Henna Virkkunen, az EU digitális ügyekért felelős vezetője (pontosan az Európai Bizottság technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnöke) jelezte, hogy az EB már vizsgálja annak kérdését, hogyan csökkenthetnék az átfedéseket a technológiai törvényekben – egyre több ugyanis a panasz a cégek részéről az új EU-s szabályozások miatt.
Hirdetés
Virkkunen elmondta, hogy nem áll szándékában felhígítani a törvényeket (így a DSA-t, DMA-t, AI Act csomagot sem). Hozzátette: minden cégnek, amelyik Európában működik, tisztelnie kell a törvényeinket. Az európai cégeknek is, de az amerikai és kínai vállalatoknak szintén.
Donald Trump amerikai elnök többször panaszkodott rá, hogy az EU-s törvények gyakran nagy amerikai tech cégeket céloznak. Az amerikai cégek Donald Trumpnál panaszkodnak emiatt, míg az európai cégek arra panaszkodnak, hogy a helyi túlszabályozás megöli az innovációt.
Virkkunen szerint dolgoznak rajta, hogy könnyebbé tegyék a működést a cégek számára.