Hirdetés

A netbookoknak leáldozott?

Az idei első negyedévben határozottan csökkent a netbookok túlnyomó többségében használt Intel Atom processzorok és az azokat kiszolgáló lapkakészletek forgalma, ami néhány elemző szerint a netbookkorszak végének előszele. E szakértők azt mondják, hogy a 2007 végén bevezetett és az azóta eltelt bő két évben a PC-piac lendületét biztosító új termékkategória teljesítette küldetését: a globális gazdasági krízis idején szerény teljesítményű, de megfizethető árú alternatíva volt a vásárlók számára. A válságból való kilábalás idején azonban fogyasztók igényei is nőnek, a vásárlóerejükkel együtt, az emberek ma már szívesebben költenek valamivel több pénzt nagyobb tudású, nagyobb billentyűzettel szállított laptopokra.

Hirdetés

„A netbookokban használt Atom chipek piaca tetőzött. Úgy gondolom, hogy a piaci fellendülés megindulását követően a vásárlók nem csak az árcédulát nézik majd. Ez lehetőség például a nagyobb teljesítményű hordozható PC-k számára” – magyarázta Shane Rau, az IDC elemzője. A piackutató a héten publikálja majd az első negyedév PC-piaci statisztikáit, és az adatok az Atom platform részesedésének visszahúzódását mutatják. Az év első három hónapjában az Intel mobilprocesszor-forgalmából e chipek 20,3 százalékkal részesedtek, míg korábban 23-25 százalék körül mozgott a részarányuk. „Nagyjából a tavalyi év egészében 23, 24, 25 százalékos tartományban volt a mutató, szóval az első negyedéves 20 százalék jelentős változás” – mondta.

Az operációs rendszerei forgalma alapján a Microsoft is hasonló trendet lát. Amint a szoftvercég szóvivője a Wall Street Journal-nak elmondta: a drágább, 550 és 850 dolláros ársávban kínált noteszgépek forgalma gyorsabb ütemben nőtt az első negyedévben, mint a végfelhasználói Windowsoké (35%). Eközben a netbookpiac bővülése a fogyasztói szegmensben 12-18 százalék körül stabilizálódott a fejlett piacokon.

A szakértők szerint a válság okozta sebek gyógyulásával a vásárlók finnyásabbak lesznek, és kevésbé tolerálják a netbookhasználattal járó kényelmetlenségeket – mint amilyen a nehézkesebb gépelés, a kis méretű kijelző vagy a sovány teljesítmény. De nemcsak a több szolgáltatást kínáló és erősebb laptopok, hanem az Apple iPadhez hasonló táblagépek és az okostelefonok is a netbookpiac kárára nőnek majd. Ez lesz a trend, legalábbis a fejlett piacokon, Észak-Amerikában, Európában és Japánban – állítják.

Mások viszont azt mondják: korai még temetni a netbookokat. Az NPD piackutató például az elmúlt hónapban 48 százalékos forgalomnövekedést regisztrált az Egyesült Államokban az egy évvel korábbi adathoz képest, ami kifejezettnek dinamikusnak mondható – igaz, januárban a bővülés még 81 százalékos volt.

Az Intel – melynek az Atom processzorok és a lapkakészletek eladásából származó árbevétele 19 százalékkal csökkent szekvenciálisan – szintén nincs kétségbe esve. Paul Otellini vezérigazgató azt mondja: egyrészt a tavalyi karácsonyi hajrában számos új gyártó jelent meg a szegmensben, ezért az összehasonlítás sántít; másrészt az első negyedévben visszafoghatta a keresletet, hogy a gyártók az új Atom chipekre várva késleltették a beszerzéseiket. Az Intel ezért összességében bizakodó, és 2010-ben is „markáns növekedést” vár a netbookpiacon – mondta a chipgyártó vezére.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények