Intel P35 és a DDR3

Az Intel chipsetek mindig híresek voltak megbízhatóságukról, felszereltségükkel sem volt probléma, és sebesség terén sem igazán emlékszünk olyan esetre, amikor másik gyártónak sikerült volna megelőznie az óriást. Mégis az utóbbi években többeknek olyan érzése van, mintha a gyártó a sokadik bőrt húzná le ugyanarról a rókáról, mert bár funkcionalitásban történt előrelépés, a sebesség terén alig haladtunk előre. A DDR2 bevezetése után kijött a 925X, amely memóriakezelésben lassabb volt, mint a DDR400-at támogató 875P – ezt még rá lehetett fogni a DDR2-es alacsony órajelére. Később megjelent a 975X (DDR2-667-támogatással), még később a 965-ös család, melyek már kezelték a DDR2-800-at, és a benchmarkokban látni lehetett az előrelépést, elvégre nagyobb lett a DDR2 által elérhető memória-sávszélesség. Ám a valós alkalmazásokban a teljesítmény továbbra is változatlan maradt, mivel például a késleltetés nőtt, s ez negatívan hatott a teljesítményre.

Persze ezen felül számos újítás látott napvilágot (PCI Express bevezetése, a SATA erőltetése, a PATA eltüntetése, a HDA megjelenése, egyre több USB port stb.), de míg évekkel ezelőtt a sebesség is nőtt egy-egy új chipset bevezetése után, mára erről – a processzoroktól eltekintve – le kellett mondanunk. A P965-ről elmondható, hogy az elmúlt egy év sláger chipsete, az Intel mégis úgy döntött, hogy ideje továbblépni, és egy új lapkakészletet piacra dobni. Mi az, amit a P965 nem tud, és szükségünk lehet rá? A P965 legfeljebb az 1066 MHz-es rendszerbusz-órajelet támogatja, míg a következő generációs Core 2 Duo processzorok már 1333 MHz-es FSB-vel kerülnek forgalomba, ezek ráadásul 45 nm-es gyártástechnológiával készülnek, amire az alaplapokat szintén fel kell készíteni. És ha már ezeket meglépi az Intel, akkor a DDR3 szabvány bevezetésével sem késlekedik tovább.

Tegyünk egy kis kitérőt, és essen szó az új, harmadik generációs DDR memóriaszabványról is, előtte viszont nagy vonalakban ismerjük meg a DDR memóriák működési elvét. A DDR2 és DDR3 memóriák alapvetően egyetlen tulajdonságukban különböznek: az újabb generációs DDR-memóriák adott időintervallum alatt kétszer annyi adat előbehívására (prefetch) képesek, mint elődeik.

Konkrétan a DDR3 órajelenként nyolc adatbitet továbbít az input/output pufferbe, míg a DDR2 csak négyet. Ebből következően a DDR3 a DDR2-nél elvileg akár kétszer gyorsabb is lehetne, ám hogy ez mégsem így van, az több együttes tényezőnek tulajdonítható, ugyanis annak érdekében, hogy az IO puffer mind a 8 adatbitet képes legyen fogadni, a DDR3 memóriacelláinak sebességét a felére csökkentették, vagyis míg a DDR2-800-as memória valójában 200 MHz-es, addig a DDR3-800-as csak 100 MHz-en jár, azaz a DDR3-as memória belső sebessége az effektív memóriasebességnek a nyolcada (a DDR3-1066 133 MHz-en, a DDR3-1333 166 MHz-en jár, és így tovább). A megoldás előnyei és hátrányai kézenfekvőek, az új memóriamodulok kisebb feszültséget (1,8 V helyett 1,5 V) igényelnek (hiszen valójában alacsonyabb órajelen járnak, mint a DDR2), viszont hozzávetőlegesen duplájára nőtt a késleltetés, ez pedig azonos órajelen kisebb sebességet feltételez.

DDR3 memória szemből / másik oldal / DDR-DDR2-DDR3 memóriák egymáson [+]

A DDR3 tehát a DDR2-höz hasonlóan azért született meg, mert a gyártók csak a szabványtól nagyon eltérő specifikációk (magasabb feszültségek, késleltetések) révén voltak képesek előállítani az effektív 800 MHz-nél gyorsabb DDR2-es modulokat. A DDR2 hivatalosan maximum 800 MHz-es órajelig skálázódik (egyedi példányok bírnak 1200–1300 MHz-et is), míg a DDR3 esetében ez az alsó határ, a felső pedig 1600 MHz vagy talán még ennél is magasabb. A memóriacellák nagyobb sűrűségének köszönhető, hogy a DDR3-as modulok kapacitása elérheti akár az előd négyszeresét is, hiszen 2 helyett akár 8 GB-os modulokat is képesek legyártani. A DDR3 modulok a DDR2-höz hasonlóan 240 érintkezővel bírnak, de fizikailag eltérő kialakításúak, tehát a DDR3-as memóriák nem mennek bele a DDR2 foglalatba.

Egy DDR3 memória jellemzői [+]

A DDR3 bevezetését követően meg kell barátkoznunk az igen magas késleltetési értékekkel is, melyek még a DDR2-es modulokénál is magasabbak; egy DDR3-1066-os modul általánosan 7-7-7-21-es, egy DDR3-1333-as pedig 9-9-9-25-ös késleltetésekkel rendelkezik. További újítás a hőmérő megjelenése a memóriamodulokon, amit a DDR3-as szabvány támogat, viszont a gyártókon múlik, hogy ráépítik-e termékeikre.

Most pedig nézzük, hogy az Intel mi jót tartogat a számunkra. Június elején a P35-ös és G33-as chipseteket jelentették be, ezt követi a harmadik nenyedévben a csúcskategóriás 975X leváltására hivatott X38, majd a G965-öt leváltó G35. A P35 a P965 helyett lép a színre, és ahogy a blokkdiagramból kiderül, nem különbözik tőle túlságosan. Az északi híd immár támogatja az 1333 MHz-es FSB-vel rendelkező processzorokat, ami elmondható az NVIDIA nForce 680i-ről is, viszont a P965-ről és a 975X-ről nem. Elvileg a P35 az első chipset, amely támogatja a 45 nm-es, előzetesen Penryn kódnéven emlegetett processzorokat is, ám lehetséges, hogy az nForce 680i SLI chipsetes lapok is együttműködnek majd az új CPU-kkal. Második komolyabb újításként meg kell említeni a DDR3 memória kezelését, az új szabványt az Intel hivatalosan csak 1066 MHz-ig támogatja, ám ahogy a gyártókat ismerjük (Asus, Abit, Gigabyte stb.), nem kell sokat várni, hogy a DDR3-1333-as opciók is feltűnjenek a BIOS-ban. A P35 hibrid chipsetként fogható fel, hiszen a DDR2-es memóriákkal is megbirkózik, tehát csak a gyártókon múlik, hogy melyik szabványhoz (akár mindkettőhöz) igazítják termékeiket. További újítás a CrossFire hivatalos támogatása, ugyanis míg a P965 a második PCIe foglalat számára csak 4 sávot biztosított, addig a P35 a videokártya számára fenntartott 16 sávot kétszer 8 sávra is fel tudja osztani, de erre csak egy speciális PCIe konnektorral és BIOS-támogatással képes.

Az északi híd ennyivel tud többet az elődöknél, lássuk, hogy délen mi a helyzet. Az Intel a P35 mellé új déli hida(ka)t alkotott, bár az újítások száma elenyésző – az ICH9R felfogható egy továbbfejlesztett ICH8R-nek is. A két legfontosabb újítás a natív gigabites hálózati közeghozzáférés-vezérlő (MAC) és a plusz két USB 2.0 port az ICH8-hoz képest. A natív hálózati vezérlő okos gondolat volt az Intel részéről, csak a gyártókon múlik, hogy kihasználják-e, vagy esetleg egy másik gyártó chipjét használják fel. Háttértárolók kérdésében megingathatatlan az Intel, az ICH8R-hez hasonlóan továbbra is hat SATA port várja a meghajtókat, a PATA egységeket viszont csak külső vezérlő segítségével hajthatjuk meg (a JMicron jó üzletet csinált ezzel). Érdekesség, hogy a chipset támogat további egy eSATA portot is. Az ICH9R-ben debütál Intel Turbo Memory néven a Windows Vista ReadyBoost és ReadyDrive technológiáit kiaknázó, NAND flashmemóriára alapozó kiegészítő modul támogatása is, mellyel elvileg lerövidülhet a bootolási idő és egyes fájlokhoz a hozzáférés.

Gigabyte P35(T)-DQ6

A Gigabyte P35T-DQ6 csomagolása [+]

A P35-ös chipset teljesítményét a Gigabyte-nak köszönhetően tesztelhettük, szerkesztőségünk egy-egy P35-DQ6 és P35T-DQ6 alaplapot kapott ehhez segítségként. A két lap mindössze a támogatott memória típusában tér el, a P35-DQ6 DDR2, a P35T-DQ6 pedig DDR3 memóriafoglalatokkal rendelkezik, ezenkívül minden másban megegyeznek. A DQ6-os alaplapok neve a 6-Quadból származik (Quad BIOS, Quad Cooling, Quad eSATA2, Quad Triple Phase, Quad Core Optimized, Quad DDR2/DDR3 slots). A csomagolás ízléses, egy kék-fehér, füles, kitömött dobozt kaptunk a kezünkbe. Találtunk benne egy felhasználói leírást, egy gyors üzembehelyezési útmutatót, egy driver CD-t, egy hátoldali takarólemezt, SATA-kábeleket, USB-kivezetéseket, floppy- és IDE-kábelt, illetve két eSATA-csomagot, ezek egyenként tartalmaznak egy hátsó takarólemezt benne két SATA-porttal és egy molex-csatlakozóval, ezenkívül egy belső tápkábelt és egy SATA-kábelt.

Gigabyte P35T-DQ6 [+]

A P35(T)-DQ6 külsőleg a szem számára igen tetszetős, ez a színkavalkádnak, és a robusztus chipset-, illetve MOSFET-hűtésnek köszönhető. A NYÁK kék színű, sarkai lekerekítettek. A foglalatok és csatlakozók elhelyezkedése jónak tűnik, a nagy tápcsatlakozó az alaplap szélén van, alatta az egyre ritkábban használt floppycsatlakozó, ezalatt a 90 fokkal kiforgatott IDE-csatoló, a sok SATA port (hat narancsszínű a déli hídnak, két lila a plusz vezérlőnek köszönhető). Az északi híd és a legfelső PCIe x1-es csatlakozó között igen kevéske a hely, így ennek kihasználhatósága kérdéses. A P35-DQ6-on két x16-os PCIe csatlakozó található, közöttük két PCIe x1, alattuk pedig két PCI foglalat látható, ezek végülis jó helyen vannak, hiszen két videokártyát kevesen használnak, és a felső nagy PCIe csatlakozótól messzire kerültek.

A hűtőrendszer [+]

A déli és északi híd hűtése egy heat-pipe-nak köszönhetően összeköttetésben van egymással. Az északi hídon található borda egy igen magas, már egy kisebb Core 2 Duo processzor lehűtésére is alkalmasnak látszó, sűrűn lamellázott bordában végződik, ebből fut tovább a heat-pipe a MOSFET-ek felé. Itt találjuk a kisebbik tápcsatlakozót is, melyet kissé nehézkes elérni. A processzor környékén a hűtőrendszer miatt nincs túl sok hely, a nagyobb CPU-hűtőbordák felhelyezése problémákba ütközhet.

Csatlakozók [+]

A hátoldalon találtunk egy-egy PS2 portot a billentyűzet és az egér számára, négy USB és egy FireWire portot, egy hálózati aljzatot, hat analóg audiocsatlakozót, egy soros és egy párhuzamos portot, illetve két (egy koaxális és egy optikai) SPDIF kimenetet. A P35(T)-DQ6 nemcsak szép, de jól felszerelt is. Ráköthető nem kevesebb, mint nyolc SATA-eszköz, két PATA-eszköz, nyolc USB-eszköz, három FireWire-eszköz (már ha szerzünk kivezetéseket), ezenkívül nyolccsatornás audiovezérlővel és gigabites hálózati vezérlővel is rendelkezik.

BIOS

BIOS [+]

A két alaplap BIOS-ával is minden rendben van, a legelvakultabb, legőrültebb tuningosok igényeit is kielégíti. Ehhez azonban az kell, hogy a belépés után a CTRL+F1 billentyűkombinációt használjuk, enélkül ugyanis nem láthatjuk az összes finomhangolásra szakosodott opciót. Gigabyte-hoz szokott felhasználók tudják, miről van szó, amikor rendezettséget, letisztultságot emlegetünk a BIOS kapcsán, ez a P35(T)-DQ6 esetében is áll. Problémásnak csak a monitorozó menüpontokat találjuk, az alaplap jóhiszeműen OK-t ír egyes jellemzőkhöz – mi jobban szeretjük, ha látjuk a valós értékeket. A PC Health Status menüpont alatt megtaláljuk a Smart FAN Control Method opciót, mellyel a rendszerben található ventilátorok sebessége vezérelhető, és itt feltűnt egy új menüpont, az Intel QST, azaz Quiet System Technology, amely a P965-ös chipsetben debütált, de eddig csak ritkán találkoztunk vele. Ez egyfajta intelligens ventilátorvezérlést valósít meg a chipset által. A beállítható memóriaszorzók terén a DDR2-es lap kicsit jobbnak tűnik, ugyanis jóval több opciót találunk a BIOS-ban, már 266 MHz-es FSB esetén is. A DDR3-as lappal 266 MHz-es FSB esetén maximum 1066 MHz-es memóriát képes kezelni az alaplap, ahhoz, hogy 1333 MHz-en járjon a memória, az FSB-t 333 MHz-re kell állítanunk.

A memóriafeszültséggel kapcsolatos információ, hogy amíg a DDR2-es lapon a memória alapfeszültsége 1,8 V, addig a DDR3-ason 1,5 V, ehhez tartsuk magunkat, amikor tuningra adjuk a fejünket. Érdekesség, hogy a P965 chipsetes alaplapokkal ellentétben a P35-ös lapok már akkor is eljátsszák a leáll/újraindul ciklust, amikor a memóriaidőzítéseket átállítjuk (ez a P965-ös lapoknál csak FSB-állításnál jön elő). Úgy vettük észre, hogy amikor a tuningolás során túl magas FSB-t állítottunk be, a P35(T)-DQ6 néha nem tudja eldönteni, hogy mitévő legyen. Néha többször egymás után újraindul a gép, míg végül – miután észreveszi, hogy nem stabil a rendszer – visszaállítja az alapértéket (266 MHz FSB). Máskor egyszerűen csak folyamatosan újraindulgat, és csak a CMOS Clear segít rajta.

Gigabyte P35-DQ6: E6300: 520 MHz FSB, QX6700: 465 MHz[+]

Nagy kérdés a P35-tel kapcsolatban, hogy FSB-tuningban lepipálja-e a P965-öt, amely végülis máig nagyon szépen muzsikál. A válaszra hamar fény derült, a P35-DQ6-tal minden eddigi rekordunkat felülmúló, 465 MHz-re sikerült tuningolni a négymagos QX6700-at, ez az érték 390 MHz volt eddig az Intel BadAxe2 975XBX2-vel. A Core 2 Duo E6300-at „csak” 520 MHz-es FSB-ig sikerült hajtanunk; erős a gyanúnk, hogy itt már a memóriánk a szűk keresztmetszet, ugyanis az csak DDR2-1000-ig bírja hivatalosan, úgyhogy próbára tettük a DDR3-as P35T-DQ6-ot is.

Gigabyte P35T-DQ6: E6300: 538 MHz FSB, QX6700: 465 MHz[+]

A QX6700-at ebben is 465 MHz-ig sikerült tuningolnunk, viszont az E6300-at 538 MHz-ig, mégpedig nagyon simán, ugyanis ehhez a chipsetfeszültséget sem kellett megemelni. Sajnos ennél már nem sikerült feljebb lépni, ezen az órajelen a memória a legkisebb szorzóval 1293 MHz-en járt (538 x 2,4), ami azért lényeges, mert ezt egy teljesen átlagos, 1066-os DDR3 memóriával értük el. Igazság szerint ezek a RAM-ok az 1333 MHz-et is csont nélkül bírták minimális feszültségemeléssel, 7-7-7-20-as időzítésekkel, viszont 1400 MHz környékén már kiakadtak.

Gigabyte alaplapok specifikációi:

Tesztkonfiguráció és fogyasztás

Az új chipset teljesítményét három szemszögből vizsgáltuk meg. Egyrészt arra voltunk kíváncsiak, hogy DDR2-800-as memóriával hogyan teljesít a P965-höz és a 975X-hez képest. Ehhez 5-4-4-9-es időzítéseket használtunk. Ezen felül arra is kíváncsiak voltunk, hogy a P35 DDR3 memóriával hogyan teljesít 1066-os és 1333 MHz-es sebességen, utóbbit viszont csak úgy tudtuk lemérni, hogy az FSB-t a többi méréstől eltérően 333 MHz-re állítottuk (10 x 266 és 8 x 333 = 2667), tehát az eredmények kiértékelésénél figyelembe kell azt is venni, hogy ezek a mérések gyorsabb FSB-vel készültek. Érdekesség, hogy a DDR3-as rendszert viszonylag alacsony időzítésekkel teszteltük, hiszen 1066 MHz-en 5-5-5-15, 1333 MHz-en pedig 7-7-7-20-as késleltetéseket használtunk.

A letesztelt alaplapok mindegyike pontosan 266,7 MHz-es FSB-t használt, tehát az eredmények összevethetők.

Először a rendszerek fogyasztását mértük le (a C1E be volt kapcsolva), és különösebb meglepetés nem ért minket. A P35 közel annyit fogyasztott, mint a P965 chipsetes rendszer, ami viszont érdekes, hogy DDR3 memóriával 5%-os fogyasztáscsökkenést vettünk észre, ami éppen a mérési hibahatár széle, de valószínűbbnek tartjuk, hogy a DDR3-as memóriapár alacsonyabb fogyasztásának köszönhető.

Tesztek

Következzenek a kicsit érdekesebb tesztek, a memóriával kapcsolatos mérések. Memóriaírásban úgy tűnik, hogy az összes chipset ugyanolyan gyors. Memóriaolvasásban már vannak kisebb különbségek, eszerint a P35 mezei 800-as DDR2 memóriával is gyorsabb a P965-nél, igaz, ez a különbség nem túl számottevő. A P35 DDR3-as memóriával 266/1066-os beállításban gyorsabb a DDR2-es 266/800-as beállításnál, tehát memóriaolvasásban a DDR3 hozott némi többletet, ám ez az érték még mindig nem éri el a 975X-et és az nForce 680i SLI-t. 333/1333 MHz-es beállításban a P35 az egyértelmű első. Az éremnek azonban két oldala van, és mint tudjuk, a DDR3 nagyobb sávszélességet biztosít, viszont a késleltetése is magasabb, márpedig utóbbi teljesítménycsökkentő tényező. 1066-os sebesség mellett a DDR3-nak 16%-os hátránya van a DDR2-vel szemben. A P35 egy hajszálnyival itt is gyorsabb a P965-nél. Memóriamásolásban a P965 és a P35 DDR2, illetve DDR3 memóriával ugyanolyan gyorsnak bizonyul.

Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy ez a picinyke előny, amit a P35 „felhalmozott” a P965-tel szemben, hogyan nyilványul meg a mindennapi alkalmazásokban. A WinRAR talán a legérzékenyebb program a memória sebességére, a P35 DDR2-es memóriával picit gyorsabbnak tűnik, mint DDR3-mal, ez valószínűleg a memóriakésleltetésnek köszönhető. A P965 kicsit lemaradt, de a DDR3-1066-os méréssel még így is azonos szinten van. A WinRAR benchmarkban ezzel ellentétes eredmény született, ezúttal a DDR3-1066-os rendszer volt a gyorsabb DDR2-800-asnál, de főleg a P965-nél. Mindenki döntse el, hogy a tömörítésnek vagy a benchmarknak hisz inkább. Az AutoGK és a Cinebench már kevésbé támaszkodnak a memória alrendszerre, és ez meg is látszik az eredményeken, a különbségek 1–2%-osak, használat közben észrevehetetlenek.

Majdnem ugyanez mondható el a játékokról is, de végül mégsem. Tesztünkben a Quake 4-et teszteltük leginkább a VGA-limit közelében, és ennek köszönhetően az eltérések minimálisak. Ezzel szemben Far Cry és FEAR alatt 5–7%-os különbségeket mértünk ki az első és utolsó helyezett között, és a legérdekesebb az, hogy játékokban a DDR3-1066-os rendszer volt az utolsó, sőt, a P35 eleve nem szerepelt túl jól. A DDR3 rossz szereplése csak a magas késleltetésnek tudható be, minden más szempontból jobb, mint a DDR2.

Ethernet-sebesség és audiominőség

Ethernet

Az alaplapokon található integrált hálózati vezérlők teszteléséhez a Windows 2000 DDK-ban megtalálható NTttcp benchmarkot hívtuk segítségül. A tesztben szereplő alaplapokat egy Cat6-os minősítésű UTP-kábelen keresztül összekötöttük egy szervergéppel, majd a gépeken lefuttattuk a következő parancsot:

szerver gép (sender) parancsa: ntttcps -m 4,0,IP-cím (xxx.xxx.x.xx alakban) -a

fogadó gép (receiver) parancsa: ntttcpr -m 4,0,IP-cím (xxx.xxx.x.xy alakban) -a

A program a lefutást követően a hálózati vezérlő adatáteresztő-képességét és az adatmozgatással járó processzorterhelést írja ki. A tesztünkben szereplő végső eredmény három lefuttatott teszt átlaga.

A Gigabyte alaplapokon található a Realtek RTL8111-es chip jól szerepelt, sebességben és CPU-terhelésben is felvette a versenyt az Intel és NVIDIA vezérlőkkel.

Audio

Az alaplapokon található integrált audiovezérlők objektív teszteléséhez a Rightmark Audio Analyzer nevezetű programot vettük elő, mellyel egy egyszerű tesztet lefuttatva minőség szerint rangsorolhatjuk a hangkeltőket. Az RMAA egy világszerte elfogadott, referencia-hangkártyateszt program, amely hat szempont szerint vizsgálja meg és osztályozza az adott eszközt, majd hatféle rangsorolást kap az adott vezérlő az adott tesztben: Nagyon gyenge, Gyenge, Átlagos, Jó, Nagyon jó és Tökéletes. A teszt különböző fázisai röviden összefoglalva a következők.

Az átviteli függvény meghatározza, hogy az audioeszköz mely frekvenciákat tudja pontosan reprodukálni, és melyek vesznek el a lejátszás során. Általában a magasabb és alacsonyabb frekvenciák szoktak ennek szenvedő alanyai lenni, tehát az átlag feletti audioeszköz hanggörbéje relatíve egyenletes.

A THD (harmonikus torzítás) az audioeszköz által generált (általában) nemkívánatos harmonikus frekvenciák aránya. A magas minőségű hangkeltők jórészt alacsony (0,002 %-nál alacsonyabb) THD-vel rendelkeznek, de vannak kivételek.

Az IMD (intermodulációs torzítás) egy hangrendszer torzításának mértékét határozza meg, amennyiben abba többkomponensű jel kerül, ekkor a hangrendszerben nemkívánatos, a jelek összekeveréséből, modulációjából származó jelek is megjelennek.

A dinamika kifejezi számokban, hogy a nagyon gyenge jeleket (hangokat) az audioeszköz milyen minőségben képes reprodukálni.

A zajszint teszt a hangkeltő alapzaját (sziszegést) méri nulla bemeneti jelnél (a kisebb érték a jobb), a sztereó áthallás pedig a két oldal (bal és jobb) hanganyagának áthallását, dB-es csillapítását határozza meg (minél kisebb, annál jobb).

Az alaplapon található audiovezérlő új, az eddigi összehasonlításokban még nem szerepelt. A Realtek ALC889A nyolccsatornás vezérlő a hangminőségi tesztben jó minősítést ért el, bár ha az IMD-vel kapcsolatos két teszt jobban sikerült volna, akkor ennél sokkal jobb is lehetett volna a végeredmény. Talán driverprobléma lehet a háttérben. Játékokban a terheléses tesztben az új chip átlagos teljesítményt nyújtott, HL2 Episode One alatt picit magasabb, FEAR alatt pedig picit alacsonyabb a processzor terhelése, mint a Realtek ALC885-ös és a Sigmatel vezérlőkkel.

Konklúzió

A P35-öt több szempontból vizsgáltuk meg. Először is arra voltunk kíváncsiak, hogy a DDR2-es memóriával hogyan teljesít. A memóriatesztek szerint a P35 picit gyorsabb, de az alkalmazástesztekben nagyon minimális volt a különbség, mondhatni mérési hibahatáron belüli. DDR3-1066-os memóriával ugyanez mondható el, hiába a nagyobb sávszélesség, ha a késleltetés is növekszik (egyet előre, egyet hátra), akkor nem léptünk előrébb, legalábbis egyelőre. A DDR3-1333-as eredmények némi bizakodásra adnak okot, igaz, még ez a tesztrendszer sem volt túlságosan meggyőző, de legalább már gyorsabb volt, mint a DDR2-800-as. Jelen pillanatban ugyanazt láthatjuk, amit korábban: a DDR-ről DDR2-re való váltás sem hozott eleinte sebességnövekedést. A DDR3 nem most, hanem majd a jövőben fogja kimutatni foga fehérjét, amikor 1333 MHz fölé skálázódik, vagy alacsonyabb késleltetésekkel kerül forgalomba. A déli híd nem hozott túlságosan lényeges újításokat, a natív hálózati vezérlő pótolható, a Gigabyte nem is kért belőle.

Tekintve, hogy a DDR3 memóriák eleinte nem lesznek olcsók, jelen pillanatban nem igazán tartunk ésszerű befektetésnek egy DDR3-as rendszert. Egyetlen érvet tudunk jelenleg felhozni a DDR3 mellett, ez pedig a tuning; a P35-ös chipszettel nagyon magas FSB-t lehet elérni, amihez a magas órajelű DDR3-as memóriák passzolnak, de ha őszinték akarunk lenni, akkor az a pár százaléknyi előny nem éri meg azt a nagyon sok százaléknyi plusz pénzt.

Összegezve, a P35-ös Gigabyte alaplap DDR2 memóriával nagyjából úgy teljesített, mint a P965-ös tesztlap. Viszont sokkal könnyebben tuningolható, és a jövőre nézve is biztosabb befektetés, hiszen a következő Core 2-eseket (45 nm) is támogatni fogja. A chipseten kígyózó heat-pipe-os hűtőrendszer szerintünk nem túl hatékony, de ha már alap chipsetfeszültséggel is 538 MHz-et érünk el, akkor minket nem zavar. Az alaplap jól is mutat, mindennel fel van szerelve, és gyors is. Ebben az árkategóriában a Gigabyte mindig jó lapokat dob piacra, tehát a P35(T)-DQ6 sem lehet mellélövés (a többi gyártó P35-ös lapját még nem láttuk). Egy új rendszer összeállítása esetén mi valószínűleg erősen meggondolnánk, hogy a P965-ös lap helyett már P35-öst vegyünk, DDR2-es memóriával.

Gigabyte P35(T)-DQ6

fLeSs

A Gigabyte alaplapokat a Gigabyte-tól kaptuk tesztelésre.