Hirdetés

A Nokia egyik mérnöke járatta le a Windows 8-at

Hirdetés

Kisebb szakmai vihart kavart tegnap, hogy a Nokia egyik mérnöke, aki korábban már jelezte a Microsoft új operációs rendszerének, a Windows 8-nak általa felfedezett biztonsági hibáit, személyes blogján gyakorlati útmutatót adott ahhoz, hogy miképp lehet feltörni az OS-ben játékokat, pontosabban: ezek hozzáférési korlátjait.

Justin Angel honlapja jelenleg elérhetetlen, de a VentureBeat a leginkább kézenfekvő lehetőséggel, a Google tárolt változatokat rögzítő cache-funkciójával előkaparta a tartalmat, és ebből kiderül, hogy a mérnök öt különböző módon mutatta be, miképp lehet a Windowst hackelni. Ezek között szerepel olyan, amikor ingyen lehet egyébként komoly pénzbe kerülő játékelőnyökhöz jutni, illetve olyan is, amikor próbaváltozatokból lehet teljes értékű játékot kreálni.

Ezek a módszerek persze nem ismeretlenek, nagyon régóta használják őket, ám a kérdés az, hogy mi volt Angel célja egy olyan bejegyzéssel, ahol konkrét megoldásokat is bemutat? Ő maga azt írja a törölt – illetve: már hozzá nem férhető – posztban, hogy a munkájukból megélni kívánó játékfejlesztők figyelmét akarta felhívni arra, hogy a Windows 8 olyan sebezhetőségeket tartalmaz, melyek lehetővé teszik, hogy kijátsszák a korlátozásokat. A mérnök ezért megmutatta, hogy milyen egyszerű az OS által nem elég biztonságosan tárolt fájlokat módosítani, vagy például milyen könnyű a kívánt célt elérő JavaScript-kódokat beszúrni az Internet Explorer 10 processzeibe.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Előzmények