Hirdetés
A Rust című sandbox tűlélőjáték már hosszú évek óta elérhet PC-n, tavaly pedig jött a bejelentés, hogy készülnek a konzolos, pontosabban az Xbox One és PlayStation 4 kiadások. Az elmúlt hetekben szinte semi új részletet nem kaptunk a projektről, ami azért is volt furcsa, mert idiei premierrel számolt mindenki, de a minap kiderült ennek is az oka. A Double Eleven/FacePunch egy rövid blog bejegyzésben adta tudtunkra, hogy bár sajnálják a halasztás tényét, erre mindenképp szükségük van. Ettől függetlenül továbbra is a lehető legnagyobb odaadással dolgoznak, hogy egy olyan programot kapjuk, amit megérdemlünk.
A korábbi bejelentő előzetes
Új dátumot még nem kaptunk, annyi bizonyos csak, hogy 2021-ben jönnek az Xbox One és PlayStation 4 verziók.