számítástechnika tanteremben több PCjr üzemelt.
IBM PCjr [+]
Az új, csökkentett árú (1269 dollár 128 KB RAM-mal, monitor nélkül) modell még így is drága volt, ugyanis pont ennyiért egy rendes PC klónt is lehetett kapni akkoriban. 500 000 darabot gyártottak belőle, de hiába volt színesebb és szólt szebben elődjénél, magas ára, szerény kivitelű billentyűzete és csak részleges PC-kompatibilitása miatt piaci siker nem lett belőle.
Világszerte ismerik a Commodore nevét minden idők legnagyobb számban értékesített 8-bites számítógépe, a Commodore 64 miatt, a több mint 30 millió példányban elkelt masina itthon is kedvelt volt (retro körökben máig az). Kevesebben tudnak azonban a (piaci) utódnak szánt Commodore Plus/4-ről, mely az Egyesült Államokban teljes bukás volt, Nyugat-Európában mérsékelt sikert ért el és a megmaradt készletek egy jelentős része – erős leárazást követően – épp Magyarországon kötött ki, az iskolaszámítógép programban.
Commodore Plus/4 [+]
A bukás oka leginkább a gyártónak az az elképzelése volt, hogy az új konstrukció előnyei jobban érdeklik majd a felhasználókat, mint a visszamenőleges kompatibilitás hiánya. A Plus/4 azonban hiába nyújtott 121 színt a 16 helyett, beépített modem kommunikációs chipet, beégetett irodai programokat, és a fejlettebb BASIC interpreterből hiába volt közel kétszer annyi memória elérhető, mint a Commodore 64- esetében, ha egyszer nem futtatta a C64-re írt játékokat. Az eltérő memóriatérkép, az egyszerűsített multimédia lapka ezt lehetetlenné tette és a gép a fejlesztők számára sem kínált akkora piacot, hát csúnyán megbukott. Öröm az ürömben, hogy a hazai diákok nagyon örültek neki, számos jó programozó nevelkedett a Commodore 64-Plus/4 átiratok készítésén és saját játékfejlesztéseken.
Kézi gépek és lejátszók
Ha megkérdeznénk valakit, hogy mely készüléket nevezne meg a mai okostelefonok elődjeként, akkor legtöbben talán a Palmot és a PocketPC-t említenék. E két termék valóban nagyon sikeres volt ezen a területen, de nem a legelső. Érintésérzékeny képernyővel és beépített irodai alkalmazásokkal az Apple készüléke, a MessagePad (Newton) már két évvel az első puritán Palm piacra dobása előtt (1993) dicsekedhetett. (Megjegyeznénk, hogy mindenki Newtonként emlegeti, holott az nem a több verzióban is megjelent hardver, hanem az operációs rendszer neve.)
A szürkeárnyalatos képernyőt pálcával lehetett kezelni és felismerte a folyóírást, de ezt hosszú tréningnek kellett megelőznie, minek során a gép is próbálta (sikertelenül) feltérképezni írásképünket és nekünk is megfelelő irányból kellett kanyarítanunk a betűket. Egy tetris klón volt hivatott ezt játékosan gyakoroltatni, ha időben be tudtuk írni a lefelé hulló szavakat, akkor azok eltűntek. Akármeddig gyakorolhattunk, még a későbbi, javított Newton rendszerek is nagyon sokat tévesztettek, emellett az akku kapacitása is csak pár órás volt.
A termékvonal négy évet ért meg összesen 14 modellel, de 1998-ban (Steve Jobs visszatérésekor és akarata szerint) ezt a vonalat lezárták. A személyi digitális asszisztens (PDA) koncepciója azonban gyökeret vert. Az sem mellékes, hogy a MessagePad ARM6 processzorokat használt, ami alaposan előkészítette az ARM sikerét, így ha termékként nem is volt épp siker, de a mobil korszak előfutára lett. A “Newton” MessagePad-eknek azóta is megvan a rajongói táboruk, a retropiacon általában drágábbak a hasonló korú Palmoknál.
MessagePad [+]
Van, ami az úttörő jelleg miatt nem lesz siker, de akad olyan is, hogy egy sikerrecept másolásának kísérlete fullad érdektelenségbe. A Microsoft Zune 2006-ban, öt évvel az iPod után lépett piacra, addigra már 100 millió almás lejátszó kelt el. A Zune lejátszók technikailag talán jobbak is voltak, mint az iPod, ugyanakkor a szolgáltatást csak kevés helyen reklámozták és nem is kínált semmi olyat, ami miatt egyértelműen ezt kellett volna választania bárkinek is az iPod helyett. Egy másik Zune-tulajdonossal Wi-Fi-n megoszthattuk ugyan kedvenc számainkat, de azokat csak háromszor lehetett meghallgatni, és csak három napon belül.
A megvásárolni kívánt zeneszámokat a boltból nem közvetlenül bankkártyával, hanem “Zune Point”-ok fejében lehetett megvenni, afféle feltöltőkártyás rendszerben, ami kényelmetlen és frusztráló. Az iPodhoz ezerszám készültek kiegészítők, míg a Zune-hoz nem és hát lássuk be, Steve Jobs sokkal nagyobb hatású előadó volt mint Bill Gates, a zene pedig „menőség dolga is”, ez van. A Zune néhány vonása feltűnt a Windows Phone rendszerekben, de egyébiránt mint igazán nagy bukás vonult be a kütyütörténelembe.
Microsoft Zune
Nagyon sok tabletet és okostelefont sorolhatnánk fel, melyek valamilyen vonatkozásban próbálták új utakra csábítani a felhasználókat, ami mindig kockázatos mutatvány. Kiemelkedő közülük a HP TouchPad, mely egy iparági óriás terméke, aki rengeteget költött a Palm OS alaprendszer megvásárlására és fejlesztésre is, terméke mégis csupán három hónapot ért meg.
HP TouchPad [+]
A nagy beharangozás után csak fél évvel, szinte csendben kezdték árulni a TouchPad-et és a boltokban nem volt sehol kirakva, csak pár hónappal később, mikor a HP már lemondott a termékvonalról és 100 dollárra mérsékelték az árat. Sajnos Európáig nem ért el, ottani beszámolók szerint az OS felülete sok szempontból igen jól kezelhető volt (bár nem hibátlan), viszont alkalmazás nem sok volt hozzá. Nekünk úgy tűnik, hogy a gyártó nem akart vesződni mostohagyermekével és nem igazán jól készítette elő a megjelenést, habár a termékre kifejezetten vártak világszerte. Hát így nem lett az Androidnak és az iOS-nek a HP-től érkező társa a versenyben.
Óperenciás rendszerek
Akik még emlékeznek a Windows 95 megjelenését körítő hírekre, azok tudják, hogy ez volt az első operációs rendszer, amiért nagy tömegben álltak sorba az emberek, sokan a boltok előtt éjszakáztak, hogy reggel elsők között juthassanak hozzá. A Windows 95 azóta is közismert ikon, de a legtöbben nem is hallottak az IBM OS/2 rendszeréről, mely a DOS és a Windows ellenlábasa volt egyben. Fejlesztését a Microsoft és az IBM még együtt kezdte meg, a két cég a Windows 3.0 megjelenésétől járt külön utakon. Az OS/2 3.0 már tisztán 32 bites rendszerként, 1994-ben jelent meg és jelentős mértékben kompatibilis volt a Windows 3.1 alkalmazásokkal, azokat képes volt szeparált virtuális gépekben, ablakban is futtatni, emiatt a multitasking simább és biztonságosabb is volt, mint az eredeti Windows alatt. Csakhogy a Windows 95-re megjelenő 32 bites alkalmazásokat már nem volt képes kezelni az OS/2, aminek persze licencelési okai is voltak.
Hiába jelent meg a fejlettebb hálózati támogatással rendelkező OS/2 Warp 4.0, hiába járt már nem csak IBM Works, hanem Lotus Notes is hozzá és hiába volt néhány szempontból jobb az OS/2 a Windows 95-nél, az alkalmazások és játékok hiánya és a 32-bites Windows szoftverekkel való inkompatibilitás megpecsételte a rendszer sorsát. Mindemellett 2006-ig támogatta az IBM a rendszert, mely ezt követően az eComStationban él tovább ma is. Részletesebben kihalt operációs rendszerekről szóló cikkünkben emlékezünk meg az OS/2 képességeiről, verzióiról.
OS2 Warp [+]
A BeOS igazi multimédiás különlegesség, mely még a Windows 95 előtt jelent meg, Kiváló multitaskingot és hatékony többszálúságot kínált, 64 bites naplózó fájlrendszert és egy akkoriban kiemelkedően szépnek számító, C++-ban írt grafikus felületet, azaz durván megelőzte korát. Kódbázisa nem Unix vagy Linux volt, teljesen saját alapokon fejlesztették és majdnem ez lett (a NeXTSTEP helyett) a Mac OS alapja. Kockák készítették kockáknak. A marketinget minimumon járatták, ráadásul sok mindent elrontottak, részletek bővebben kihalt operációs rendszerekről szóló cikkünkben olvashatók.
BeOS [+]
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, tartja a mondás. A Microsoft esetében hatványozottan igaz mindez: vannak igen sikeres, világot meghódító szoftverei (Microsoft Office, Windows 95/98, Windows XP és Windows 7), de vannak olyanok is, amiket cseppet sem tudott megszeretni a közönség. Az XP hatalmas (gyakorlatilag szinte máig tartó) sikere után a Vista lett volna a cég következő büszkesége. Szebb és jobban kezelhető felületet ígért, biztonságot (UAC), de ehelyett szoftveres inkompatibilitási problémákat, nehézkességet és túlbonyolított mappastruktúrát hozott. Túl friss még az emlék, hogy sokat taglaljuk, nem véletlenül volt bukás, béke poraira és nem kár érte. Szerencsére a Windows 7 nagyon jól építkezett a Vista alapjaira.
Windows Vista [+]
Kicsit visszább, 2000-ig lépve az időben a Windows Me juthat még eszünkbe, mely a gyártó utolsó rendszere volt a Win95-ös kódbázison. Megítélése kettős, sokan dícsérték a valamivel szebb felület és a rengeteg apró javítás (jobb USB és FireWire támogatás, DVD Player, automatikus frissítések) miatt, de sokan panaszkodtak is rá, mert rengeteg szoftverrel nem volt kompatibilis és stabilitás szempontjából is hagyott kívánnivalókat maga után. Szerencsére két év múlva már jött is az XP. Ha esetleg lemaradt volna róla, a Windows 10 érkezése kapcsán összefoglaltuk, a Microsoft milyen operációs rendszerekkel állt elő az évek során, illetve azt is, hogy ezek milyen fogadtatásban részesültek.
