– Az informatikai ipar elmúlt két éve nem annyira a technológiai újítások, mint inkább a válság körül forgott. Hogyan élte meg a VirusBuster a gazdasági nehézségeket?
– Érdekes dolog ez a válság. Nagyon könnyű kibúvót ad, minden nehézséget rá lehet fogni, hogy aztán a cég menedzsmentje jó szívvel széttárhassa a kezét: mi igazán mindent megtettünk a bevételek és a nyereség növelése érdekében, de hát a válság… Pedig a válság sem egyformán érint minden vállalatot, és aki nem siránkozik, hanem megragadja a kínálkozó lehetőségeket és előre tekint, az megerősödve várhatja a gazdasági körülmények jobbra fordulását. Visszatekintve elmondhatom, hogy a VirusBusternek jót tett a válság. Természetesen nekünk is voltak nehézségeink, de most már egyértelműen látszik, hogy kellett ez a hullámvölgy ahhoz, hogy plasztikusan megmutatkozzanak azok a folyamatok, amelyek már a válság előtt sem működtek jól. A korábban nem észlelt vagy nem kellő súllyal kezelt problémák mind hangsúlyosan felszínre kerültek, és kimondottan lépéskényszerbe hoztak minket. Ez is hozzásegített ahhoz, hogy belevágjunk egy átfogó üzletfejlesztésbe, ami mindenképpen jót tett a cégnek. Eredetileg csak a válság okozta gondokat akartuk kiküszöbölni, de ma már jól látszik, hogy a válság előtti időszak problémáira is megoldásokat találtunk.
– Ezek után milyen tervekkel vágott neki 2011-nek a VirusBuster?
– Az teljesen biztos, hogy a cég egyik legizgalmasabb évét éljük most, és több szinten is változik a vállalat. Része a változásoknak, hogy átfogó szervezetfejlesztésbe kezdtünk. Igyekeztünk átalakítani a szakmai menedzsment szemléletét, hogy ebben a gyorsan változó iparágban még haladóbb szellemű legyen, mint eddig. Nagyobb figyelmet fordítunk a professzionális üzleti stratégia kialakítására is. Mindezeket nemcsak saját erőből csináljuk, hanem külső segítséget is igénybe veszünk, és alkalmazzuk a már bevált nemzetközi recepteket. Hangsúlyos eleme az átalakulásnak az értékesítési stratégia megújítása. Igen komoly mértékben erősítjük a sales-csapatot: a tervek szerint a jelenlegi létszámot a háromszorosára növeljük. A mennyiségi mellett minőségi fejlesztést is végrehajtunk: külső segítséggel az értékesítőink egy részét key account managerré, vagyis kiemelt partnerkapcsolati képviselővé képezzük ki. Mindezzel szeretnénk elérni, hogy ügyfeleink az eddigieknél is magasabb színvonalú, tudatosan professzionális kiszolgálásban részesüljenek.
– Hogyan mutatkozik meg mindez a fejlesztés az üzleti tervekben?
– Igen ambiciózus célt tűztünk ki magunk elé 2011-re: a bevétel 40 százalékával szeretnénk növelni a cég profitját. Az év egyharmada már eltelt, és úgy néz, hogy reális esélyünk van ennek az igen feszített tervnek a teljesítésére.
– A cég életében bekövetkező óriási változások közepette a cégvezető magánemberként hogyan éli a mindennapjait?
– Sokan és sokszor mondják, hogy a jó üzletembernek nincs magánélete. Én sohasem osztottam ezt a gondolatot, és ezt a hitemet – mint ahogy sok más gondolatomat is – csak megerősítette a tanácsadónk. Nagyon sokat köszönhetek a külső támogatásnak, amelyet mind szervezet- és üzletfejlesztési, mind értékesítési szakmai oldalról kapok. Ilyen komplexitásban eddig nem állt rendelkezésemre külső segítség, de most ennek köszönhetően kimondottan biztonságban érzem magam. Ettől persze voltak nehéz pillanatok az elmúlt időszakban, például több, számomra különösen nehéz búcsú keserítette az életünket. De a cég most már jól látható fejlődésének, és talán szerencsés génjeimnek is a segítségével sikerült mindig újból és újból feltöltődnöm. Ráadásul a tudatos, átgondolt stratégiánknak és a követhető ütemtervünknek köszönhetően talán még jobban élvezem a cégbeli teendőimet, mint előtte bármikor.
– Szakmai oldalról milyen új informatikai fejlesztéseket várhatunk a VirusBustertől?
– Az átalakulás természetesen a biztonsági termékportfóliónkat sem kerüli el. Vázlat formájában már előttem van, hogy milyen új megoldásokkal kell ellátnunk a piacot, de konkrétumokat érthetően még nem mondhatok. Most csendben, de nagyon intenzíven dolgozunk, és őszre tervezzük az új stratégia által felvázolt fejlesztési irányok nyilvánosságra hozatalát. Biztos vagyok abban, hogy a piac szereplőinek meglepetést fog okozni a VirusBuster új arca.