A Polium ismeretlen név a piacon, ami nem csoda, mivel jelenleg egyetlen termékkel sem rendelkeznek, de magukat Web3 Gaming cégként aposztrofálják. Ebből a Web3 már ismerős lehet, hiszen az internet következő lépcsőfokának tartják a szakemberek, amely egy szóban megfogalmazva decentralizált modellt takar. Ebből adódóan a legfőbb újítás az lesz, hogy egyetlen fél sem ellenőrizheti a hálózati adatokat, illetve korlátozhatja a hálózati hozzáférést, amelynek részeként a pénzügyi háttér is tokenekre és kriptovalutákra fog épülni.
Hirdetés
Ez a változás igen jelentős a Web2-höz viszonyítva, de fontos megjegyezni, hogy a Web3 még mindig kialakulóban van, tehát valós definíciót még nem igazán lehet megfogalmazni, ám az egyes alaptechnológiák azonban már most is léteznek, ami nyilvánvaló, hiszen ezek nélkül nem is készülhetne el. Apránként már él a lehetőségekkel a piac, és erre épülve például létezik az úgynevezett Web3 Gaming, ami tulajdonképpen olyan játékokat jelent, amelyek – egyebek mellett – blokklánc technológiát használnak az adott cím gazdasági hátteréhez.
Ezek már ma is léteznek, de az a gond velük, hogy egy bizonyos blokklánchoz kötődnek, és emiatt leginkább azokat érdekelhetik, akik értik a technológiai hátteret. A Polium ötlete annyi, hogy a konzoljukkal biztosítanának egy közös tárcát, ami kommunikálna számos blokklánc hálózattal (például Ethereum, Solana, Polygon stb.), így azok számára is egyszerű lenne a Web3 Gaming, akik igazából nem különösebben érdeklődnek a blokklánc technológiai háttere iránt. Minden funkció a masinájukhoz tartozó tárcán keresztül lenne elérhető, így elég lenne eddig ismerni a működést, miközben a tranzakciókat a gamepaden található ujjlenyomat-olvasóval kellene hitelesíteni, ergo a biztonságra ugyancsak gondoltak.
A Polium egyelőre egy tervvel rendelkezik, amelynek a végeredménye a Polium One nevű konzol lesz majd leghamarabb 2025-ben. Erről a gépről annyit tudni, hogy 4K-s felbontásra lesz tervezve, támogatni fogja a sugárkövetést, és 120 képkockát is kiszámolhat másodpercenként a rekreációs időtöltés során.
Az egyik legnagyobb kérdés, hogy van-e erre igény. A Web3 Gaming iránt fogékony közösség jelenleg PC-t használ a játékra, és nem biztos, hogy a konzolok iránt érdeklődőket pusztán a blokklánc hívószó meg tudja győzni. Annál is inkább, mert a Web3 Gaming sem problémamentes. Ötlet szintjén kellemesen hangzik, hogy pusztán játékkal lehet kripto tokeneket szerezni, de ezeket nem annyira egyszerű valóságban elfogadott pénznemre váltani, illetve a terjedés miatt hirtelen sokan akarhatnak megválni a kripto tokenjeiktől, ami bedöntheti az árfolyamot, kevésbé értékessé téve a játékba fektetett órákat – azaz kockázat itt is van. Ettől függetlenül a Polium hisz a koncepciójában, és talán tényleg ki tudják adni a Polium One-t a tervezett időben.