A Nubia nevű kínai cég Red Magic nevű márkája alapvetően a telefonjairól ismert, de a brand mostanában nyitott a monitorok irányába is, most pedig azt jelentették be, hogy érkezik egy igazi nagyágyú ebbe a termékcsaládba.
Hirdetés
Ez a Red Magic Realm 34" nevű készülék, amely az egyetlen rendelkezésre álló kép alapján igen jól fest. Ennél is fontosabb valamivel, hogy megkapta a Samsung Display által fejlesztett és gyártott 34 hüvelykes képátlójú QD-OLED panelt.
Ennek felbontása 3440x1440 képpont, képes a tökéletes fekete és ezáltal a végtelen natív kontrasztarány megteremtésére. A maximális fénysűrűsége 1000 cd/m², és természetesen biztosítja a HDR tartalmak kezelését. A legnagyobb képfrissítési frekvencia 175 Hz, és az AMD FreeSync használatáról sem kell lemondani.
A kijelző hajlított, az íveltség mértéke 1800R, tehát azért vannak már nála markánsabban görbülő eszközök a piacon. A fejlesztés emellett rendelkezik két HDMI 2.1 mellett egy-egy DisplayPort 1.4, 3,5 mm-es jack és USB-C csatlakozóval is. Ellátták két darab 5 wattos rejtett hangszóróval, viszont egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor és milyen áron lehet majd megvenni.