Elérhető az Intel Stratix 10 SX FPGA-család

Az újdonság az Altera felvásárlásából származó egyik nagy csodafegyver, ami a szerverek területén igen hasznos lehet.

Az Intel az Altera felvásárlásával komoly szereplőnek tekinthető az FPGA-k piacán, ugyanakkor itt nem csak a hagyományos értelemben vett irányokra szeretne koncentrálni a cég, hanem a szerverpiac igények korábbinál hatékonyabb kiszolgálása a fő cél. Ehhez azonban az FPGA önmagában nem elég, amire már az Altera sokkal korábban rájött, így a Stratix 10 termékcsalád esetében úgynevezett FPGA rendszerchipek tervezését is levezényelték.

Hirdetés

Ezek nagyon érdekes megoldások, mivel négy darab ARM Cortex-A53-as processzormag is található a lapkákon, amelyek órajele akár 1,5 GHz is lehet. A processzorrész feladata a memóriamenedzsment, illetve az egyéb szolgáltatások biztosítása. Szintén a rendszer része egy speciális ASIC is, ami a secure device manager névre hallgat, és lehetővé teszi az adatintegritást és -biztonságot. Persze maguk az ARM magok a Stratix 10 termékcsalád egyes más variánsain is feltűnnek, de az SX sorozat az egyetlen, ahol az összes modellen ott vannak, függetlenül a nyersen FPGA-nak tekinthető rész képességeitől.

A HyperFlex architektúrára alapozó Stratix 10 SX modellek egyébként kifejezetten egyszerűen jellemezhetők, elég annyit mondani, hogy a GX sorozat ARM magokkal kiegészített variánsairól van szó. Lesz tehát SX 400, 650, 850, 1100, 1650, 2100, 2500, 2800, 4500 és 5500 jelzésű verzió. Ezek gyakorlatilag a logikai elemek számában különböznek, ami a belépőszintnek tekinthető 378 ezres értéktől az 5,5 millióig terjed. A bekezdés eleje alapján talán mondanunk sem kell, hogy a megegyező számozású, korábban kiadott GX verziókra is ezek az értékek vonatkoznak.

Az Intel a Stratix 10 SX FPGA rendszerchipekkel az 5G-s kommunikáció és a szoftveres rádiók piacát célozzák meg, de fontos még az adatközpontok egyes feladatainak gyorsítása, a biztonságos számítások biztosítása a hadseregnek, illetve az egyes hálózati funkciók virtualizálása.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés