Nagyon jó a mobiltelefonnal vásárolható autópálya-matrica fogadtatása, a március 17-ei indulás óta néhány tízezret már értékesített a T-Mobile – tudta meg a Napi Gazdaság a távközlési cégtől. Hasonló sikerekről számolt be Somlyai Dóra, a Pannon kommunikációs igazgatója is, aki elmondta, hogy az indulást követő első hétvégén mintegy ezren váltottak sms-ben autópálya-használati jogot, s a húsvéti hétvégén pedig több ezer fogyott a virtuális vignettából, ami jelentősen meghaladta a cég várakozásait. A tranzakciók száma egyébként folyamatosan növekszik – jegyezte meg az igazgató. Ma még csak e két szolgáltató ügyfelei vásárolhatnak sms-ben matricát, de a Vodafone előtt is nyitva a kapu, sőt idővel független szolgáltatók is megjelenhetnek a piacon, amelyeknél már bárki – függetlenül attól, hogy mely mobiltelefon-társaság előfizetője – vásárolhat „elektromos vignettát”.
Jelenleg az úgynevezett D1, vagyis alapvetően a személygépkocsik sztrádahasználatára jogosító matricát lehet sms-ben megvásárolni, de a gazdasági lap információi szerint miután az alkalmazott technológia képes a más járművekre, illetve más időszakokra szóló matricák értékesítésére, várható, hogy a vásárlás lehetőségét kiterjesztik azokra is, de elképzelhető, hogy mindezt nem egy lépcsőben vezetik be. Az is a tervek között szerepel, hogy a későbbiekben szétválasszák az értékesítést és az érvényességet, vagyis idővel olyan vignettát is vehetnek az autósok, amelyek érvényessége nem a vásárláskor kezdődik, hanem akár egy hét múlva. Úgy tudjuk, azt is fontolgatják, hogy a matricát ne csak sms-ben, hanem az interneten vagy WAP-on is meg lehessen vásárolni. Az újításokra azonban minden bizonnyal még várni kell egy ideig, hisz bár a technika adott, a jogszabályi háttér egyelőre csak a négynapos D1 vignetta virtuális vásárlását teszi lehetővé. Június előtt tehát biztos nem várható változás.
A nyári turisztikai időszak kezdetével, május 1-jétől a négynapos autópálya-matricák ára 1170 forintról 1520 forintra emelkedik. A magasabb árak 2006. szeptember 30-ig maradnak érvényben, utána ismét a csökkentett díjat kell fizetni a matricákért.
Népszerű az sms-matrica

Idővel interneten és WAP-on is lehet majd vásárolni autópálya-matricákat, de július előtt nem lesz változás.
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Telenor Magyarország
- Vodafone Magyarország
- T-Mobile Magyarország
Azóta történt
-
Olcsóbban, de többet mobiloztak a pannonosok
Az első negyedévben 7 százalékkal növelte forgalmát a hazai mobilszolgáltató.
-
Elkelt a százezredik
sms-ben vásárolt autópálya-matrica. A sikernek köszönhetően a mobilról vásárolható matricák köre bővülni fog.
-
Már buszjegy is vásárolható mobiltelefonnal
A T-mobile-ügyfelek a Volánbusz egyes távolsági járataira telefonjukon is foglalhatnak jegyet.
-
Megtévesztő az sms-matricák reklámja?
A GVH vizsgálja, hogy az Autópálya Kezelő és a két mobilszolgáltató megtévesztette-e a fogyasztókat.
Előzmények
-
Sms-ben is fizethető az autópályadíj
Egyelőre csak a T-Mobile és a Pannon ügyfelei vehetnek négynapos matricát mobilról. A szolgáltatás díja alkalmanként 100 forint.
Total AI
Aktív témák
- Clair Obscur: Expedition 33 teszt
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- PlayStation 5
- Renault, Dacia topik
- Ingatlanos topic!
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- YouTube
- Xiaomi 14 - párátlanul jó lehetne
- További aktív témák...