Shadow Warrior: PS4-re és Xbox One-ra

A Shadow Warrior minden kétséget kizáróan a tavalyi esztendő egyik legnagyobb meglepetése lett. A Flying Wild Hog által létrehozott FPS az 1997-es 3D Realms játékból építkezett, ám sokkal több lett egyszerű remake-nél: Lo Wang története, amely egy katana megvásárlási kísérletével indul és vérgőzös démonos káoszba torkollik akkora kalapemelés volt a műfaj klasszikusai előtt, amelynek sokat köszönhetnek a zsáner rajongói: a Shadow Warrior ugyanis megmutatta, hogy van keresnivalója a halottnak hitt régi vágású FPS-eknek a modern piacon is, ebből pedig az új Wolfenstein (és talán a készülő Doom is) rengeteget profitált.

A kellemes humorú, szürreálisan brutális akciójáték idén szeptemberben végre nem csak PC-n bizonyíthat: Xbox One és PlayStation 4 tulajdonosok is kipróbálhatják, milyen érzés az, amikor az ember egy Katanával a kezében és egy izgága démonnal a lelkében nekiindul, hogy szó szerint rendet vágjon a rátörő hordák között. A konzolos megjelenés örömére a fejlesztő kiadott egy trailert a készülő portból, amelyen egyértelműen látszik, hogy nem sokat változott a PC-s alaphoz képest.

Hirdetés

Azóta történt

Új előzetes érkezett a Shadow Warriorból

Hamarosan az újgenerációs konzolokra is megjelenik a régi vágású belső nézetes akciójáték.

Szintet lépett a Shadow Warrior

Méretes javítócsomagot kapott a 2013-ban megjelent akciójáték, többek között a grafikus motort is teljesen újraírták.

Mozgás közben látható a Shadow Warrior 2

A játék premierjének napját egyelőre nem ismerjük, de az eddigiek alapján nagyon jónak tűnik.

Továbbra is nagyon jól néz ki a Shadow Warrior 2

A tervek szerint valamikor az ősszel jelenik meg az akciódús FPS játék.

Előzmények

Xbox One-ra is jön a Shadow Warrior

A tavaly megjelent lövölde a Sony és MS konzolján is a 60 FPS-t célozza meg.

Interjú a Flying Wild Hog fejlesztőstúdióval

Sok technikai kérdést feszegettek, köztük például a Mantle és OpenGL API-kat is.

Shadow Warrior: Jön a PS4 kiadás

A Flying Wild Hog a Sony új konzolja mellett a PC verzió ráncfelvarrására is nagy hangsúlyt fektet.