Múlt
A legtöbb rajongó bizonyára egyetért velem abban, hogy 13 évvel ezelőtt egy több szempontból is mérföldkőnek számító programot készített a Bungie. A Halo: Combat Evolved a 2001-es megjelenése után még hosszú évekig hatással volt a belső nézetes akciójátékokra, számos ma már alap dolognak számító megoldást legelőször ebben a programban lehetett látni. A program népszerűsége töretlen volt, még úgy is, hogy a Microsoft frissen bemutatott konzoljára, az Xboxra jelent meg elsőként.
A sikereket az is mutatja, hogy a legtöbb ember szinte csak és kizárólag a Halo miatt vett konzolt, és ez a tendencia az elkövetkező években is hasonlóan játszódott le. A Halo 2 még a klasszikus Xbox-ra érkezett, azonban a 3. és 4. rész már Xbox 360-ra jelent meg. Továbbra is kész tényként kezelte mindenki, hogy a legtöbb embernek az új gép mellé volt egy Halo játéka is. A Bungie az évek során a 3 számozott rész mellé készített egy mellékszálat is Halo 3: ODST címmel, valamint megjelent az előzmény történeteket elmesélő Halo: Reach is, amelyek szintén megdobták a konzol eladási mutatóit.
A készítők sok év munkájával egy olyan hatalmas univerzumot alakítottak ki, amely már nem csak a szoftverekből áll, hiszen az érdeklődők immár könyveket, képregényeket, animációs filmeket, sőt, akár társasjátékokat is beszerezhetnek. A Bungie viszont sok év munkája után úgy döntött, hogy szeretne továbblépni, és valami újat készítenek, így a játékok jogai átkerültek egy másik fejlesztőhoz. Persze az eredeti csapatot sem kellett félteni, hiszen ők már akkoriban egy új projecten doltoztak, amely végül Destiny néven látott napvilágot, a Halo szériát a 2007-ben alapított 343 Industries vette át. A csapat többek között olyan fejlesztőkből áll, akik rajongói a sorozatnak, de sokan a Bungie-tól jöttek át, mert továbbra is kedvencükkel szerettek volna foglalkozni.
Első kisebb alkotásuk a Halo Waypoint közösségi és információs oldal volt, itt lehet követni a Halo világával kapcsolatos híreket, információkat, valamint statisztikákat is lehetett böngészni. 2011-ben aztán jött a bejelentés, miszerint teljes grafikai felújítást kap a Halo: Combat Evolved, azaz a 10. évfordulóra modern köntösbe bújik a klasszikus. A különleges kiadás egyik legnagyobb újítása az volt, hogy egy gomb megnyomásával lehetett valós időben váltani a régi, és az új kinézet között. Mindezek mellé pedig a zenéket, és a hangokat is újravették, így a kör követelményeinek megfelelően nézett ki a végleges kiadás.
A 2011-es E3-as leleplezés mellé természetesen még egy bombát robbantottak: jön a 4. rész, amely direkt folytatása lesz a Halo 3-nak. A megjelenések után mindkét játékot hamar elfogadta mind a sajtó, mind a játékosok nagy része, hiszen ismét Master Chief páncéljába lehetett bújni. Új helyszínek, új történet, új szereplők, csak egy valami a régi, a hangulat. Mert minden hibája ellenére a Halo 4 is egy fantasztikus alkotás volt, sokan a mai napig sűrűn veszik elő a 2 éve megjelent epizódot. A háttérben azonban a 343 Industries sem tétlenkedett, hiszen már a 2013-as E3-on lehetett látni egy rövidke teasert az új részből, amely kizárólag az újgenerációs Microsoft konzolra, az Xbox One-ra érkezik. Akkoriban még a pontos címet nem lehett ismerni, szinte pontosan egy évet kellett várni, hogy az idei eseményen leleplezzék a Halo 5: Guardians-t, amely a 4. epizód folytatása lesz.
A rajongók már ettől a bejelentéstől is elég boldogok lehettek, azonban a cég még egy dologgal meglepte a nagyközönséget. Korábban már az Endgadget is megszellőztette a hírt hivatalos forrásokra hivatkozva, azonban a készítők egészen az E3-ig vártak a másik nagy bejelentéssel. Még idén érkezik a Halo: The Master Chief Collection, amely mind a 4 számozott epizódot magába foglalja, és amelyben helyet kap a Halo 2: Anniversary is, ami a 2. rész 10. évfordulójára egy teljes felújítást kap. Az elmúlt hónapok feszült várakozásai után végre megérkezett a játék, lássuk tehát, hogy valóban sikerült-e betartani az ígéreteket!
Sajnálatos módon a kapott tesztpéldány a cikk írásának időpontjában nem tartalmazta a multiplayer módot, így azt egy külön beszámolóval mutatjuk majd be.
Jelen
A kollekció már abban is egyedi, hogy kicsivel több mint 45 gigabájt nagyságú, amely egyáltalán nem lenne furcsa a Blu-Ray formátumot használó Xbox One esetében. Az érdekesség ott kezdődik, hogy már korábban lehullott a lepel az első napi javításról, amely nem kevesebb, mint 15 GB-os mérettel rendelkezik. Sokan értetlenül álltak mindezt meghallva, azonban a fejlesztők szerint minderre szükség volt. A teljes csomag ugyanis akkora méretű lett, hogy nem fért fel egy lemezre, így ezt a megoldást találták ki.
A letölthető pakk a javítások mellett a komplett többszereplős módot is tartalmazza, viszont a rendszernek hála, nem kell megvárni a teljes letöltést, a kampány módok már a legelső alkalommal is játszhatóak lesznek. Korábban arról szóltak a pletykák, hogy akiket nem érdekel a multiplayer, azoknak nem szükséges ezt a nagy adatmennyiséget letölteni, azonban mint kiderült, komolyabb javításokat is eszközölnek vele, így mindenkinek muszáj lesz beszereznie.
A játékot elindítva egy egyedi menürendszer fogad minket, amely segítségével a legegyszerűbben lehet a különböző részek között navigálni. A felhasználói felület 5 nagyobb részre lett osztva. A opcióknál a szokásos dolgok mellet különböző azonosítókat lehet beállítani. Az egyedi páncélok mellett számos emblémát, avatárt, klán azonosítót vagy névtáblát lehet választani, bár igazából ezek a többjátékos módban kapnak nagyobb szerepet.
A kampány menüpont alatt látható a sorozat négy részének listája, amelyek közül már első nap az összes létező pálya elérhető. Egész egyszerűen csak kiválasztjuk melyik epizóddal szeretnénk játszani, milyen nehézségi szinten, és már indulhat is a misszió. Külön érdemes megemlíteni azt, hogy ha kiválasztjuk az egyik játék menüjét, akkor az adott rész zenéje lesz hallható, valamint a háttér is megváltozik. Apróság, de dícséretes dolog.
A korábban megismert koponyák a kollekcióban is elérhetők lettek. Ezek segítségével az egyes pályákat még nehezebbé tehetjük, elég csak az olyanokra gondolni, mint a Blind koponya, amely eltávolítja a kijelzőről az összes információt, sőt a célkereszt, valamint a fegyver képe sem lesz látható. Vagy ott van a Black Eye, amely hatására csak akkor töltődik vissza az energiánk, ha puszta kézzel végzünk egy ellenféllel. A Playlist menüpont érdekesnek tűnhet, ugyanis különböző összeállított listákat lehet itt látni, amelyek az adott epizód egyedileg összeválogatott küldetéseit tartalmazza. Itt olyan feladatokat kapunk, mint hogy toljuk végig csak a tankos missziókat, de olyannal is lehet találkozni a cross-game listában, hogy a 4 epizódból csak a dzsungeles pályákat kell befejezni. Több mint 40 ilyen lista található meg a játékban, így a legkomolyabb rajongók hosszú hetekre el lesznek látva feladatokkal.
A kollekcióban található négy játék közül a Halo: Combat Evolved Anniversary, a Halo 3, valamint a Halo 4 kapta a kisebb figyelmet. Ez a három rész igazából csak nagyobb textúrákat kapott, valamint a fények és árnyékok minőségén is javítottak. Ezen felül megkapták végre a full HD felbontást is, valamint elméletileg mindegyik 60 képkockát tud megjeleníteni másodpercentént. A Halo: Combat Evolved Anniversary-ben továbbra is változtatható a grafika, így akár az eredeti kinézettel is teljesíthetők a missziók. A Halo 3 nem sokat változott, ellenben a 4. epizód kis túlzással újgenerációs címként is megállná a helyét. Hihetetlen dolog, de anno az Xbox 360-ból tényleg sikerült kisajtolni a legutolsó erőtartalékokat is.
A legjobban várt újdonság azonban minden bizonnyal a Halo 2: Anniversary, amely eredetije nem kevesebb mint 10 évvel ezelőtt jelent meg. Master Chief második kalandja a Földön kezdődik, hogy aztán 5-10 órával később egy váratlan végkifejlettel érjen véget. Amikor a The Master Chief Collectiont bejelentették, a legtöbben a 2. epizód felújítására voltak kíváncsiak, hiszen anno a készítők minőségi munkát végeztek az első résszel is. A rajongóknak minden okuk megvan az ujjongásra, ugyanis tisztességes munkát végzett a 343 Industries. A maga idejében a Halo 2 az egyik legszebb alkotás volt, de 10 év nagyon hosszú, főleg a videojátékok világában, így muszáj volt hozzányúlni az alapokhoz is.
A grafikán rengeteget változtattak, ahol az eredetiben sivár poligonok voltak, ott most szépen kidolgozott területeket lehet látni. A karaktermodellek, fegyverek, járművek is részletesebbek lettek,valamint végre a pályák is úgy néznek ki, ahogy azt korábban megálmodhatták a Bungie-nál. A Combat Evolved Anniversary-vel ellentétben itt végre az animációkhoz is bátran hozzányúltak a fejlesztők, így összeségében sokkal több munka volt a felújítás elkészítése, mint a Halo 1 esetében. Az átalakításról készült egy dokumentumfilm is, amelyet érdemes megnézni akkor is, ha valaki nem kimondottan kedveli a sorozatot.
Az eredeti részben az átvezető kisfilmek a játék motorjával készültek, szerencsére ezeket a felújításban teljesen lecserélték számítógépes animációkra. A korábban látott előzetesekből már lehetett tudni, hogy a Blur minőségi munkát végzett, a Halo játékok legszebb, és leghangulatosabb videóit kapjuk meg nekik köszönhetően; üröm az örömben, hogy a mozgóképek előtt meglepően sokat tölt a játék, ami kicsit árt a folyamatosságnak. Ahogy azt a korábbi rész felújításánál ki lehetett próbálni, úgy az új résznél is egyetlen gomb megnyomásával beállítható az eredeti grafika, amely felett sajnos már eljárt az idő, de nosztalgiázni bármikor lehet vele.
A váltás szerencsére nem csak a kinézetre korlátozódik, ugyanis a zenék, hangok is átállíthatók ezzel a módszerrel, szemben a Halo CE: Anniversary-vel, ahol azt csak a menüben lehetett kiválasztani. Mindezeken túl immáron már az átvezetők is átállíthatók, vagyis ugyanúgy egyetlen gombbal visszautazhatunk a múltba, hogy lássuk az eredeti állapotokat. Fontos dolog, hogy ilyenkor problémák lehetnek a feliratozással, ugyanis az animációs videókat néhány helyen bővítették, a szövegeket pedig csak az új verzióhoz igazították. Apróság, de zavaró tud lenni. Örömre adhat viszont okoz, hogy legendary erősségnél a kooperatív módban a játék nem dob vissza az előző checkpointhoz, ha egy valaki meghal, ami korábban nagyon frusztráló volt.
A másik három résszel ellentétben a Halo 2 csak 1328 x 1080-as felbontásban fut, 60 fps mellett. Mindezt azzal magyarázták a 343 Industries-nél, hogy egyszerre két játék fut egy időben, és technikailag csak így tudták megoldani, hogy ne legyen grafikai problémák. Ez néhány embert zavarhat, másokat nem érdekel, de tény, hogy erdetileg úgy jelentették be a csomagot, hogy mind a négy rész full HD-ban fog futni. A kinézet mellett további fontos momentuma a játéknak, hogy kivétel nélkül az összes dialógust újravették, valamint a zenéket is újrahangszerelték, méghozzá az eredeti gárda szereplőivel. Ennek köszönhetően olyan hírességek is csatlakoztak a fejlesztéshez, mint Steve Vai, aki újra eljátszotta a széria epikus zenéjét, ezúttal kicsit továbbgondolva.
A számos változtatásnak köszönhetően a csomag hosszú hónapokra le tudja kötni a rajongókat, amihez rengeteget tesz hozzá a külön érkező többszereplős mód is.
Jövő
Természetesen az alapokon kívül további extrákra is lehet számítani a Halo: The Master Chief Collection érkezésével. Visszatérnek a gyűjtögethető koponyák, valamint a Halo 2: Anniversary is kapott külön terminál videókat, amelyeket elszórva lehet megtalálni a pályákon. Ezekben az Arbiter, vagyis Thel’ Vadame történetét lehet megismerni, akit ismét a Keith David szólaltat meg. Egy-két terminal igen eldugott helyen van, érdemes lesz odafigyelni, hogy merre járunk. Vicces momentum lehet, hogy néhány helyen különféle karakterek bábui is összeszedhetők, ilyen pl. Cortana.
Bizonyára sokan emlékeznek még a Forward Unto Dawn websorozatra, amely a Halo 4 megjelenése előtti hetekben volt látható, és amely néhány hónap késéssel nálunk is megjelent szinkronosan. A széria egyfajta előzménye volt a 4. résznek, és a tervek szerint a Halo: Nightfall is hasonló szerepet fog betölteni. A Halo 5: Guardians egy új szereplővel mutatkozik be, akinek egyik legfőbb feladata a Spartan katonák levadászása lesz, de hogy milyen indokkal csinálja mindezt, azt csak a jövő ősszel megjelenő új részben derül majd ki. A Ridley Scott nevével jelzett produkcióban erről az új karakterről tudhatunk meg többet. Jameson Locke első pillanatait egy távoli kolónián lehet átélni, később pedig a Halo 1-ben felrobbantott ikonikus gyűrűvilágra is ellátogat majd. Mindenképp érdemes lesz figyelemmel kísérni a történetét, ugyanis a Nightfall lesz az átkötő kapocs a Halo 4 és a Halo 5. része között.
A 343 Industries legelső alkotása a bevezetőben is megemlített Halo Waypoint volt, amelyet hamarosan levált egy új felület, amely a Halo Channel nevet kapta. Ez egyfajta továbbfejlesztése a Waypointnak. Továbbra is a széria legfrissebb híreit lehet majd megtalálni itt, valamint a terminál videók, az átvezető animációk és a websorozat is ennek a segítségével lesz megnézhető. Ezeken túl pedig egyfajta közvetítő szerepet is játszik majd, ugyanis szinte bármilyen többszereplős összecsapást figyelemmel lehet kísérni a segítségével, hogy aztán egy gombnyomással mi is a harcokba vessük magunkat.
A kollekció megvételével az egyik legjobban várt dolog a december 29-én startoló Halo 5: Guardians többjátékos bétája lesz, amelyet mindenki kipróbálhat, már amennyiben megvásárolja a Halo kollekciót. Az új rész a tervek szerint egyfajta aréna shooter lesz, vagyis a kisebb pályák lesznek a középpontban, valamint eddig ismeretlen újdonságokra is számítani lehet.
Összegezzünk, mit is ad tulajdonképpen a Halo: The Master Chief Collection. 4 Halo játék, a 2. epizód teljes felújítása, továbbfejlesztett többjátékos mód több mint 100 pályával, vadiúj terminál videók plusz információkkal, websorozat a jövőre érkező új rész felvezetéseként. Ezzel a csomaggal hosszú hónapokra leköthetik magukat a rajongók, de az újoncoknak is érdemes lesz beszerezni a kollekciót, hiszen egy játék áráért 4-et kapnak, valamint belekóstolhatnak egy hatalmas világba is, amely most végre Xbox One-on is elérhető lett. A gamer társadalom örülhetne, ha a jövőben ez lenne a szint minden HD-remake esetében.
Pro:
- 1 játék áráért 4-et kapunk
- A Halo 2 minőségi felújítása
- Élvezetes, hosszú hónapokig tartó többszereplős módok
- Rengeteg extra
- Továbbra is elképesztő hangulat
- Újrahangszerelt zenék
Kontra:
- Technikai problémák, legfőképp az fps értékek változása
- "Miért csak 4 rész?"
- A Halo 4-nél komoly szaggatás is tapasztalható
- A rajongóknak hiányozhatnak az animált töltőképernyők
orichalcos