Hirdetés

NVIDIA: az AI révén már bárki lehet programozó

Huang Zsen-hszün vezérigazgató szerint az AI azt jelenti, hogy már bárki lehet programozó, mert csak beszélni kell a számítógéppel. Rengeteg bejelentése volt a cégnek a Computexen is. Az Intel gyárthat NVIDIA GPU-t. Elon Musk pedig drogot is könnyebben talál, mint NVIDIA GPU-t.

Üdvözölte a digitális megosztottság végét Huang Zsen-hszün, az NVIDIA vezérigazgatója, és ezzel egyszerre kijelentette, hogy az AI azt jelenti, már bárki lehet programozó, mivel csak beszélnie kell ehhez egy számítógéppel.

Az NVIDIA a napokban elképesztő tőzsdei menetelést hajtott végre, mindezt az AI-őrületnek és az ebből fakadó remek eladásoknak köszönhette, és vált a világ legértékesebb félvezetős cégévé. A második negyedévre több mint 50 százalékkal magasabb árbevételt jósoltak, mint a Wall Street becsülte, és nem győzik kielégíteni a keresletet az AI-chipek kapcsán.Az NVIDIA piaci értéke most először átlépte az 1 billió dollárt.

Hirdetés

A Computexen Huang Zsen-hszün elmondta, hogy az AI számítógépes forradalmat vezet. Szerinte nem kérdés, hogy új korszakba léptünk, és hasonlóan az előzőekhez ebben is lehet olyan dolgokat csinálni, ami korábban lehetetlen volt. Szerinte a programozáshoz elképesztően alacsony lett a küszön, lezártuk a digitális megosztottságot, mindenki programozó, elég, ha mondunk valamit a gépnek. Miért nő olyan gyorsan az AI? Az NVIDIA vezére szerint a fejlesztés tempója és a könnyű használhatóság miatt – és szó szerint minden iparágat érint majd ez.

Elon Musk drogot is könnyebben talál, mint NVIDIA GPU-t

Az NVIDIA rengeteg bejelentést tett a Computexen, és Huang is rengeteg mindent mutatott. Néhány szóval elérte például, hogy az AI írjon neki egy, a cégét éltető popdalt, de mutatott új appokat és generatív AI-alapú együttműködésbe kezdett a digitális reklámpiacon a legnagyobbnak számító WPP-csoporttal.


[+]

Bejelentették, hogy megépítik Izrael eddigi legerősebb AI-szuperszámítógépét, debütált többek között a Grace Hopper Superchip és a DGX GH200 is.

Együttműködésbe kezdtek a MediaTekkel, újgenerációs autós chipeken és videók, játékok streamelésére képes infotainment rendszereken dolgoznak majd, utóbbiak az AI-t használó sofőrrel is interakcióba tudnak majd lépni.

Az NVIDIA első embere beszélt továbbá arról is, hogy a gyártás több lábra állítása és az ellátási lánc nehézségeinek enyhítése érdekében (a TSMC és a Samsung együtt sem tudják kielégíteni a gyártási igényeket), továbbá az USA és Kína közötti ellentétek, és Tajvan témájának fényében az NVIDIA következő-generációs GPU-inak egy részét az Intel gyárthatja majd.

Az AI-chipek iránti kereslet pedig akkora, hogy amennyiben a napi több tucat nagy bejelentésből és újításból, politikai botrányból nem derülne ki, Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója jól összefoglalta a helyzetet. Az AI-startupot építő Musk azt mondta a múlt héten egy interjúban, hogy GPU-t szerezni már nehezebb, mint drogokat.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények