Távközlés hírek
-
Kihirdették a frekvenciapályázat eredményét
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala ma hirdette ki frekvenciapályázatának eredményét. A sajtónyilatkozatok szerint mindenki elégedett, és már megvannak a tervek a felhasználásra. Az állam mindenesetre nagy összegeket zsebel be az értékesítésért.
-
Az új varázsszám: 11 800
2014. október elsejétől ötjegyű lesz az országos belföldi egyetemes tudakozó szolgáltatásának hívószáma: a jövőben a 11 800-at kell hívni.
-
Magyarországot is célba vette a Netflix
A cég már jó ideje bejelentette a globális terjeszkedést, és meg is indult a folyamat. Egy friss álláshirdetésből az látszik, a következő körben hazánk is benne lesz.
-
Ma ingyenes a Hipernet a Telenor ügyfeleinek
2014-ben már ötödik alkalommal rendezi meg a Telenor Magyarország a már hagyományosnak számító Hipernet Napot.
-
Bejött a UPC-nek a tévés YouTube
Ügyfeleik napi egymillió percet YouTube-oztak tévéjükön az ingyenes TV Apps szolgáltatással.
-
Kinevezték az Antenna Hungária új vezérigazgatóját
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2014. szeptember 10-i hatállyal Kápolnai Andrást nevezte ki az Antenna Hungária Zrt. új vezérigazgatójának.
-
Szeptember 10. volt az internetlassulás napja
Az év elején egy amerikai bíróság érvénytelennek nyilvánította a hálózati semlegesség előírását, és az első változatban már kész új szabályozás tág teret nyitna az extra díjakat kivetni szándékozó szolgáltatók számára. Ma ez ellen tiltakoznak az akcióhoz csatlakozók.
-
A Telenor kártyás ügyfelei már a Facebookon is feltölthetik egyenlegüket
A Telenor megújult feltöltőkártyás ajánlataival párhuzamosan új kényelmi funkciót vezetett be előfizetői számára. A kártyás ügyfelek ezentúl a telekommunikációs cég Facebook oldalán keresztül is feltölthetik egyenlegüket.
-
Frekvenciacsere Nagy-Hideg-hegy vételkörzetében
Az Antenna Hungária 2014. szeptember 24-én délelőtt frekvenciacserét hajt végre a Nagy-Hideg-hegyi digitális földfelszíni televíziós telephelyen, emiatt ezen a napon néhány órán keresztül fenti körzetben szünetel a digitális földfelszíni sugárzás.
-
Megszűnt a helyszíni telefonjavítás a Telekom üzleteiben
A cég egységesítéssel és egyszerűsítéssel magyarázza a változtatást, emellett ígérik, hogy az ügyfeleket segítik a problémák megoldásában.



- Milyen billentyűzetet vegyek?
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Elektromos autók - motorok
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- HDD probléma (nem adatmentés)
- Formula-1
- Spórolós topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...