Evolveo Smart TV Box Q4: erős androidos tévéokosító

Appok, böngésző, médialejátszó

Az alkalmazások beszerzésére a legegyszerűbb módszer a Google Play áruházba ellátogatni, de akinek ez valamiért nem fekszik, az az előzetesen letöltött programokat is felteheti a készülékre például az APKInstaller segítségével. A kínálat tehát óriási, viszont az is igaz, hogy a szoftverek egy része az érintőképernyő hiányában egyáltalán nem vagy csak bizonyos kompromisszumok árán használható. Ezen pedig könnyen lehetett volna segíteni egy jól megírt, mobil eszközre szánt, távirányítót kiváltó appal, de ez ugyebár itt hiányzik.


Ez különösen azért is fájó, mert a Q4 a hasonló kategóriájú okos dobozoknál jobb teljesítményt nyújt például 3D játékok futtatása során. Még a Minecraft klón Survivalcraft, vagy a ReVolt 2 sem akadozott, pedig azok rendszerint gondot okoznak az ilyen eszközöknek. Ebből következik, hogy az egyszerűbb darabok, tehát mondjuk az Angry Birds, a Pocket Mine vagy a Candy Crush Saga is gond nélkül, simán, döcögés nélkül fut rajta. A böngésző segítségével gondtalan a szörfözgetés, ugyanis sebességében simán hozza egy asztali gép szintjét, ami ezeknél a dobozoknál vagy a tévébe integrált smart rendszereknél nagyon ritkán van így.

Médiaállományok

A készülék rendelkezik néhány előre telepített alkalmazással, amelyek képesek a képek, zeneszámok és videók kezelésére. Ezek viszont csak alapszintű applikációk, hiszen például az audiolejátszó nem támogatja a FLAC szabványt, az ID3 tagek is megfektetik, és lejátszási lista összeállítására sincs mód. Utóbbi a képeknél is problémát jelenthet, viszont legalább a formátumtámogatásra nem lehet egy rossz szót sem szólni. JPG mellett BMP, PNG és GIF kiterjesztésű állományokkal is boldogul, sőt az animgifek sem okoztak neki gondot. Viszont aki elmélyedne az EXIF adatokból kinyert információkban, tehát, hogy egy adott fotó milyen géppel, és milyen beállítások mellett készült, az csalódni fog.

A filmeknél már muszáj letölteni valamilyen normális szoftvert, például az MX Playert, mert az alapkiszerelésként a terméken található app amellett, hogy rettenetesen csúnya, még nehezen is kezelhető, az pedig már csak hab a tortán, hogy a tesztcsomagunkban található videók jó párszor megakadtak a lejátszás során. A már említett MX Player valamelyest javított a helyzeten, azonban a végeredmény még mindig nem tökéletes, mert ugyan a formátumtámogatással nincs gond, viszont az TS, a 3,8 Mpbs bitrátájú 1080p MKV és a Killa_sample is meg-megdöccent egyszer-kétszer.

A program a külső feliratokat hibátlanul kezeli, és az esetleges hangsávok közül is ki lehet választani a megfelelőt. A távirányító nyilainak nyomkodásával tízmásodperces időintervallumokat át lehet ugrálni, de egyéb módon nem nyúlhatunk bele a filmekbe, hiszen az erre szolgáló funkciógombok hiányoznak. Így marad az egérrel előcsalható virtuális kezelőfelület, ami viszont teljesen jól használható. A készülékre a fájlok eljuttathatóak USB porton keresztül csatlakoztatott külső merevlemezről vagy pendrive-ról, de akár az olvasóba helyzett microSD/SDHC kártyáról is. Ezen kívül képes a hálózaton található többi eszközön található tartalmak között is tallózni. A képek és zeneszámok ez utóbbi módon is probléma nélkül mennek, viszont a videóknál az állandó belassulás, akadás miatt ez az opció nemigen jöhet szóba.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés