Epic Mickey 2: The Power of Two - teszt

Bevezetés

Anno mikor Walt Disney a 20. század elején kitalálta hősünk karakterét (kezdetben még negatív egyénként), nem hiszem hogy belegondolt, hogy a 21. század elejére mekkora üzleti birodalom fog Mickey egér, és úgy egészében a Disney köré épülni.

Sorra jelentek meg a rajzfilmek, sorozatok, társasjátékok, majd a technika fejlődésével a videójátékok is. Közben a Disney mint cég Hollywood-ot is meghódította az élőszereplős filmek készítésével , de szerencsére nem a rajzfilmek adaptációval. Olyan hatalmas blockbusterekhez van köze a cégnek mint például a Bosszúállók, de bombaként robbant a köztudatba, hogy a céghez kerültek nem is olyan régen a Star Wars univerzum jogai is. Tehát látni lehet, hogy bőven kinőtte már magát a Disney a kezdetekhez képest.
Ezen túl természetesen a videójátékok piacát sem hagyja parlagon, így időről-időre jelentkeznek új játékokkal, hol rajzfilmekből készült, hol pedig önálló alkotásokkal. Ez utóbbi kategóriába tartozik az Epic Mickey 2 is, ami ugyan felhasználja a Disney motívumokat, de nem egy meglévő történetre épül.

Történet

A játék első része kizárólag Nintendo Wii-re jelent meg, míg a folytatást végre multiplatform címként játszhatjuk.
Alapjaiban a mű egy platformer játék volt, ahol Mickey-nek egy varázsecset segítségével kellett megmentenie Wasteland-et, az elfeledett mesehősök világát. Az Őrült doktor és Oswald nyúl párosa ellen kedvenc egerünknek mindent be kellet vetnie. A játék végére aztán elrendeződtek a dolgok, Oswald jófiú lett (vagyis igazából sosem volt gonosz), és kiderült hogy nem a doktor a legfőbb ellenlábas.

Történetünk itt folytatódik a második részben. Wasteland békés, az Őrült doki is megjavult, legalábbis folyamatosan ezt adja elő egy musical betétdalaként. Oswald is tengeti a hétköznapjait, míg hirtelen egy földrengés rázza meg a világot, ami ezek után újra romokban hever. Mindezek mellett különböző szörnyek is garázdálkodnak a világban, akik ellen nem Mickey és Oswald tudja felvenni a harcot.

Kettejük kalandja így kezdődik, és tulajdonképpen a játék végéig mással nem is nagyon fogunk foglalkozni. Maga a történet nem nagy szám, de igazából nincs is vele semmi probléma, ha az egészet egy gyerekjátékként fogjuk fel. Mert ugyanis remekművünk nem más mint egy ugrabugra játék, ami legfeljebb a gyerekeket (és gyereklelkűeket, abszolút jó értelemben véve) tudja hosszabb ideig lekötni.

A játékmenet szinte ugyanaz, mint az első részben. Haladnunk kell a pályákon, gyűjtögetnünk, ecsetünk segítségével kiszínezni, vagy éppen eltörölni dolgokat. Többször érdemes egy egy tereptárgyat szétütni vagy eltüntetni, soha nem tudhatjuk, hogy mi lapul mögötte.

A játékban a főküldetések mellett rengeteg mellékküldetést is találunk. A probléma ezekkel, hogy bár sok van belőlük, szinte mindig ugyanazt kell bennük csinálni. Valaki elvesztette valaminek a valamiét, amit nekünk kell megtalálnunk, különböző dolgokat kell összegyűjtenünk hogy valami megtörténjen, vagy egyszerűen csak egyik pontról a másikra kell mennünk. És mindezt nem segíti a túl egyszerű térképrendszer sem.

Kezdetben még élvezhető mindez, de a sokadik küldetés után kicsit zavaró, és ami a legfontosabb hamar unalmassá válik.
Persze kalandjaink során gyűjtögethetünk különböző öltözeteket, egérfüleket, egyéb tárgyakat, de igazából semmi különösebb oka nincs annak, hogy ezt sokáig folytassuk. Ezen a téren a készítők lehettek volna egy kicsit kreatívabbak.

Technikai megvalósítás

Alapvetően egy kooperatív játékra kihegyezett művel van dolgunk. A probléma az hogy csak és kizárólag Mickey-t tudjuk irányítani. Oswaldot csak egy másik irányítóval rendelkező társunk terelgetheti, azonos gépen. Igen jól olvastátok, a közös játék csak és kizárólag úgy lehetséges, hogy mellettünk van az a személy akivel közös kalandokba bocsátkozunk.
Teljességgel érthetetlen, hogy a készítők miért hagyták ki az online kooperációs játék lehetősét, holott maga a játékstílus ordít az ilyen megvalósításért.
Amennyiben egyedül szeretnénk végigjátszani a játékot, úgy az AI irányította Oswald lesz a segítségünkre. Illetve csak lenne. Ugyanis többször előfordult, hogy segítségre lett volna szükségem, de nyúl uraság csak percekkel később futott oda hozzám. Vagy amikor bizonyos helyekre egyszerűen beragad, majd percekkel később utánunk teleportál. Érthetetlen a dolog.

Amennyiben viszont akad egy élő társunk, úgy a problémák mellett is viszonylag el tudunk szórakozni 8-9 órán át.

Grafikailag nem kiemelkedő a játék, de nem is mondható csúnyának. Bizonyos helyszínek nagyon stílusosak lettek, többször volt, hogy elismerően csettintettem a pálya dizájnját látva. Kár hogy ezek a stílusjegyek nem találhatóak meg végig a játékban.

Irányításról egy pár szót említenék. Az első részt egyszerű volt irányítani a WiiMote segítségével, itt néha problémánk lesz. Egyszerűen nem kontrollerre találták ki ezt az irányítást. Többször előfordul, hogy nem oda lövünk a festékkel ahova célzunk, és mindezen még az sem segít hogy a kamera hajlamos kibabrálni velünk és beakadni.

A hangokkal szerencsére nincsenek problémák, ezt nehéz is lett volna elrontani, és még a musicalbetétek is egész jóra sikeredtek.

Ne értsetek félre. A játék nem lett rossz, egyszerűen csak többet vártunk tőle. Vannak benne jó pillanatok, maga a játék világa is érdekes, egész sok dolgot megszerezhetünk, vagy akár régi rajzfilmeket is nézhetünk a játék menüjében.

Viszont a hibáit nem szabad félvállról venni, és bármennyire is szeretnénk, huzamosabb ideig nem fog senkit sem lekötni.
Amennyiben van egy ismerősünk, akivel közösen játszhatunk, abban az esetben ki lehet tolni a szórakozás idejét, de túl sokat nem szabad várni tőle. Egy vagy két borongós, vagy fagyos délutánra viszont pont megfelelő „társasjáték”.

Értékelés