Hirdetés

Problémákba futott a Samsung egyik memóriagyára

Szennyeződés került az úgynevezett tisztatérbe, ami miatt komoly kár keletkezett.

A Samsung pár hete problémába futott az egyik üzemében, amely memóriagyártásért felel. A gondot ugyan elhárították, de a Business Korea információi szerint kellemetlen utóhatásokkal kell majd számolni.

Hirdetés

A problémát állítólag az okozta, hogy szennyeződés került az úgynevezett tisztatérbe. Ez az a terület, ahol chipgyártás során, légkeringető berendezések segítségével olyan alacsony részecskekoncentrációjú környezetet biztosítanak, amely optimális a gyártási folyamatok lebonyolításához. Enélkül maga a gyártás nem, vagy rendkívül magas selejtaránnyal bonyolítható le, vagyis kritikus tényezőnek számít a megfelelő tisztatér biztosítása.

Azt nem tudni pontosan, hogy melyik az érintett gyár, csupán annyi információ van róla, hogy 200 mm-es wafereket dolgoz fel, és 1x nm osztályú DRAM lapkákat állítanak elő benne.

A Business Koreaúgy tudja, hogy több milliárd won lehet a kár, ami dollármillióknak felel meg, de konkrét adat erre vonatkozóan nincs, ugyanis az iparági források szerint még a Samsung sem mérte fel teljesen, hogy a hiba mekkora anyagi kárt okozott.

Azóta sikerült orvosolni a problémát, és helyreállt az üzem működése, de a fel nem használható komponensek mellett a kieső idő is nagy veszteség, ugyanis a lapkák gyártása több hetes procedúra, vagyis egy ilyen volumenű leállás mindenképpen befolyásolhatja a piacot.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés