Hirdetés
Hirdetés
-
Végre a Logitech is bemutatott egy analóg klaviatúrát
ph A dolog már eléggé időszerű volt, mindenesetre a három színben készülő, TKL-es megoldás nem dúskál a hobbistáktól ellesett okosságokban.
-
Minden információt felhasználnak rólunk a közösségi cégek
it Az amerikai hatóságok szerint a közösségi média felhasználói nem igazán rendelkeznek irányítással azon adatok fölött, amit az AI-rendszerekkel megetetnek a nagy cégek.
-
Kiderült, mekkora aksi van az iPhone 16-okban
ma Mindegyik telep nőtt, legtöbbet az iPhone 16 Pro hízott.
-
PROHARDVER!
Megkésve bár, de törve nem végre bemutatkozott az LG várva várt zászlós hajója, az LG Optimus 4X HD.
Mint azt sokan tudjuk ebben az évben kicsit döcögősen indult el az LG hadjárata, kivételesen a HTC One X került először a piacra, ezután az Samsung csatahajója a Galaxy S3, majd ezt követően az LG 4X HD. Bár a bejelentés már ez év februárjában megtörtént, ami beszámolt a készülék specifikációiról is, és elhintett 1-2 fotót is, a megjelenésre ezúttal még sokat kellett várni.
De megtörtént, bár nem úgy ahogyan azt a Samsung tette a Galaxy S3-al, aminek persze visszhangja is volt, de lényeg hogy itt van, megvoltak az első tesztek, és már kis hazánkban is kapható.
Új hozzászólás Aktív témák
-
TTTotya
senior tag
-
macii97
senior tag
Sziasztok! Miben lesz más a JB mint az ICS? Érdemes lesz lefrissíteni, vagy felesleges? Üzemidővel hogy áll?
-
firemanus82
senior tag
Csak jönne már...
LG Optimus Black => LG Optimus 4X HD => LG G2 32Gb => LG G5 Titan => Samsung S8 => Huawei P20 Pro => Huawei P30 Pro => Huawei P40 Pro => Honor Magic 4 Pro=> A tűzoltó nem azért rohan be az égő házba, mert rettenthetetlen, hanem mert az elhivatottsága erősebb a félelménél. John C. Maxwell
-
DJ. Ru$y
nagyúr
válasz firemanus82 #13110 üzenetére
Utána majd a 4.2-ért fog mindenki sírni... szinte megszokott helyzet.
Szakmai kérdésekre privátban nem válaszolok! Használd a fórumot! | R.I.P PH!TV!
-
DJ. Ru$y
nagyúr
válasz toto0569 #13113 üzenetére
Csak kellett valami link tag... jobb nem volt.
Scooter!
Kellene jönnie, mert 2-t kell frissítenie minden gyártónak (elvileg), nincs beígérve, de ha kijön egy szoftver utána úgyis a következőért fog mindenki sírni.
Én szóltam előre, hogy nem lesz fáklyás menet. Kezd el nézegetni a GSM boltokat.Szakmai kérdésekre privátban nem válaszolok! Használd a fórumot! | R.I.P PH!TV!
-
wolruf
őstag
válasz DJ. Ru$y #13117 üzenetére
A nem mindegy arra szolt,hogy mindegy hany update lesz az LGtol,ha tenyleg nyilik a vegleges JB-vel a bootloader. Csak remelem nem lesz a driverekker kinlodas,mint a 2X-nel volt. De majd meglatjuk,vak is aszonta Nekem az ICS-el is igen jo,ugyhogy max kivancsisagbol nezem meg a JB-t,bar en ugy hondolom,szinte ugyanaz lesz, mint a leak volt.
(nem kötelező megadni – minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)
-
zoff76
csendes tag
No, ma V10H lett a telefonom! Köszönöm a biztatást és a leírást mindenkinek, tényleg sima ügy volt
Így már bátran vágok neki a JB-nek is majd. (ha már a bátrabbak kitapasztalták a gyengéit és erősségeit... ) -
belua27
tag
most akkor holnap lesz hivatalos JB? oder WTF?
-
zola-
őstag
hol kell figyelni a frissitest?
-
toto0569
addikt
Ha valaki rendes JB update-t szeretne letöltés után,(KDZ), POWER+HANG LE recovery menü, WIPE DATA-FACTORY RESET update előtt és után is nyomjon neki egyet...holnaptól élesben várhatjátok...
-
toto0569
addikt
-
Sukta 95
tag
na megtaláltam az első játékot, amit kipróbáltam volna, de nem hajlandó elfutni, azt írja, hogy snapdragon 4 kell neki. Oil rush 3d a neve, kár, hogy nem működik
www.maon.hu Online marketing. Neked.
-
prannk
őstag
Üdv! LG Optimus L9 fórumtól vagyok.
Aláírnátok páran ezt a petíciót hogy kapjunk nyitott bootloadert?
[link]Köszi!
Galaxy s7 akksit és hátlapot vennék
-
kokler146
tag
válasz Scooter74 #13112 üzenetére
szia ne nagyon bízzál benne hogy lesz én is a telenornál szerettem volna megvenni a telcsit a múlt hét elején de minden hol azt mondták hogy nincsen és nem is lesz és rendelni sem tudnak ,a kökiben mondta a srác hogy rendelt valakinek és már abból sem lett semmi ezért vettem én is GSM bolban üdv
-
amduser
tag
Reggel 5-kor kíváncsiságból rádugtam frissítésre , de sehol semmi JB
-
Naras
őstag
válasz palkrisz #13130 üzenetére
XDA - n írta egy ember, hogy állítólag a Magyar LG képviselet vezetője (vagy onnan valaki) adta meg a mai dátumot, mint megjelenés idejét, szal ki tudja... a hivatalos német LG Blog hónap végét jelenti, szal akár péntek is lehet még belőle...
Don't worry, be happy! ( with LG G2, Lenovo Y560/T430, stb...:)
-
dozsabalint
senior tag
-
TrueWhitee
tag
válasz dozsabalint #13133 üzenetére
Március végéig, vagy március vége nem egy és ugyan az. Március végéig még van 6,5 nap, tehát akár este, akár holnap, vagy ebben a hét napban bármikor megjelenhet. Az meg már csak formalitás, hogy valaki a mai napra "jósolta" és még nincs itt, de bármikor jöhet és ez a lényeg.
-
Cruiserke
tag
Állítólag... remélem nem csak kacsa Mai post.
Aorus Z590 Ultra, i9 10900, RTX2080, GSkill trident Z NEO 32GB, Samsung S21, Iphone 12 Mini
-
firemanus82
senior tag
válasz TrueWhitee #13136 üzenetére
Na, mi a helyzet?
LG Optimus Black => LG Optimus 4X HD => LG G2 32Gb => LG G5 Titan => Samsung S8 => Huawei P20 Pro => Huawei P30 Pro => Huawei P40 Pro => Honor Magic 4 Pro=> A tűzoltó nem azért rohan be az égő házba, mert rettenthetetlen, hanem mert az elhivatottsága erősebb a félelménél. John C. Maxwell
-
Naras
őstag
válasz firemanus82 #13137 üzenetére
Egyik XDA - s írta, hogy nézegette az LG szervereket az utóbbi hetekben, és nem volt fenn file, most viszont felkerült valami, csak még hozzáférést nem enged...
Don't worry, be happy! ( with LG G2, Lenovo Y560/T430, stb...:)
-
wolruf
őstag
válasz palkrisz #13139 üzenetére
Én is aggódom egyébként, hogy nem marad meg ez a hosszú üzemidő (jelentése: nem kell újraindítani hetente/2-3 naponta), gyengébb akksiidő, röccenni fog itt-ott. Nekem ezek az aggodalmaim, pedig függetlenül attól, hogy ez egy agyontelepítendő, szétmókolandó rendszer (Android), én már régóta szinte semmit nem telepítek rá, elvagyok az alaprendszereken. A 2X-et használó haverom szidja az ottani ICS frissítést, mint a bokrot Nehogy ezt is elrontsák... Bár itt még mindig visszatérhetünk v10h-ra és kész
(nem kötelező megadni – minden hozzászólásnál automatikusan az üzenet végéhez íródik)
-
-
DJ. Ru$y
nagyúr
Nekem megzavarodott a Tools... fent volt a legfrissebb LG driver és ő úgy gondolta leszedi a driver-t még egyszer és telepíti. Azóta nem megy a tools... pff.
Szakmai kérdésekre privátban nem válaszolok! Használd a fórumot! | R.I.P PH!TV!
-
palkrisz
csendes tag
válasz wolruf #13140 üzenetére
Igen nekem is ez a félelmem. Az én haveromnak is 2x van. 5 perc használat után elkezd felforrni a telefon és kikapcsol. Minden gyári rajta (semmi mókolt szoftver.) Utólagos telepítés kb 5 alkalmazás.
Annyi idő alatt amíg az LG a 2x-re megírta a szoftvert... hát nem minősíteném... Itt meg kapkodás van és lehet megint kapunk egy szart, (Ne legyen igazam!!!!)Krisztián
-
miki1985
csendes tag
Hihetetlen, hogy mennyire nem lehet most optimus 4x-et venni még a gsm boltokban sem. vagyis lehet csak elég drága vagy csak bolti gari van rá.
Pedig már nagyon kellene ! -
TTTotya
senior tag
válasz TrueWhitee #13149 üzenetére
Azt ugye tudod, hogy a T-mob. nem számít GSM boltnak... meg 2év hűséget nincs teló ami megér.... legalábbis sztem...
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- KERESEK! Iphone 16 Pro 128GB FEKETE/TITÁN színben!
- Apple iPhone 13 128GB,Átlagos,Dobozával,12 hónap garanciával
- iPhone 14 Pro Max 128GB Gold Független/Újszerű/1 hónap gar./Akku 88%/p3666
- iPhone 14 Pro Max 128GB Lila Független Újszerű/1 hónap gar./Akku 86%/p3665
- Apple iPhone 13 Pro 128GB,Átlagos,Dobozával,12 hónap garanciával
- Huawei P8 Lite (független) mobil eladó!
- Iphone 13 Pro White-Silver mobiltelefon
- iPhone 14 Pro Max Gold, 128Gb, Kártyafüggetlen. 89% akkumulátor, FACE-ID OFF, Kijelző hiba
- iPhone 14 Pro Max Deep Purple 256Gb, Kártyafüggetlen, 86% akkumulátor
- iPHONE 6,7,7+,8,8+,SE2020,SE2022 teljes kijelzős üvegfólia.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen