Huang Zsen-hszün, az NVIDIA vezérigazgatója szombaton elismerősen beszélt Donald Trump amerikai elnök azon törekvéseiről, hogy felpörgessék az amerikai technológiát. Ezzel párhuzamosan több svéd céggel együttműködést jelentett be AI-infrastruktúra fejlesztéséről.
Hirdetés
Az NVIDIA a legújabb AI-adatközponti platformját kínálja így például az Ericssonnak és az AstraZenecának is. Az utóbbi hetek Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben is számos hasonló megállapodást jelentettek be, miután a Trump-kormány változtatott a Biden elnök által aláírt korábbi exportkorlátozásokon.
Az NVIDIA vezetője korábban a tiltásokat hibának nevezte, Trump elnök azonban szerinte azt akarja, hogy nyerjenek az amerikai cégek. Kitért rá Norrköpingban tartott beszédében (itt kapott tiszteletbeli doktorátust az egyik egyetemen), hogy az amerikai tech cégek 4 éve nagyon sikeresek voltak Kínában, de mostanra nagyot nőttek a riválisaik, a piac 50 százalékát pedig elvesztették.
Huang szerint az elnök azt akarja, hogy győzzön az amerikai technológia, mindenhol adjanak el NVIDIA és amerikai chipeket, generáljanak bevételt, adóbevételt, fektessenek be és gyártsanak az USA-ban.
A helyi kormány a vámintézkedésektől is a növekedést, valamint a gyártás és az adóbevételek hazavitelét reméli. Több szakember szerint ugyanakkor fordítva is elsülhet mindez, és recessziót okozhat az USA-ban, a globális lejtő pedig tovább verheti fölfelé az árakat.
Huang ugyanakkor azt mondja, hogy a Trump-kormány újraiparosítási tervei „látnokiak”. Szerinte az USA-ban való gyártás, az ellátási lánc biztosítása, ellenállóbbá és szerteágazóbbá tétele mind remek tervek.
Huang egyébként a Jensanity néven emlegetett személyes kultusznak örülhetett Tajpejben az utóbbi napokban, és közölte, az NVIDIA megtartja az AI-koronát. Kiderült továbbá, hogy olcsóbb Blackwell AI-chipet vinnének Kínába, az Oracle pedig 40 milliárd dollárért vesz majd NVIDIA chipeket amerikai OpenAI adatközpontba.