Hirdetés

Az EU jóváhagyta a Microsoft-Nokia felvásárlást

Az Európai Bizottság nemhogy feltételeket írt volna elő, inkább üdvözölte az új szereplő megjelenését.

Nem okozott különösebb meglepetést, hogy az Európai Bizottság (EB) versenyügyi hatóságai tegnap közölték, hogy minden egyéb feltétel nélkül engedélyezik azt az akvizíciót, melynek keretében a Microsoft 7,4 milliárd dollárért megszerezte a finn Nokia mobilos gyártó, illetve szolgáltatási üzletágát.

Hirdetés

Az indoklás szerint a felügyelők az adott tranzakciónál a két fontos kockázati tényező közül egyiket sem látták jelentős mértékűnek: egyrészt a két cég tevékenysége összességében „csekély átfedést” mutat, másrészt pedig úgy ítélték meg, hogy a Microsoft az üzletágak megszerzésével nem jut piactorzító hatású versenyelőnyhöz az európai piacon, sőt, az új versenytárs megjelenése az okostelefonok és a tabletek szegmensében a verseny élénkülése miatt kifejezetten egészséges a piacot meghatározó két óriáscég, az Apple és a Samsung ellenében.

Az EB döntése az utolsó volt abban a folyamatban, mely az ilyen felvásárlásoknál menetrendszerű: két hete először a Nokia részvényesei fogadták el a megállapodást egy meglehetősen feszült hangulatú közgyűlésen Helsinkiben, majd az Egyesült Államok ilyen ügyekben illetékes hivatala, az Igazságügyi Minisztérium is áldását adta a szerződésre pár napja.

A döntést üdvözlő Microsoft tervei szerint egyéb adminisztratív és vállalati üzleti lépések megtétele után a felvásárlás teljes egészében jövő év elején zárulhat le.

Hirdetés

Google Pixel 9a - A Google AI-ban rejlő erő

PR Most ajándék Pixel Buds A fülhallgatóval

Advertisement

Azóta történt

Előzmények