Piacvezető lett a TCL az egyik tévés szegmensben

A vállalat büszkén jelentette be, hogy ők adták el idén a legtöbb óriástévét.

Hirdetés

A TCL mostanra a világ egyik legnagyobb, legmeghatározóbb televízió gyártójává vált. A kínai cég minden területre lő, hiszen a kínálatukban épp úgy megtalálhatóak a kicsi, belépő szintű készülékek, ahogyan a hatalmas modellek. A konszern ez utóbbi kategóriára komoly hangsúlyt fektet, az IFA kiállításon is bemutattak egy hatalmas, 98 hüvelykes képátlóval bíró televíziót.

Most azt jelentették be, hogy az első három negyedév értékesítési adatait összegezve ebben a csoportban, azaz konkrétan a 98 hüvelykes képátlóval bíró televíziók szegmensében globálisan piacvezetők lettek. Azt persze nem mondhatjuk, hogy túl sokan tülekednek ebben a mezőnyben, és azt sem, hogy kifejezetten sok ilyen gigantikus televízió fogyna úgy általában. E készülékek ugyebár egyrészt jellemzően kegyetlenül drágák, másrészt pedig egy átlagos méretű otthonba be se nagyon férnek. Ettől persze a TCL-nek a jelek szerint iszonyatosan fontos, hogy elsők legyenek valamiben, és a kitűzött célt el is érték.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Előzmények

Hirdetés