Hirdetés

Szorongatják az Amazont

Az élesedő verseny miatt nehezen tudja tartani a megszokott növekedési ütemet az internetes áruház. Visszaesett a negyedéves profit.

Hirdetés

A hagyományosan erős negyedik negyedévben nem remekelt az Amazon.com, melynek részvényei a jelentés közzététele után 8,2 százalékot veszítettek értékükből. Az internetes áruház 17 százalékkal, 2,98 milliárd dollárra növelte árbevételét az októbertől december végéig tartó időszakban, miközben a profit az egy évvel korábbi 346,7 millióról 199 millió dollárra apadt. A nyereség visszaeséséért a vártnál nagyobb technológiai és szállítási költségeket tette felelőssé a cég. Mint kiderült: az ingyenes házhoz szállítás költségei 17 százalékkal nőttek, nagyrészt az Amazon Prime programnak köszönhetően, amely évi 79 dollár átalánydíjért korlátlan mennyiségű áru kiszállítását biztosítja a vásárlóknak. Tom Szkutak pénzügyi vezérigazgató elmondta, hogy a negyedév során 132 millió dollárt fordított a vállalat technológiafejlesztésre, 57 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Előzmények