Végre itt a Samsung NX10

Hirdetés

Ahogyan arról korábban már hírt adtunk, nemrégiben olyan "kalózfotók" lepték el a digitális képalkotással foglalkozó weboldalak fórumait, amelyek a fórumozók szerint a Samsung új hibrid rendszerű digitális fényképezőgépét ábrázolták. Az NX10 néven emlegetett üdvöske végül ledobta magáról a leplet és megmutatta bájait a nagyvilágnak, a képekről pedig kiderült: valódiak voltak.


A képen látható bordó színben sajnos nem lesz kapható a készülék

A receptismerős, az APS-C (tehát a kompaktokénál jóval nagyobb) méretű szenzor, és a kompakt méret olyan párosítás, amelyre fotós körökben sokan felkapták, és felkapják a fejüket még így 2010 januárjában is. A kérdés már csak az, hogy a Samsung ki tudja-e vágni a maga szeletét az EVIL rendszerű gépek piacának tortájából, és persze az sem mellékes, hogy végül mekkora lesz ez a szelet. A szelet méretéről hírünk tárgya, az NX10 hivatott gondoskodni; lássuk, mit ígér a rengeteg pletykát és találgatást megért eszköz.

A kompakt váz tervezésekor a hordozhatóság volt a fő szempont. A mérnökök nem kisebb célt tűztek ki maguknak, mint hogy a felhasználók gyakorlatilag bárhová magukkal vihessék, és magukkal is akarják vinni az NX10-et, amely egyébként két színben is elérhető lesz (Noble Black, Titan Silver).
A képalkotásért egy 14.6 MP felbontású, APS-C méretű CMOS szenzor felel, amely a továbbfejlesztett automatikus élességállítási rendszerrel karöltve siet a fotós segítségére; a porszemektől pedig a Supersonic Dust Reduction névre keresztelt megoldás védi az érzékelőt. Az új AF rendszer a gyártó szerint nem csak pontos, de kategóriájában egyike a leggyorsabbaknak is, ami köszönhető többek között az új DRIMe II Pro rendszernek és az új fókuszálási algoritmusnak.

A gépet megfordítva egy 3.0"-os AMOLED kijelzőt találhatunk, amely erős napfényben is kiválóan látható képet ad. Az új technológiának köszönhetően a képernyő válaszideje akár tíz-ezerszer is gyorsabb lehet egy hagyományos LCD kijelzőnél. A 10 000:1 kontrasztarány és a jóval alacsonyabb energiafogyasztás pedig önmagáért beszél. A gép természetesen érzékeli, ha a felhasználó az arcához emeli az NX10-et és ilyenkor kikapcsolja a kijelzőt.

Az NX10 HD felbontású videó felvételre is képes, amelyet H.264 kódolással ír a gépbe helyezett memóriakártyára. Az NX10 felhasználói manuális módban is használhatják a készüléket, de ha a fotósnak éppen nincs ideje megtalálni a megfelelő beállítást, akkor a Smart Auto mód lehet a segítségére, amelynek használatakor a masina felméri a fényviszonyokat és minden egyéb lényeges tényezőt, majd ezeknek megfelelően készíti el a fotót az expozíciós gomb lenyomásakor.

Az NX10-be sok innovatív és előremutató megoldás került, meglátjuk elég lesz-e ez ahhoz, hogy ledolgozza a többi gyártóval szembeni hátrányát, amely a gépek bejelentései között eltelt időből fakad. Mi szurkolunk az NX10-nek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés