Hirdetés

Élőben közvetítik a Rosetta űrszonda utolsó útját

A sikeres küldetés végén az eszköz még megsemmisülése előtt is küld értékes adatokat a Földre.

Hirdetés

Ahogy korábban az IT café is beszámolt róla, tizenkét éve már, hogy az ESA (European Space Agency, Európai Űrügynökség) útnak eresztette a Rosetta űrszondát, hogy az közelebbről is megvizsgálja a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstököst. A leszállóegység (Philae) tíz évvel később – ha nem is a legelegánsabban, de – leparkolt a Naphoz közelítve csóvát húzó égitestre, amit jórészt a magyar tervezőknek köszönhetünk.

Ám az eszközök mostanra 850 millió kilométerre távolodtak a Naptól, a szolárpanelek ilyen messze a csillagtól már nem képesek elegendő energiát gyűjteni, a kutatók pedig nem kockáztatnak még egy hibernációs szakaszt, így megszületett a döntés, szeptember 30-án a Rosettát belevezetik az üstökösmagba, ahol a becsapódástól megsemmisül. Az emberiség történetében példátlan sikerű küldetés utolsó pillanatai sem telnek haszontalanul: az ESA mérnökei bíznak benne, hogy az ütközés előtt néhány nagy felbontású képet még sikerül készíteni a 67P felszínéről, illetve a többi műszer is teszi majd a dolgát.

Az esemény fontosságára tekintettel az ESA és a NASA élőben közvetíti a Rosetta utolsó akcióját (negyven perces késéssel, hiszen ennyi ideig tart, míg a jelek a Földre érkeznek). A történetet felidéző, szakemberek kommentárjaival zajló adások már ma kora délután megkezdődnek, holnap, szeptember 30-án is folytatódnak, és magyar idő szerint késő délelőtt láthatjuk majd a záróakkordot, ez a rész várhatóan másfél órán át tart majd, amikor is a Rosetta eléri az üstökös felszínét – a közvetítő honlapok linkjei megtalálhatóak a NASA közleményének végén, illetve linkgyűjtemény és részletes program az ESA honlapján is olvasható.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NASA

Azóta történt

Előzmények