Rohamléptekben nő a holland játékipar

Hirdetés

Remek évet tudhat maga mögött a holland játékipar, hiszen az elmúlt esztendőben a benelux állam játékiparának bevételei meghaladták az egymilliárd eurót, s ezzel a teljesítménnyel az ottani filmipart is sikerült lepipálni.

A holland NLGD kereskedelmi szervezet kutatása szerint az ország játékipara 50 százalékkal gyorsabban fejlődik, mint a régióban található riválisok.

Hollandiában nagyjából 1500 ember tevékenykedik a játékiparban, közel 100 cégnél. A szakértől véleménye szerint a sikerek elsősorban annak tudhatók be, hogy rengeteg játékkal kapcsolatos tudományos kísérletet, kutatást végeznek az országban.

Az előzetes becslések szerint a növekedés 2008-ban sem torpan majd meg, s az év végére 1.2 milliárdos bevételt termelhet ki a játékipar.