Új hozzászólás Aktív témák

• #325 Cifu nagyúr

  Új Válasz 2016-10-15 09:46:33 #325

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Cifu

  nagyúr

  Hogy fellendítsem picit a topicot, Wh40k történelem dióhéjban:

  A ma már szégyelt ős, a Warhammer 40k: Rogue Trade (1987-93)

  A Games Workshopnak még 1978-ban jelent meg az első fantasy táblás játéka, a Reaper, ez egy klasszikus asztali-miniaturás játék volt, mesélővel, és laza szerepjáték elemekkel. Ebből nőtte ki magát 1983-ban a Warhammer Fantasy Battles, ami még nagyon elnagyolt világgal és fajokkal bírt (emberek, orkok/goblinok és törpék - az elfek később jöttek). A játékhoz adott anyagok minősége és kidolgozottsága is iszonyatosan vázlatos volt, de a játékmenet viszonylag gyors és átlátható volt, így hamar népszerű lett. A játékhoz folyamatosan jöttek ki új szabályok, fajok és háttértörténet (pl. a Birodalom kidolgozása, a sötét- és nemes elfek), így 1984-ben jött ki a második kiadás.

  Rick Priestley ennek a második kiadásnak az alapjain dolgozva akart egy sötét jövőképű sci-fi táblás játékot. A játék alapjaiban tér el a mai Wh40k táblás játékoktól, hasonlóan a korai WFB (Warhammer Fantasy Battles) játékokhoz, itt is kellett egy mesélő, és az egész játék erős szerepjáték beütéssel rendelkezett. A játékos(ok) egy Rogue Trader nevű kasztot képviseltek, akik a birodalom képviselői a határmesgyéken, ahova a birodalom erős karjai már nem érnek el. A céljuk a még feltérképezettlen (vagy elveszett) területek felderítése, és függően azok viszonyától (hasznos, káros, stb.) azok kezelése (általában harc, valamilyen formában, innen jön a "There is only war" szlogen is).

  A játékos egy kisebb sereget irányít, űrgárdistákkal, pszikerekkel, inkvizitorokkal. A főbb karakterek személyre szabható tulajdonságokkal rendelkeztek, de a "tömegek" egyszerű "ágyútöltekéket" képeztek.

  Rick Priestley a Birodalom alapjait már itt lefektette, és a szabálykönyvek ill. háttérkönyvek jó részét valójában inkább a világ leírásra használta fel, minimális szabályokkal. Megvolt már a stázistrónon ülő császár, az asztronomikonnal, de sem a káoszról, sem Hóruszról nem volt benne szó még. A fajok között a főbbek az Imperial Guard, Space Marines, Space Orks (űrork), Eldars (Eldák, űrelf), Squats (magyarba zömik néven fordították, űrtörpék), Slanns (nem tudom lemagyarították-e, "űrbékák") és Zoats (kentaur-gyíkok négy lábbal és két kézzel).

  
  A Rouge Trader szabálykönyv borítója

  Menet közben a WFB-hez hasonlóan a Wh40kT is rengeteg új történetet és szabálymódosítást kapott, amik a White Dwarf hasábjain jelentek meg. Az egyik első komolyabb ezek közül a káoszt hozta be (ekkor jelent meg a WFB-ben is amúgy, és ugyanazt a négy káosz démont hozta be, illetve még a kisebb démonok is teljesen megegyeztek a két játékban). 1988-ban jelent meg a Horus Heresy kiegészítő, amiben a Hórusz lázadást lehetett végigjátszani, ebben már természetesen helyet kaptak a főbb űrgárdista rendek (Blood Angels, Space Wolfs, Ultramarines, Salamanders, Imperial Fists, valamint a Lunar Wolves/Sons of Horus).

  
  Rogue Trade-érából származó Terminátor páncélos űrgárdista... Szép?

  Egy-egy évre rá megjelent két kidolgozott kiegészítő a Káoszról, az elsőben Khorne és Slaanesh, a másodikban Nurgle és Tzeech lett kidolgozva és végigvezetve. Ezekben már a Káosz szemébe menekült káoszgárdistákat is kidolgozták, a négy fő káosz-űrgárdista renddel. Itt debütált a káoszt üldöző Ordo Malleus inkvízitorok, és a saját űrgárdistáik, a Grey Knight-ok. A káosz kiadványok szövegei és illusztrációi véresek, provokatívak, undorítóak és szexisták voltak, kifejezetten a felnőtt játékosoknak készültek. Szintén említést érdemel, hogy ez a két kiadvány volt az első, ahol a Games Workshop már komolyabb külsős illusztrátorokat is fel tudott fogadni...

  Space Hulk, és Epic 40k, avagy a modern Wh40k irányváltása (1989-1991)

  A játékfejlesztők a GW-nél két inspirációt kaptak, az egyik az Aliens film, a másik pedig az, hogy valahogy el kéne hagyni a mesélőt, mert ez sok problémát okozott a WFB és a Wh40k esetében is.

  
  A Space Hulk első kiadásának dobozábrája

  Kísérletképpen csináltak egy játékot a Warhammer 40k világában, ami csak két játékosnak szólt. A történet annyi, hogy egy, a hiperűrben sodródó űrhajó roncsot (Space Hulk) az Űrgárdista Terminátorok vizsgálnak át, ám ott egy, a világban új faj, a Génorzók (Genestealers) lakozik, akik gyorsak, erősek, és mellesleg négy karjuk van, amiből kettő erős karmokban végződik. Nem nehéz az Aliens filmek idegenjeit beléjük látni, főleg, hogy a háttértörténet szerint "szopós" szájszervükkel ültetik el az áldozataikban a magjaikat. De itt debütáltak a Terminátor páncélok (a korszak másik híres filmjéből jött az elnevezés).

  A játékmenetet leegyszerűsítették, a szerepjáték elemekből nem sok maradt meg, a táblás kialakítás pedig előre meghatározott, vagy akár tetszőlegesen kiépíthető darabokból épült fel. Ahogy az szokott, ehhez is kijött több kiegészítő, mint a Deathwing (a Dark Angels űrgárdista rend kidolgozásával), vagy a Genestealer (a génorzókhoz hozott pátriárkát, mágust és hibridet, illetve jobban kidolgozott háttértörténetet).

  A másik látványos oldalág az Epic lett, ez egy nagyságrenddel eltolta a játék léptékét, és a játékos itt nem egy-egy katonát, hanem egységeket irányított. Az Epic legfőbb mozgatórugója azonban a gigászi Titánok behozatala volt, az első kiadás neve is erre utalt, ugyanis az Adeptus Titanicus volt, ami még inkább ezekre a monstrumokra épített, a többi egység eléggé elnagyolt és kidolgozattlanra sikerült. A rossz nyelvek szerint egyébként a FASA egyre népszerűbb Battletech táblás játékát próbálták ezzel egyensúlyozni. Érdekesség, hogy 1989-ben kihoztak egy Space Marine nevű játékot is, ahol két egymással szemben álló űrgárdista rend vívott élet-halál harcot Epic léptékben és az Epic szabályaival.

  Az Epic a Space Hulk-hoz hasonlított abban, hogy immár kifejezetten csak a gyors, pörgős csatákra koncentráljon, és száműzte a szerepjátékos vonalat, továbbá alapvetően a 6 oldalú kockákra épített. Ugyanakkor itt is tetten érhető volt már a világ fordulása, a Zoats-ok és a Slann-ok eltüntek úgy, hogy nyomuk sem maradt, sőt, a Rogue Trader-ekről se esett egy szó se...

  Warhammer 40k / Epic / Space Hulk második kiadás, a paradigmaváltás (1993-98)

  
  A Warhammer 40k második kiadás dobozának tartalma

  A második kiadás a Space Hulk / Epic vonalon indult tovább, de a fő fejlesztő immár Andy Chambers lett (ha nem említettem volna még, Andy talán a legjobb dolog volt, ami a Warhammer 40k-vel csak előfordulhatott). A szerepjáték elemek csak a hősök (egyéni egységek) esetében tűnt fel, a többi modellnél gyakorlatilag alig kapott szerepet. Fontos megjegyezni, hogy a modellek és a könyvek minősége nem is egy, de két lépést ugrott felfele. A Space Marine-ok kinézete is jelentősen megváltozott az első kiadáshoz képest.

  A játékmenet azonban jóval összetettebb volt a két elődnél, nagyon alapos páncéltörési / sebzési rendszer volt benne, ami a Rogue Trader-ből megörökölte a 6 oldalú kockák mellett a 4-, 8-, 12- és 20- oldalú kockákat is. Ehhez hozzájöttek a játék sava-borsát adó egyedi képességek, amely mindenféle speciális fegyvernek, képességnek külön rendszerrel. Ez egyfelől egy iszonyatosan kidolgozott és logikus szabályrendszert jelentett, másfelől viszont alapjaiban gyilkolta meg azt a pörgős játékmenetet, ami például a Space Hulk-ban megvolt.

  A világot ekkor kezdték el a ma is (többé-kevésbé) ismert formájába hozni, átugorva a 41. évezredbe. illetve a GW áttért egy, a korábbitól teljesen eltérő üzletpolitikára. A játék alapcsomagja csak űrgárdistákat és űrorkokat tartalmazott, továbbá egy hozzávetőleges világleírást, és a szabályokat. A többi faj részletes leírását, illetve összetett új szabályokat ezentúl Codex-ekben (külön megvehető könyvekben) tettek elérhetővé. Természetesen azon túl, hogy a modelleket is külön-külön kellett megvenni. Ezt az üzletpolitikát többé-kevésbé minden komolyabb játékukba átültették.

  Azzal, hogy az űrgárdista rendeket, a birodalmi gárdát, a káoszt, az űrorkokat, eldákat kidolgozták, behozták a Génorzók kibővített seregét, a Tyranidákat is. Ekkoriban azonban a különféle inkvizitorok és zömikek, meg társaik csak kiegészítő szerepet kaptak a Birodalmi Gárda vagy az Űrgárdisták mellett, és nem rendelkeztek saját sereggel.

  
  A Tyranida Hive Fleet-ek 'támadása' a galaxisunk ellen

  Fontos megemlíteni, hogy Ian Watson-féle novellák is ekkor jelennek meg, és a világot alaposan megreformálták. Ennek részeként például a Tyranidákkal "kiírtatták" a zömikeket, amelyekkel nem igazán tudtak mit csinálni (ez amúgy az 1990-es évek második felében történt). Egyébként a Tyranida betörést hatalmas közösségi játékokban "folytatták le", vagyis eme játékokban a játékosok határozták meg, hogy meddig jut az új szuper-veszedelem. Ez egyfelől hihetettlen módon megdobta a GW népszerűségét a táblás játékok rajongóinál (hasonló léptékben még senki sem csinált ilyet), másfelől igencsak komoly szintű reklámot is hozott a játéknak.

  A második kiadáshoz egy komolyabb kiegészítő látott napvilágot, a Dark Crusade, amely a pszi-kártyákat hozta be a játékmenetbe.

  
  Az Epic 40k Titan Legions borítója

  A párhuzamos játékok is megkapták a finomítást, a Space Hulk 2. kiadása első sorban csak szépészeti beavatkozás volt, a modellek és a könyvek minősége lépett fel az aktuális szintre. Az Epic (Space Marine / Titan Legions) sokkal komolyabb változásokat kapott, a "sima" földi egységeket is végre kidolgozták, illetve megjelent a Császár-osztályú Titán, illetve az Ork Mega-gargant, amelyekhez képest a sima Titánok eltörpültek. Ezek annyira kilógtak a sorból, hogy később el is tüntek a kínálatból, és a többi faj nem is kapott egyenrangú egységet.

  A Wh40k is megkapta a maga tucsingolós spin-offját (a WFB-é a Blood Bowl, egy elborult és brutálisan véres-komikus amerikai foci-szerűség) 1995-ben, az Ian Watson Space Marine novellájában bemutatott bolygón játszódó Necromunda, ahol a Wh 40k 2. kiadás szabályaival kisebb csoportok harcolnak eme bolygó kaptárvárosainak alsó szintjein.

  A harmadik kiadások és az egyszerűbb idők kora, Warhammer 40k és Epic 40k (1997/98-2004)

  A Tyranida-kora végével újra a "kis" fajok felé fordult a fejlesztés, és a játék további egyszerűsítésére koncentráltak. Utóbbi azt jelentette, hogy száműzték a "nem standard" dobókockákat, és a játékot 6 oldalú kockára hegyezték ki. Az előbbi azt, hogy megjelent a Dark Eldar faj, majd szépen lassan kifejtették a Ordo Malleus (itt már Démonvadászok) és az Ordo Hereticus (Boszorkányvadászok) inkvizitorokat. A két legszélsőségesebb új faj a Tau és a Necron lett, előbbi ismét a Battletech elleni lépésként értékelhető (hozzá kell tenni, hogy a FASA ekkoriban már túl volt a legszebb évein), az utóbbi pedig egy über-robot faj. Szintén említést érdemel, hogy a Space Ork-okat is ekkor dolgozták át a korábbi "nem túl inteligens, de veszélyes" szintről a "buta, mint a kő, de veszélyes" szintre.

  
  A 3. kiadásnál jelent meg a fekete alapon fehér-zöld Wh40k felirat, a borítón pedig az új 'szuper-űrgárdita rend', a Black Templars feszít

  A játékmenethez nagyban hozzányúltak, a korrábbi összetett egyéni szabályokat leegyszerűsítették, vagy simán megszüntették. Ellenben megtartották a Codex-ekre építkező alapjáték koncepcióját.

  Kronológiai szempontból előbb jött ki ugyanakkor az Epic 40k (1997), amely ugyanezt az egyszerűsítést hajtotta végre az Epic világában, reménykedve, hogy az addigi "fekete bárány" (az Epic volt a legkevésbé népszerű a GW táblás játékai közül) erőre kap. A cél, hogy a kezdő játékosok ne lapozgassák órákig a szabálykönyvet egy-egy kérdéses lépés után, sikert ért el, de elfordította a régi játékosok egy jó részét. A GW végül 1998-ban megszüntette hivatalosan az Epic 40k vonalat, a "technológia" egy részét (mint a Szupernehéz-harckocsikat) átvitte a Wh 40k-ba.

  Ez az időszak a GW mélyrepülésének kezdetének fogható fel, noha a játék az Egyesült Államokban egyre népszerűbb kezdett lenni, és az egyszerűbb, de gyorsabb játékmenet sok új játékost hozott a táblás játékokhoz.

  A semmittevés időszaka, a Warhammer 40k IV. kiadása (2004-2008)

  Ha mélyrepülésről beszélünk, akkor a IV. kiadás kétségkívül az volt. Gyakorlati változás kevés volt, a szabályok többsége érintetlen maradt, sőt, még az előző kiadás Codex-ei is megfeleltek a IV. kiadáshoz, mindössze az alapszabályokban lévő változtatásokat kellett érvényben tartani.

  A kereskedelmi modell viszont egy kicsit változott, többek között kihoztak egy Battle for Macragge dobozos verziót, amely az Ultramarine homeworld elleni Tyranid támadást mutatta be két játékos számára játszható formában.

  Eközben ugyan jelentek meg új egységek, új szabályok, de a játék fejlődése sehol sem volt az 1990-es évek közepén tapasztalt pörgéshez. Ja, belengetik, hogy meghibásodott az IstenCsászár trónusa (és nem tudják megjavítani, tehát a Császár végleg eltávozik majd(?)), és elkezdett a hiperűrnavigációt lehetővé tévő Astronomicon fénye halványulni.

  Az első változást a Horus Heresy novellasorozat (2006-) jelentette, ami persze a táblás játék is bizonyos szinten 'követ'.

  V. kiadás, a lassú eszmélés és a Space Hulk feltámasztása (2008-2012)

  A játék egy kicsit visszakanyarodott a II. kiadás irányába, újra megjelent a futás, és a kiterjesztett fedezék használat, valamint a járművekkel újra lehetett öklelni (ezek már benne volt a II. kiadásban, de a III. kiadásban eltűntek ezek a szabályok).

  A játékvilág béli változások első sorban az Űrgárdistákat érintette, a szabálykönyvből száműzték a különálló Ordo Malleus-t, és kvázi helyettük megjelent a Grey Knights mint különálló űrgárdista rend.

  Egy oldallépés, hogy miközben hajdan erősen szerepjáték-orientált volt a Games Workshop (a Warhammer Fantasy Battles világában játszódó Warhammer Fantasy szerepjáték évtizedek óta él), addig a Wh 40k-hoz nem hozott ki szerepjátékot. 2008-ban viszont eladta a világ licencét a Fantasy Flight Games-nek, akik különféle táblás, illetve hagyományos szerepjáték kiadványokat (pl.: Horus Heresy, vagy a legújabb Only War) dobtak és dobnak a piacra.

  
  A Space Hulk 2009-es kiadása

  Érdekes lépés volt a Games Workshop-tól, hogy 2009-ben újra kiadta limitálva a Space Hulk-ot, immár III. kiadásban. A szabályokon nem sokat változtattak, de a modellek és a könyvek minősége az ekkor elvárható szintre lett hozva. A készletek pillanatok alatt kifogytak, így ez a lépés jó marketingnek fogható fel - ugyanakkor a GW azóta sem hozott ki több Space Hulk táblás játékot, illetve kiegészítőt.

  A tűzoltás, a VI. kiadás (2012-2014)

  A modern kor szele elérte a GW-t is, igaz megint csak "követi" a Wh 40k a testvérét, a WFB-t. UGyanis megkapta egy-az-egyben az ott megjelent új szabályokat, ami a Pszi (ott: mágia) és a Repülő lények és járművek szabályait jelenti. Mozgalmasabb lett a közelharc, továbbá a tereptárgyaknak nagyobb köze a játékmenethez (ez szintén a II. kiadás szabályainak újragondolását jelenti).

  A szövetségek egy régi opcionális szabály felmelegítéseként tért vissza, amellyel a saját "fő" seregünktől eltérő fajú / típusú sereget tudunk a terepasztalra lerakni, ám megbízhatóságuk sok mindentől függ.

  Ezek viszont sokszor több kárt okoztak, mint hasznot, a játékegyensúly durván felborult az OP repülő egységek miatt, ráadásul a Pszi-t használó karakterek nem tudták elsődleges képességüket használni ellenük (mókás lehet, amikor egy Pszi-Vihar csendesen csak közvetlenül a talaj felett tombolhat ).

  A másik dolog, hogy átkereszteltek két meghatározó frakciót, a Sisters of Battle hivatalosan immár Adeptus Sororitas, míg az Imperial Guard átkeresztelődött Astra Militariumra. A rajongótábor támadásait kivédve immár nem tüntetik fel a Codex-ek szerzőit sem (korábban rengeteg támadás érte a szerzőket amiatt, mert egyes frakciókat a mennybe emeltek a szabály-buffokkal, másokat pedig a földbe döngöltek a nerf-kalapáccsal).

  Plusz bevezettek egy irtó sok kérdést felvető "szeretet-gyűlölet" mátrixot, hogy ki kivel hajlandó és nem hajlandó összeállni a harctéren (például kiderült, hogy az űrgárdisták és az Adeptus Sorotias utálják egymást, meg hogy a Necronok és a Black Templarok nagyon komálják egymást... ).

  A gyors eszmélés - Wh40k. VII. kiadás (2014-)

  
  A VII. kiadás borítója.

  Mindössze két évvel a 6. kiadás után máris jött a következő. Igazából nem több, mint egy hotfix a 6. kiadásban elkövetett baklövésekre (például az Imperial egységek immár nem gyűlölik egymást), így általános azt a gúnynevet kapta, hogy kiadás 6.5.

  Hosszú idők óta először hoztak ki új Codex-et az Űrorkokhoz. Ami nem tartalmaz semmi újdonságot, de legalább a Whaaag rajongóit elcsendesíti egy időre.

  Mindenki várja, hogy itt is bekövetkezzen a Warhammer Fantasy-féle End-of-Time, amit például abban látnak, hogy visszatért Ghazkull Thraka (a legnagyobb Ork hadúr) és az Space Wolf rend XIII. százada (ők pár ezer éve eltűntek), csakhogy mind Wulfen átkával (kb. farkasemberré változva), ami miatt a Dark Angelek nekiálltak levadászni az elfajzott űrgárdista rendet - mármint az összes Space Wolfot....

  Csak a margóra: jó tíz éve várjuk, hogy megtudjuk, mi a fene is van a Császár trónusával, de azóta is csak annyit tudni, hogy elromlott, és nem tudják megjavítani. Lehet még pár ezer évet haldoklik szegény...

  [ Szerkesztve ]

  Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

Új hozzászólás Aktív témák